„Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva…”

A pákozdi csata, litográfia A pákozdi csata, litográfia

Százhetven évvel ezelőtt a magyar honvédsereg megfutamította Pákozdnál Jellasics horvát bán seregét. A győzelem később a magyar honvédelem jelképévé vált.

Hirdetés

A Petőfi Sándor által megénekelt vén zászlótartó is ott volt azon hősök között, akik sikerrel vívták meg 1848. szeptember 29-én a pákozdi csatát. Azt az összecsapást, amelyben Móga János altábornagy seregei vereséget mértek a Jellasics József horvát bán által vezetett seregre. A győzelem a katonai következményeken túl az erkölcsi, politikai hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé. Ugyanis ez a diadal nem csupán a magyar nép, a magyar hadsereg hangulatára hatott lelkesítően, hanem fontos tényezőnek bizonyult a Bécsben október 6-án kirobbant forradalom kiváltó okai között is.

De miként sikerült a honvédseregnek megállítani a rá támadó erőket, melyek a ’48-as forradalom vívmányait akarták megsemmisíteni? A császári udvarnak 1848 tavaszán súlyos katonai és politikai nehézségekkel kellett szembenéznie, melyek közül a legnagyobb veszélyt az itáliai és a magyar forradalom jelentette. Ezek egyidejű elhárítására a császári hadsereg nem rendelkezett elegendő erővel, ezért az udvar azt a politikát követte, hogy az itáliai tartományokban kitört felkeléseket fegyveres erővel próbálta leverni, míg – természetesen kizárólag időnyerés céljából – a magyar forradalom valamennyi alapvető követelését elfogadta. Bevált az udvar politikája, hiszen amikor 1848. július 25-én Custoza közelében Radetzky tábornagy súlyos vereséget mért Károly Albert hadseregére, a magyar forradalmon kívül valamennyi felkelést leverte.

A „magyar kérdés”

Jöhetett a „magyar kérdés” megoldása. Igaz, súlyos gondot jelentett az, hogy maga az uralkodó szavatolta a magyar alkotmányt, hivatalosan a Magyarországon tartózkodó császári haderő Mészáros Lázár hadügyminiszter alá volt rendelve és tisztjeinek jelentős része – királyi parancsra – felesküdött a magyar alkotmányra. Ráadásul a Batthyány-kormány semmilyen támadásra nem adott okot. Így nyíltan nem, de a nemzetiségi ellentéteket felhasználva mégis rátámadhatott a magyarokra.

Miután a Batthyány-kormány rendre visszautasította a különböző nemzetiségi követeléseket, az udvar ezt kihasználva titkos pénz-. fegyver- és hadianyag-küldeményekkel kezdte segíteni a szerb felkelőket és az invázióra készülő Jellasics seregét. Utóbbi egyébként az első pillanattól kezdve szemben állt a magyar forradalommal, és annak ellenére végig a hivatalában maradt, hogy a Batthyány-kormány június 10-én kiharcolta az uralkodónál a menesztését. A bán nyíltan készült a fegyveres támadásra, és augusztus 31-én megszállta Fiumét.

A magyar kormány mindenképpen szerette volna elkerülni a fegyveres konfliktust az udvarral. Sőt, amikor augusztus végén Batthyány Lajos miniszterelnök és Deák Ferenc igazságügy-miniszter Bécsbe utazott, még arra is hajlandóak lettek volna a béke megőrzése érdekében, hogy lemondjanak az önálló magyar had- és pénzügyről. Az uralkodó ekkor mindenki számára érthető választ adott: egyrészt nem fogadta a küldöttséget, ugyanakkor szeptember 4-én megerősítette Jellasicsot báni méltóságában. Batthyány beismerve politikájának kudarcát, szeptember 11-én benyújtotta lemondását. Ugyanezen a napon megindult Jellasics támadása az ország ellen: mintegy harmincötezer főnyi hadsereggel átkelt a Dráván, és megindult a főváros felé.

