Történt, a fordulatot követő első évtized derekán, hogy Karafiáth Orsolyát, az ismert irodalmárt a nemzeti együttműködés rendszerének (NER) egyik intézete felkérte egy – Szabó Magda író életművét méltató – előadásra. Karafiáth heteket készült Szabó regényeiből, előadása sikert aratott. Honoráriuma 25 ezer forint volt, amit fel is vett. Nem telt el sok idő, a NER autokrata fordulatot vett, eljött a belső ellenséggel való leszámolás ideje, a régi példa nyomán újra listázásba kezdtek. A listára felkerült – a külső ellenségnek számító – Karafiáth neve is, a munkadíja miatt, amit a belső ellenségnek tartott intézetvezető utalt ki számára. Karafiáth Orsolya az írás mellett mostanában edzésekre is jár, bokszolni tanul, büszke egyre erősebb balegyenesére. Fekete macskákról, a közpénz emlőit szivattyúzó költőkről, a kibontakozó kulturális harcról és a túlélés zálogát jelentő családi receptekről beszélgettünk. – Péntek és 13-a van. Babonás?
– Nem, de nem is tudom már, milyen vagyok. Tegnap egy horoszkópot böngésztem, pedig semmire nem tartom a horoszkópokat. Egyébként nem vagyok babonás. A babonának is a költői oldala érdekel. Nagyon sokáig foglalkoztam a fekete macskákkal…
– Álomfejtés?
– Persze. Azt szoktam az oldalamra is kitenni. Nagyon durva dolgokat lehet találni Krúdy könyvében is. Például, a tehenet szopni címszó alatt… Tudod, hogy az mit jelent?
– Fogalmam sincs… (Utóbb kikerestem Krúdy Álmoskönyvéből: Tehenet szopni: szegénység. T. M.) Amúgy Hogy érzi magát mostanában?
– Különválasztom a közéleti meg a magánéleti hogylétemet. Borzalmasan. Az álmomtól kezdve az ébrenlétemig megüli a napjaimat az, ami most itt van. Nem tartom normálisnak, hogy már a barátaimmal is állandóan közéletről levelezünk, őrjöngünk. Igyekszem nem hőbörögni. A viták híve vagyok, sok oldalról tájékozódom, megnézek és elolvasok mindent. Hetente írok egy tárcát a 24.hu-ra, valamint a Hír Tv-ben is állandó vendég vagyok, korábban a Szabadfogásban, most a Nem gyengében szerepelek. (Időközben a Hír Tv-ben ezek a műsorok megszűntek – T. M.) Próbálom összefüggéseiben értékelni a dolgokat. A közéleti történéseknek is elsősorban a pszichológiai vetülete érdekel. Ami engem a legjobban ijeszt, ami félelemmel tölt el, az az, hogy egy nagyon súlyos pszichológiai képlet rajzolódik ki előttem, mind emberekre lebontva, mind össztársadalmi szinten. Ez állandó félelemmel és szorongással tölt el.
– Mire gondol?
– Minden esetnél más és más, de alapvetően a rezsim kiépülésével kapcsolatos…
„Senki sem attól lesz jó író, hogy balliberális vagy konzervatív”
Ha a Fidesz erővel formálná a kulturális életet, az többe kerülhet, mint amennyit hoz – irodalmárokat kérdeztünk a kultúrharc új fejezetéről.
– De hát nem is élt a pártállami diktatúrának mondott rendszerben? Nem vésődhetett önbe az, ami az idősebbekben még ott van…
– Azért az ember tud ezt-azt. Mindenkinek van családja. Ott vannak az otthoni történetei, a lezajlott viták emlékei. Hiszek abban, hogy a fájdalmak, a szorongások, a sérelmek genetikailag is továbböröklődnek. Akárhány családot megnézünk itt, Kelet-Közép-Európában, nagyjából hasonló történeteket látunk. A mi családunkban is sok minden történt. Ezekről a regényemben is írtam, szoktam róla beszélni is. Írok egy napi blogot a Facebook-oldalamon, amiben a családom történetét és a saját történeteimet dolgozom fel. Már a 104. résznél tartok. A nagypapám is, az anyám is katonaságnál dolgozott a legsötétebb szocializmusban, és később is, az enyhülés időszakában. Ezekből a családi történetekből gyerekként is sok mindent meg lehet érteni.
Az egyik nagyon erős emlékem például a hadsereghez meg a besúgói rendszerhez kapcsolódik – ez arra példa, hogy mik hagyományozódtak bennem. Már egy házban lakunk akkor, amikor egyik este arra megyek haza, hogy apám kinn ül egyedül a verandán. Benn, a házban meg nagy társaság van, mulatság hangja szűrődik ki. Kérdezem apámtól: Miért nem mégy be? És akkor azt mondja: anyád meg a besúgói ott mulatnak. Mire én: Anyát ez nem zavarja? Anya tudja, kik ezek? Mire apám: Tudja, de azt mondja, már nem érdekli… Vagyis az a lényeg, hogy túl kell tenni magunkat a dolgokon. Ezek a szavak valahogy megmaradnak.
