Kezdőlap Kultúra Mi lesz itt a...

Mi lesz itt a következő tíz évben? A jövőbe visz a Bánkitó Fesztivál

A Bánkitó több szempontból az év egyik legszimpatikusabb közösségi fesztiválja. A Budapesttől mintegy hetven kilométerre fekvő, Nógrád megyei Bánk festői kistavának partján idén július 11. és 15. között zajló koncerteken ugyanis elsősorban a fiatal, feltörekvő, más fesztiválokon akár még labdába sem rúgó zenekarok kapnak lehetőséget. Azonban itt a zenén túl deklaráltan minden évben egy-egy komoly, társadalmi szempontból fontos kérdéskör köré építik a műsortervet. Tavaly a korrupció volt a téma, idén pedig a 2028-ig bezáródó évtized, az előttünk álló jövő lesz fókuszban.

HIRDETÉS

Ahogy a fesztivál szervezői ígérik: „Civilekkel, zenészekkel, színészekkel és művészekkel vakarhatják majd a látogatók együtt a fejük, hogy a világ fordult ki a sarkából vagy csak fejjel lefelé tartjuk a térképünk. Napelemes mobilházból vagy robotkacsából lesz majd több? És melyik ellen kell harcolni? És mennyivel lehet még modernebb a modern művészet? És mindenekelőtt, ezek hogyan fognak a társadalomra hatni?” Hogy ez mit is jelent pontosan? A Közösségben élni elnevezésű kezdeményezés a közösségi lakhatásról tart kerekasztal beszélgetést július 12-én 17 és 19 óra között, egy napra rá pedig ugyanebben az időben, egy szimulátor játékban mindezt ki is lehet majd próbálni az érdeklődőknek. Július 12-én 15 és 18 óra között a Corvinus Egyetem jövőkutatóival megálmodott rendhagyó időutazást is tartanak, amelyben 2058 ideális vállalati világába kalauzolnak el bennünket.

A fesztiválon előadóként lapunk munkatársai is ott lesznek, július 12-én 16.30 és 18 óra között találkozhatnak majd velünk. Kötetlen, interaktív diskurzus keretében beszélgetünk a jelenlegi – és hogy igazodjunk a fesztivál témájához, a jövőben várható – sajtóhelyzetről, vagy épp arról, hogyan jutottunk el a Magyar Nemzettől a Magyar Hangig, és mit is jelent ma teljesen a nulláról elindítani egy közéleti sajtóterméket.

Magyar Hang ▷ Bánkitó Fesztivál ’28

Nyolcvan év után szüntették meg a Magyar Nemzetet, de a lap szellemisége továbbél a Magyar Hangban. A szerkesztőség mögött semmilyen tőke vagy befolyás…

Ami pedig a zenei felhozatalt illeti, a rutinos bandák mellett tényleg játszik majd szinte a teljes magyar feltörekvő szcéna, csütörtökön például a Deep Glaze, a Middlemist Red, a Ricsárdgír, az erdélyi The nobody elses, vagy épp a SONYA mellett a dán Iceage. Pénteken többek között jön a Papaver Cousins, a Kaktus, a Dope Calypso, a Felső Tízezer, vagy a Fran Palermo. Míg szombaton mások mellett játszik a The Qualitons, a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Bozo, a Panel Surfers, a Puma Danger, a Hiperkarma és a francia Acid Arab.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 8. számában jelent meg, 2018. július 6-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Balogh Roland
Balogh Roland
1980-ban született újságíró, a Magyar Hang alapító munkatársa, valamint a magyar zenekarokkal foglalkozó Ígéretes titánok blog alapító főszerkesztője. Korábban, 2008-tól tíz éven át a megszűnéséig a Magyar Nemzet újságírója, szerkesztője, nyolc évig a külpolitikai-, majd a kultúra rovat munkatársa. Érdeklődési témakörei: régészet, Kelet-Európa történelme, kiberbiztonság, csúcstechnológiai trendek és underground zene.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

21,632lájkolóTetszik
808követőKövetés
9,764feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Odacsap a vasököl? – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 31. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

George H. W. Bush, Antall József és a magyarok barátja

Nem hiszem, hogy valaha is lesz magyar kormányfő, akinek olyan levelet fog írni a világ legerősebb hatalmának a vezetője, mint Antallnak.

Valami Amerika