Páratlan kincsekkel vár „az iparművészet harcának Bem apója”

Érdeklõdõk az Iparmûvészeti Múzeum A mi szecessziónk címû állandó kiállításán az újra megnyíló budapesti Ráth György-villában 2018. szeptember 13-án Érdeklõdõk az Iparmûvészeti Múzeum A mi szecessziónk címû állandó kiállításán az újra megnyíló budapesti Ráth György-villában 2018. szeptember 13-án (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

„Az igazságnak és a szépnek élt. Hit lakta szívét és nagy akarat. Tett és ösztönzött: szebb jövőt rendelt. Minden java a nemzeté maradt” – olvasható Ráth György Fiumei úti sírkertben álló emlékművén. Bár végzettségét tekintve jogász és táblabíró volt, Ráth György mégis a XIX. század legnevesebb műgyűjtőjeként, művészetpolitikusként és mecénásként írta be magát a magyar kultúrtörténetbe. A Magyar Iparművészeti Társulat alapítójaként és elnökeként egész életében az igényes magyar műipar megteremtésén fáradozott, rengeteget tett azért, hogy létrejöjjön egy önálló magyar iparművészeti közgyűjtemény. „Az iparművészet harcának Bem apója” – ahogy a Gödöllői Iskola alapítója, Nagy Sándor emlegette őt – tevékeny részt vállalt az Iparművészeti Múzeum megszervezésében, amelynek 1881-től első igazgatója, majd az Üllői úti épület átadásáig, 1896-ig főigazgatója lett. De Ráth az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat élén egyik letéteményese volt a régi Műcsarnoknak és a Zeneakadémiának is.

Hirdetés

Mindeközben több mint ezerdarabos műgyűjteményt hozott létre, ezüst asztali készletek, keleti bronzok és porcelánok, antik kerámiák, bútorok, puszpángfaragványok, ötvöstárgyak, ékszerek, porcelánok, szőnyegek, csipkék, könyvritkaságok és kortárs iparművészeti remekek alkották. Az Ybl Miklós által tervezett Városliget fasori villáját 1901-ben vásárolta meg a Zsidó Vakok Intézete alapítójától, Wechselmann Ignáctól – a legenda szerint egy Rembrandt-kép árából –, hogy méltó körülmények között állíthassa ki gazdag gyűjteményét. A mecénás 1905-ben bekövetkezett halála után a villát és a benne őrzött gyűjteményt feleségére, Melcsiczky Gizellára hagyta azzal a kikötéssel, hogy ő ezeket végrendeletében az Iparművészeti Múzeumnak adományozza.

A Ráth György-villa az Iparmûvészeti Múzeum A mi szecessziónk címû állandó kiállításának megnyitója napján, 2018. szeptember 13-án
A Ráth György-villa az Iparmûvészeti Múzeum A mi szecessziónk címû állandó kiállításának megnyitója napján, 2018. szeptember 13-án (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Az özvegy egy évvel később a villa vételára fejében a múzeumra hagyta Ráth teljes gyűjteményét (ami valójában a villa árának legalább háromszorosát érte), azzal a feltétellel, hogy azt minden körülmények között egyben kell tartani. A Ráth György Múzeum 1907-ben nyitotta meg kapuit. A villában mindent úgy hagytak, ahogy azt még Ráth rendezte be, így a látogatók joggal érezhették úgy, hogy vendégségbe érkeztek a műgyűjtőhöz.

A húszas években jelentkeztek az első gondok, a világválság idején egyre nehezebbé vált a villa fenntartása, a gyűjtemény néhány részét más múzeumokban helyezték el. A második világháború után teljesen megszűnt a múzeum önállósága, Ráth hagyatékát a nagy budapesti közgyűjtemények között osztották fel: a képzőművészeti alkotások, az egyiptomi és antik tárgyak a Szépművészeti Múzeumhoz, az érmék a Nemzeti Múzeum éremtárába, az iparművészeti tárgyak pedig az anyaintézménybe kerültek. A villa a Hopp Ferenc Múzeum raktáraként üzemelt az 1955-ös felújításig, majd évtizedeken keresztül a múzeum távol-keleti kiállításainak adott otthont.