Valóban túl kell tenni magunkat. Valóban úgy kell szemlélni ezt az egészet, ahogy anyám, aki azt mondta: „Lesz..om az egészet, ami volt, új élet kezdődik, azzal foglalkozom”. Vagy úgy kell nézni az egészet, ahogy Apám, aki azt mondta: „Ba.átok meg, én nem haverkodom veletek tovább, nem építem az életemet rátok!” Vagy úgy, ahogy a nagyapám értékelte a helyzetet, akit ’56 miatt meghurcoltak, és aki hosszú évekig nem kaphatott állást, mert indexen volt. Ezeket mind hallja és megtanulja a gyerek. Beépül a gondolkodásmódjába. Amikor arról vitatkoztak például otthon, hogy milyen hazugságok voltak az újságokban. És most én ugyanígy érzek…
– A napokban a kulturális élet egyik most megtámadott szereplőjével beszélgettem, akit az a kérdés foglalkoztat, hogy vajon valójában honnan éri őt a támadás, mert pontosan tudja, nem egy újságíró dönti el, hogy éppen ki kerüljön a hatalom célkeresztjébe…
– Ez most mindenkit érdekel, hogy vajon irányított-e ez a dolog, hogy tényleg megrendelték-e…
– Egyébként az talán jó, hogy telefonon mertünk erről beszélgetni…
– Vannak, akik már telefonon sem, a Facebookon és Messengeren sem mernek véleményt nyilvánítani. A közmédiánál dolgozó ismerőseim már csak személyesen mondanak el bármit. Micsoda paranoia. Hol tartunk? Amilyen leveleket kapok minden megszólalásomra… Az én nevem is ott van ezeken a listákon. A Magyar Idők, a 888.hu, a Pesti Srácok számára az egyik „legkedvesebb” figura vagyok…
– Kultúrharcot úgy is lehetne vívni, hogy azokat ünneplik meg, azokat támogatják, akiket értékesnek tartanak. Ehhez nem kellene másokat meg is alázni…
– Idióták vannak a szervezők meg a szolgálók szintjén is. Nem gondolom, hogy hadba kéne állítani a két politikai oldal művészi produktumát. Az jogos kérdés, hogy tényleg miért nem valós érvekkel jönnek, miért mondják, hogy halál rátok, átok rátok. Itt nem értékekről van szó. Itt már rég nem arról van szó, hogy mi értékes vagy mi nem. Ez egyszerűen arról szól, hogy belekötnek a másik táborhoz sorolt kiemelt alakokba. Mert ők csak harapni tudnak. Amit ők csinálnak, annak van most érvénye. És a győző magabiztosságával tolják ezt, hogy úgymond a kulturális életben is legyen meg a kétharmadjuk. Meg fogják csinálni, mert meg tudják csinálni, mert mindent akarnak, a médiát, a kultúrát, mindent. És leviszik arra a szintre, ahol a Lokál című lapjuk, meg a többi bulvármédiájuk szintje van, ahol tényleg nagyon könnyű kiszolgálni a hőbörgő réteget. Ez semmiképpen nem az értékekről szól. Engem ez szomorít el legjobban, hogy látom az egész rendszer primitívségét.
– Azért nagyon várom Szőcs Géza megszólalását… (Időközben interjút adott a 24.hu-nak – T. M.)
– De nekem ez sem érv. Csurkára is mindig mondták, hogy micsoda drámaíró… Szőcs nekem nagy idolom volt. Még a szakdolgozatomban is – Kemény Istvánról írtam – komoly tényezőként jelent meg Szőcs költészete. Nekem az első kötetei megvannak, de mindezt én már nem is hozom érvnek. Teljesen mindegy, milyen költő volt. Emlékszik a Miniszterek mennek a reggelire című gyönyörű versére? Szóval, ha valaki idáig jutott, én azt már nem tekintem most érvényes költőnek. A múltbeli életműve, az igen, az jelentős. Szerintem Szőcsöt sem érdekli már a kultúra. Arra gyanakszom, hogy amikor államtitkár volt, már akkor is inkább csak lobbizott, ahelyett, hogy a magyar kultúrát irányította volna. Szóval nem sok jót látok a jövőre nézvést. Már most „szép sikereket” könyvelhet el a kétharmad a kultúrában. Leváltották a Balassi Intézet vezetőjét is.
– Hammerstein Juditot…
– Pedig ő is nagy emberük volt. Most már egymást is szétcincálják. Talán a Prőhle Gergelyt ért támadás volt a leglátványosabb. Nyilván vannak jobb embereik ezekre a helyekre. Vagy ők nem elég vonalasak. Prőhle valóban meghívott minket. Ez igaz. Ott voltam a listájukon Grecsó Krisztián, Tóth Krisztina, Spiró György mellett.
