„Ahogy a gyerekek szoktak játszani”

Schruff Milán (Fotó: Takács Attila) Schruff Milán (Fotó: Takács Attila)

Interjú Schruff Milánnal, a Belvárosi Színház művészével.

Hirdetés

– Egy alkalommal azt nyilatkozta: a színházban az a jó, hogy a színész sohasem szűnik meg gyereknek lenni. Mit jelent ez pontosan?
– Úgy kell létezni a színpadon, olyan elmerüléssel, olyan – mondjuk úgy – szinte létfeledéssel, ahogy a gyerekek szoktak játszani. A színészetben talán éppen ez az elmerülés a legfontosabb.

– Gyerekként került közel a színpadhoz. Honnan származott a vonzalom?
– Székesfehérvári vagyok, a Vörösmarty Színházban a Légy jó mindhalálig!-hoz kerestek gyerekszereplőket. Negyedikes kisfiúként a tanítóm kérésére elmentem a válogatásra. Azért gondolhatott rám, mert akkor már iskolai ünnepségeken többször szavaltam. Beválogattak, ezután rendszeresen felléptem a Vörösmartyban. Mivel rossz tanuló voltam, nem mertem drámatagozatos gimnáziumba jelentkezni, egy szakközépben tanultam tovább. Innen az utam mégis a színművészetire vezetett. Óriási szerencse, hogy felvettek.

– Miért?
– Link voltam, a kötelezően választott szövegekből csupán kettőt tanultam meg. A felvételiztetők, Novák Eszter és Ascher Tamás ezt rögtön kiszúrták, de láttak bennem fantáziát, ezért azzal a feltétellel juthattam el a második forduló kapujába, ha megtanulok húsz, általuk választott verset és prózai szöveget. Nem sikerült ugyan hibátlanul felmondanom, de az igyekezetet látva nagyvonalúan továbbengedtek. Aztán a diploma átvétele után Egerben Csizmadia Tibor, Zsótér Sándor, Máté Gábor keze alatt érhettem színésszé. Zsótértól rengeteget tanultam, elsősorban beszédtechnikát, szövegelemzést. Ott ismertem meg élettársamat, Járó Zsuzsát, a kislányunk most kezdte az általános iskolát.

Kell egy tükör, amibe bele tudok nézni – Máté Gábor-interjú – Magyar Hang

A Katona József Színház igazgatója a zaklatási botrányok elmaradt hatásáról, a társadalomkritikáról és az ötvenes éveket idéző listázásokról.

– Egy színészpár hogyan tudja összeegyeztetni a magánéletet a szakmával?
– Nehezen. A kislányomat, míg óvodába járt, rendszeresen magunkkal vittük a színházba, szinte ott élt, megvárta az előadás végét. Most, hogy iskolás lett, ez már megoldhatatlan. Amelyikünk éppen szabad, az van vele lefekvéskor. Sokszor kell sajnos bébiszittert fogadni, mert egyikünk sem ér rá. Hármasban pedig nagyon ritkán lehetünk együtt. Idén nyaralni sem tudtunk elmenni.

– Évek óta a Belvárosi Színházban játszik, amely az ország legrangosabb magán kőszínháza. Sok helyen játszott már, érezni-e különbséget az állami vagy az önkormányzati fenntartású teátrumokhoz képest a társulat hétköznapjaiban?
– Leginkább talán abban érezhető az eltérés, ahogy a tulajdonos, Orlai Tibor igyekszik pályánkat segíteni, „felépíteni minket”. Színészekben gondolkodik, színészcentrikus darabokat tűz műsorra. Valódi alkotóközösséget hozott létre.

– Lassan másfél évtizede van a pályán. Melyik szerepeit érzi a legfontosabbnak?
– A Nagyratörő-trilógia, Márton László alkotása fontos mérföldkő volt a pályámon, de említhetném Martin McDonagh Párnaemberét is, szintén Egerből. Nagyon szeretem a Jurányi Házban a Bebújóst, amelyet Pass Andrea írt és rendezett, egy óvodást és egy apukát játszom egyszerre. Sokat jelentett az újbóli találkozás most a Belvárosiban Novák Eszterrel. Ő rendezte az amerikai szerző, Richard Greenberg szeptember végén bemutatott Három esős napját.

Egy nő nem lehet önmaga – Lehet-e folytatni Ibsen klasszikusát? – Magyar Hang

Lucas Hnath megírta a Nóra folytatását, melyben mai szemszögből mutat be fontos társadalmi problémákat.

– Van, amit szívesen eljátszana?
– Gogol A revizorjából Hlesztakovot. Játszottam már a főiskolán is.

Hirdetés

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 22. számában jelent meg, 2018. október 12-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 22. számban? Itt megnézheti!

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.