Mivel az ötvenes években Ráth György és Hopp Ferenc nevét nem lehetett kiejteni, a kiállítóhely a közbeszédben Kína Múzeumként híresült el. Az elkövetkező évtizedekben egyre esetlegesebbé vált az intézmény sorsa: 1997-től a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum állandó kiállítása kapott itt helyet, míg az eredeti formájában meghagyott emeleti ebédlő Ráth György-emlékszobaként működött 2014-ig. Az elmúlt évek alatt több terv is született arra vonatkozóan, mi legyen a múzeum sorsa: felmerült a fotómúzeum ötlete, de az is hogy a villa adhatna otthont egy építészeti, más javaslat szerint egy játékmúzeumnak.

Berendezett szoba a Ráth György-villában
Fotó: Iparművészeti Múzeum

Több mint száz évvel a megnyitás után, bizonyos értelemben most újra teljesülhet Ráth György akarata, villája az Iparművészeti Múzeum filiáléjaként, a szecesszió művészetét bemutató kiállítással várja szeptember óta a látogatókat. A villa halljába belépve rögtön visszarepülünk az időben: magunk előtt látni, ahogy egy komornyik abszintot szolgál fel, a gramofonról Sztravinszkij muzsikája szól. Most mi is úgy érezhetjük, mintha Ráthékhoz érkeztünk volna látogatóba.

Horváth Hilda kurátor iránymutatásai alapján aprólékos műgonddal rendezték be az enteriőröket, amelyek átfogó képet nyújtanak a századforduló stílusirányzatáról, a szecesszió magyar, francia, osztrák és brit útkereséseiről. A hallban ott díszeleg a Zsolnay-gyár ökörvérmázzal díszített pálmatartója, a fogadószobában a századforduló egyik legtöbbet foglalkoztatott belsőépítészének, Faragó Ödönnek finom fenyő és kőrisfa bútoregyüttese emlékeztet az 1906-os milánói világkiállításra, ahol először állították ki őket. De itt kapott helyet a Kozma Lajos tervei alapján készült pamlag és két karosszék, amely egykor a Rózsavölgyi Zeneműbolt berendezéséhez tartozott. „…nem is igen lehetett Budapesten szebben terített asztalt látni az övénél” – írta Radisics Jenő, aki Ráth György utódja volt az Iparművészeti Múzeum élén. Leghűebben talán az emeleti historizáló ebédlő őrzi a Ráth házaspár hajdani villájának eredeti hangulatát.

Berendezett szoba a Ráth György-villában
Fotó: Iparművészeti Múzeum

A neoreneszánsz stílusú ebédlőszekrényt, asztalt és a bőrkárpitozású székeket Schickedanz Albert tervezte még 1879-ben Ráthék korábbi, Kecskeméti utcai otthonába. A földszinti szecessziós ebédlőben Thék Endre bútorgyárában készült nagy tálalószekrény mellett Rippl-Rónai József Vörös ruhás nő című kárpitja és Spiegel Frigyes lábasórája uralja a teret. Megjelennek a magyar népi motívumkincseket is felhasználó magyaros szecesszió megteremtői is: Lajta Béla támlaszéke, Kós Károly paravánja mellett ott lógnak Körösfői-Kriesch Aladár és Toroczkai Wigand Ede kárpitjai. A Mi szecessziónk című kiállításon Zsolnay-kerámiák, Gallé és Tiffany lüszter technikával készült üvegei, Lalique ékszerei, Róth Miksa üvegablakai, Otto Wagner és Maróti (Rintel) Géza karosszékei mesélnek a századforduló és a huszadik század elejének radikális művészeti irányzatáról.

Noha a kormány által 300 millió forinttal támogatott rekonstrukció részeként teljesen megújultak a belső terek, remélhetőleg azért a közeljövőben az épület homlokzatát és a villa kertjét is méltó módon helyreállítják.

Hirdetés

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 19. számában jelent meg, 2018. szeptember 21-én.

Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon És hogy miről olvashat még 19. számban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.