Azzal vádolt minket a Magyar Idők szerzője, hogy közpénzmilliókat szedtünk Prőhlétől. Erről szó sincsen, ezért örültem annak, hogy Prőhle egyik válaszában megírta, hogy ezek a listázott szerzők 25 ezer forintot is kaptak egy-egy fellépésért. Tegyük hozzá, hogy volt olyan fellépésem, amire heteket készültem. Például a Szabó Magdáról szóló előadásra. Nem a pénzért csinálja ezt az ember. És akkor megvádolnak azzal, hogy a közpénz emlőit szopom, Prőhle vezénylése mellett! Ez azért nagyon szinten aluli. A többiek is ugyanennyit kaptak. Ezért örülök, hogy Prőhle Gergely megnevezte az összeget is, mert nem igaz, hogy mi, a szemét mocskos liberálisok szippantgatjuk el szippantós kocsival a milliókat a szegény magyar jobboldali alkotók elől, akik miattunk ezt a hatalmas 25 ezer forintos összeget nem kaphatják meg. Nevetséges ez az egész. A kommunikációjuk tele van csúsztatásokkal, gyűlölettel és felsőbbrendűséggel.
– Min dolgozik most?
– Még dolgozom a trilógián, amelynek a Kicsi Lili és a Szirén volt az első két része, most a harmadikat írom. Még legalább két és fél év, amíg elkészül. Most belekezdtem egy ifjúsági regénybe, azt szeretném jövőre megjelentetni. Nagyon furcsa, mert korábban nem akartam ifjúsági cuccot írni.
– A mai gyerekek olvasnak. Imádni fogják…
– Tényleg imádják. Onnan tudom, hogy kipróbáltam. Két antológiában is volt egy-egy novellám, az Elsőben és a Szakítósban. Olyan sikerük lett, hogy kamaszok írtak nekem utána, találkozókra hívnak, ahol felolvasom ezeket. És tényleg szeretik. Nagy kedvvel írom ezeket, mert hatalmas dobozokba gyűjtve, megvan az összes gimnáziumi naplóm, jegyzetem, órai levelezésem. A szövevényes viszonyok mellett még az akkori lelkületem is felidézhető, nagyon jól tudok dolgozni ezekből.
– Hova járt gimnáziumba?
– Egy külvárosi gimnáziumba. Az egy nagyon zárt világ volt Káposztásmegyeren. Akkor az egy teljesen új suli volt, mi voltunk ott a harmadik vagy negyedik évfolyam. Kinn voltunk a város szélén, délután is mindig az épületben maradtunk. Volt irodalmi szakkör, én szerkesztettem az iskolai újságot, az álnevem Költő Zseni volt. A blogomban ezt fogom most megírni. Nagyon erős volt a diákönkormányzat. Szóval bekerültem ott egy kis köztársaságba, és nagyon sokat segített ez nekem, nagyon sokat adott a későbbiekben is, hogy egy ilyen közegbe jártam. Közben rájöttem, a mai gyerekeket nézve, hogy nem nagyon változtak a fiatalok. Nagyon sok fiatalt ismerek, a novelláimban olyan általános dolgokkal foglalkozok, mint a féltékenység, a kisebbrendűség, vagy éppen a fogyókúra. Egy verseskönyvön is dolgozom. Ezekből a blogtörténetekkel – ez 365 történet lesz, fotókkal – is, szeretnék valamit kezdeni, még nem tudom, hogy mit.
– A lájkok számából úgy tűnik, hogy szeretik az olvasók…
– Nagyon sokan olvassák. Naponta több ezren. Nem hittem volna. Most csak a közéletem pörög, a szépirodalmi énem teljesen háttérbe szorult. Tavaly óta nem írtam egy verset, egy prózai szöveget sem. Most ezek a kis szövegek hozták belém vissza újra, hogy máson is gondolkodjak, ne csak azon, hogy Orbán megint mit csinált, hogy milyen rendelet hoztak.
– Megrázó volt az az egyik utóbbi írása, ami arról szólt, hogy két barátja is meghalt kórházi fertőzésben. Elképesztő történetek. Most itt van a hozzátartozóikat otthon ápolók ügye. Azért kell tüntetésre járni, meg petíciókat írni, hogy végre megértsék ott fenn, 52 ezer forintból két ember – az ápoló és az ápolt – nem tud megélni?
– Most sem lesz benne semmi változás, a jövő évi költségvetés számaiban jól látszik. Amikor elolvasok egy ilyen hírt, szétrobban a fejem… Amikor olyan kommentek jelennek meg a falamon, hogy mindegy, mi történik, csak védjen meg minket Orbán… Miért nem lehet a menekültkérdésről is józanul beszélni? Igen, Európa legnagyobb, legégetőbb, legsúlyosabb problémájáról van szó. Nem vagyok híve, hogy azt mondjuk nekik: „Gyertek csak, gyertek”. Soha nem mondtam ilyet. Ez is nyilván csak politikai célokat szolgál. Pont írtam most erről. Hogy csodálkozunk, ha már az óvodában iszonyú erőszak jelenik meg. Miért?! Olyan szinten van jelen az erőszak a hétköznapokban, hogy a gyerekek is letükrözik, amit otthon hallanak, meg amit az utcán tanulnak. Minden leszivárog. Értsük ezt a politikára is! Amilyen fent a kultúra, olyan lesz lent is. Ezért tartunk ott, ahol.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 12. számában jelent meg, 2018. augusztus 3-án. A lapot megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 12. számban? Itt megnézheti. Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
