Kulka János: Ez egy börtön

Kulka János A vizsga című filmben

Először szerepelt élő adásban Kulka János, miután 2016 tavaszán stroke-ot kapott, aminek következtében a beszédközpontja sérült, afáziás lett. Klinikai logopédusa, Varga Sarolta is ott mellette kedd este az ATV stúdiójában.

Hirdetés

Jól vagyok – kezdte a beszélgetést Kulka, majd így folytatta: beteg vagyok. Panaszkodott a melegre is, elájul, mondta. Arra a kérdésre, hogy hogy néz ki egy napja, úgy felelt, hogy fekszik az ágyban. Amúgy legszívesebben sétál a kutyájával.

Beszéltek arról is, hogy Varga Sarolta Kulka János szerepei alapján választotta ki azt a két dalt, amelyekre aztán újra elkezdett beszélni a színész. A két zene a Halleluja és a Nagy utazás volt. A logopédus szerint nem fekszik egész nap Kulka, például szerdánként hozzá is elmegy, csütörtökönként zeneterápiára jár. De a nagy meleg miatt sok programot szüneteltetnek. „A stroke-osok megérzik” – mondta Kulka, aki végig nagyjából folyékonyan beszélt, csak egyszer-kétszer akadt el.

Folyamatosan visszanézi, hogy honnan hová jutott és nem elégedett. Angolul és franciául például nem tud még újra. – Szégyenlem magam, mert gőgös vagyok, nagyon – ezt is mondta. Vagyis inkább volt, két éve, azóta megvilágosodott.

– Hogy történt velem? Miért volt? Egyfolytában gondolkozom. Idegen vagyok – mondta. És azt is, hogy már tudja a választ, csak nem tudja elfogadni.

Varga Sarolta szerint azért fontos, hogy Kulka János a nyilvánosság elé álljon, mert rajta keresztül értesülhetnek az emberek arról, hogy mit jelent egyáltalán a stroke. – Az affázia során a lényeg az, hogy a beteg intellektusa megmarad – hangsúlyozta. – Sokszor azt hiszik az emberek, hogy aki affáziás, az értelmileg is sérült és ez a borzasztóan nehéz a betegnek. Hogy nem tudják róla, hogy ő ugyanaz az ember, mint volt. Bent a fejében. Csak nem tudja kimondani azt a szót, amit akar.

„Ez egy börtön” – mondta erre a színész.

És hogyan tudnak jól segíteni a barátok, színésztársak? Varga Sarolta szerint először is, tudniuk kell, hogy „János ugyanaz, mint volt”.

Mindketten egyetértettek abban, hogy vidéken nagyon nehéz helyzetben vannak az affáziás betegek. Varga Sarolta szerint azért mostohagyerek az affázia, mert az érintettek nem tudnak szólni, tüntetni, leveleket, petíciókat írni.

Hirdetés

Ujj Mészáros Károly filmjéről is beszéltek. Kulka János öt napot forgatott. Nem izgult, de megkönnyebbült. Más forgatókönyvekkel még nem árasztották el. „Hallgatnak” – mondta.

megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.