Keresni a kiutat

A magyar hadvezetést váratlanul érte a támadás, ráadásul a drávai magyar hadsereg parancsnoka, Ottinger Ferenc, császári és királyi vezérőrnagy visszavonulási parancsot adott ki és átszökött Jellasics táborába, akárcsak a helyére kinevezett Melczer Andor ezredes, magyar honvédelmi minisztériumi államtitkár. Miután Jellasics sejtetni engedte, hogy császári parancsra jár el, a drávai hadsereg új parancsnoka, gróf Teleki Ádám, császári és királyi vezérőrnagy és tisztjei kényes helyzetbe kerültek, mert a magyar alkotmányra tett esküjük és a meglévő hazafias szellem miatt akár a fegyveres ellenállást is választották volna, ugyanakkor az uralkodó ellen nem akartak harcolni, így keresték a kiutat. Folyamatosan kitértek Jellasics hadai elől.

És ekkor a dinasztikus érzelmű tisztek számára felsejlett a remény a békés rendezésre, ugyanis az új kormányt alakító Batthyány Lajos javaslatára a fővezérségre István főherceget, Magyarország nádorát kérték fel, azaz a támadó Jellasics ellen egy osztrák főherceg vezette a magyar hadakat. Sőt, a főherceg Balatonszemesre találkozóra hívta Jellasicsot – a Kisfaludy gőzös fedélzetén lett volna a tárgyalás –, ám a bán nem jelent meg. Ez a nádor számára egyet jelentett azzal, hogy Jellasics mögött az udvar áll, így szeptember 22-én lemondott hivataláról és elhagyta az országot.

Nem lehetett kitérni

Igaz, a magyar politikai vezetés már megtette az első lépéseket a védekezésre, hiszen szeptember 13-án Batthyány általános népfelkelést hirdetett a Dunántúlon, míg Kossuth Lajos szeptember 22-én kiáltványban szólította fel a külföldön tartózkodó magyar katonákat a hazatérésre, majd szeptember 24-én toborzókörútra indult az Alföldre. Az erőfeszítések eredményeképpen szeptember utolsó napjaira a mintegy tizenhatezer főre nőtt magyar főerőnek sikerült védelmi állást elfoglalni a Velencei-tótól északra, a parancsnok pedig Móga János császári és királyi altábornagy lett. A szeptember 28-án a sukorói templomban tartott haditanácson személyesen vett részt Batthyány, aki immár az ellenállás mellett érvelt. Ennek hatására Móga vállalta, hogy a magyar sereg felveszi a harcot, de csak akkor, ha Jellasics megtámadja. Ez másnap reggel be is következett. Az ütközet érdekessége, hogy mindkét oldalon császári és királyi tisztek vezényelték a csapatokat.

Jellasics egy frontális támadással a teljes magyar haderőt a Velencei-tóba akarta szorítani. Ám Kempen vezérőrnagy mintegy nyolcezer főnyi hadosztályának támadását a Guyon Richárd vezette nemzetőrök és a magyar jobbszárny megállította. Ráadásul Jellasics húszezer főnyi főerejével indított támadását – ismétlődő gyalogsági és lovassági rohamait – minden alkalommal visszaverte a magyar tüzérség úgy, hogy közelharcra gyakorlatilag nem került sor. Jellasics délután három óra körül beszüntette a harcot, majd az estig elhúzódó tüzérségi párbaj végén egyrészt visszavonta erőit, majd fegyverszünetet kért. Ez lényegében a magyar sereg győzelmét jelentette.

Így vált jelképpé Pákozd

Hirdetés

A győzelmet sajnos Móga nem használta ki, és a Martonvásárra visszavont csapataival akkor sem vonult Jellasics üldözésére, amikor az megsértve a fegyverszünetet – saját tartalék hadtestét is cserben hagyva – erőltetett menetben Bécs irányában elhagyta az országot. A bán felett aratott győzelmet október 7-én az ozorai siker tette teljessé, amikor a Perczel Mór vezette magyar nemzetőrök megadásra kényszerítették Jellasics tartalék hadtestét is.

Annyit mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a pákozdi csata sem méreteit, sem a veszteségeket tekintve nem tartozik a szabadságharc nagy csatái közé, ennek ellenére a magyar függetlenségi harc továbbélése szempontjából felbecsülhetetlen. A Pákozd mellett aratott győzelem erkölcsi, politikai hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.