Az utolsó néző – Hetvenöt évvel ezelőtt alakult meg Mussolini köztársasági bábállama

Mussolini két fiával a római Villa Torloniában (Fotó: Wikipédia) Mussolini két fiával a római Villa Torloniában (Fotó: Wikipédia)

Benito Mussolini a csodálatos tájat bámulta Antichi marsall társaságában a több mint 2000 méter magas Gran Sassóról, a szálloda erkélyéről, ahol a szövetségesekkel fegyverszünetet kötő Badoglio-kormány őriztette. 1943. szeptember 12-e volt, a megpuccsolt diktátor mintegy két hete tartózkodott a hegycsúcson.

Mussolini, a halott

Hirdetés

Váratlanul apró repülő jelent meg a horizonton, és mintha hirtelen lezuhanna, szinte függőlegesen landolt a hotel előtti betonon. Melléje újak érkeztek. Az utolsóból egy olasz tiszt szállt ki, és azt kiabálta: „Ne lőjetek!” Senki nem nyitott tüzet, az olasz katonák megadták magukat, vagy csendben „elpárologtak”. Amikor a tagbaszakadt, vágott arcú Otto Skorzeny SS-kapitány a duce elé sietve bejelentette, hogy Hitler megbízásából kiszabadították, Mussolini szomorú egykedvűséggel leroskadt az ágya szélére. Majd Skorzeny faggatózására, nem kis meglepetést okozva annyit válaszolt fáradtan, hogy szeretne Rocca delle Camminatébe, a kastélyába utazni az unokáihoz. Politizálni nem akar.

Mussolini nem sokkal korábban öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit. Amikor a karcolás begyógyult, pisztolyt kért. Az egykor nagy hatalmú vezér akut depresszióval küzdött. A Gran Sassóról küldött leveleit rendre úgy írta alá, hogy „Mussolini, a halott”. A búskomorságra minden oka megvolt: élete és rendszere végzetes zsákutcába jutott. Pontosan tudta (ha igyekezett is mentő körülményeket keresni), hogy súlyos hiba volt 1940 nyarán belépnie a világháborúba Hitler oldalán; érdemesebb lett volna a brit miniszterelnök, Churchill javaslatát megfogadva „nem hadviselőnek” maradnia.

Kállay Miklós magyar kormányfő 1943 áprilisában nyíltan felvetette neki: szakadjanak el együtt a hitleri Németországtól. Mussolini elismerte, hogy ez lenne látszólag a logikus lépés, ám két okból is visszautasította az ajánlatot: egyrészt „becsületből”, másrészt – mint mondta – semmit sem nyerne rajta. Az utóbbival egyértelműen arra célzott: tisztán látja, hogy korábbi harcos baloldali szocialista felfogásából „kinőtt” fasiszta eszméje és rendszere nem élné túl a kapitulációt. Ugyanígy érvelt a szövetségesek szicíliai partraszállását és sikeres előrenyomulását látva a fegyverszünetről őt győzködő olasz tábornokoknak, illetve párton belüli ellenzékének.

Miután július 25-én, hajnalban a Fasiszta Nagytanács leszavazta, talán már felmerült benne, hogy elfogadja a háborúból való kilépés lehetőségét. Azt már korábban is többször javasolta a németeknek, hogy kössenek különbékét a Szovjetunióval. Ez kétségtelenül azzal a praktikus haszonnal járt volna a tengely számára, hogy a fegyveres küzdelem időtartama szinte bizonyosan néhány évvel kitolódott volna. Bár Sztálin hajlott a megállapodásra (1942-ben az 1939-es, egy évvel később, a hadi helyzet változását látva már az 1941-es határok rekonstrukciója esetén), Hitler elutasította a különbékét.

Nem forradalmár

A ducénak azonban nem sok ideje volt, hogy lehetőségeit – a fegyverszünet proklamálását vagy az ellenzékére való csapásmérést – mérlegelje. Július 25-én ugyanis a királyi palotában letartóztatták, III. Viktor Emánuel pedig a korábban megbeszélt titkos menetrend alapján kinevezte Pietro Badoglio marsall személyében az új miniszterelnököt. A fasiszta rendszer napok alatt összedőlt, az utcán a királyt és a szabadságot éltető tüntetések zajlottak. A szeptember 3-án kötött, 8-án nyilvánosságra jutott fegyverszünetet követően a király és a kormány menekülésszerűen elhagyta Rómát, és a szövetségesek által már megszállt dél-olaszországi Bariba költözött.

Az olaszországi összeomlás ugyanakkor reményt keltett a kelet-közép-európai országokban, elsősorban Magyarország és Románia vezetőiben, hogy a nyugati hatalmak hamarosan megérkeznek határaikra, netán partra szállnak a Balkánon – tehát velük, és nem a szovjetekkel kell kiegyezniük. Az olasz kapituláció nyilvánosságra hozatala után egy nappal a Kállay-kormány megbízottja, Veress László titkos előzetes fegyverszüneti megállapodást kötött Nagy-Britannia képviselőivel. A végrehajthatatlan szerződés angol szempontból sem szolgált valószínűleg más célt, mint hogy zavart keltsen a tengelyállamok táborában, Hitlert pedig újabb német erők lekötésével Magyarország megszállására ösztönözze. A Führernek persze nem kellett különösebb biztatás: az „olasz árulás” hatására éppen a Veress-féle fegyverszünet aláírása napján elrendelte a megszállás tervének kidolgozását.

„Ez egy társadalmi ügy” – hazakerülnek a Szovjetunióba hurcolt magyarok adatai – Magyar Hang

Mikor indulhat a Szovjetunióba hurcolt magyarok anyagának feldolgozása? Erről kérdeztük Szabó Csabát, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóját. Interjú.

A ducét a menekülő olasz hatóságok (miután mind meggyilkolását, mind a szövetségeseknek való kiadását elvetették) magára hagyták. Szeptember 12-én, amikor a németek a Gran Sassóra megérkeztek, Mussolini csöbörből vödörbe került: gyakorlatilag csupán rabtartót váltott. A németek, akik szerepeltetését politikailag kifejezetten hasznosnak tartották, némi kitérővel a Führer főhadiszállására szállították. „Sápadt volt, és sovány, a ruhái lötyögtek rajta, nagyon el volt bátortalanodva, és keserű volt. Úgy tűnt, hogy elvesztette minden illúzióját, és kijelentette, hogy le akar mondani a politikáról, és visszavonul Rocca delle Camminatébe” – idézte fel utóbb a radikális németbarát fasiszták egyike, Roberto Farinacci.

A Führer ugyanakkor a rastenburgi főhadiszálláson nyíltan megfenyegette. „Észak-Olaszországnak majd irigyelnie kell Lengyelországot, ha ön nem járul hozzá a Németország és Olaszország közötti szövetség felértékeléséhez azzal, hogy az új állam és az új kormány élére áll” – mondta Hitler a magas rangú fasiszta diplomata, Filippo Anfuso emlékirata szerint. Hozzátette azt is: „De ha ön csalódást okoz, ki kell adnom a parancsot a büntetőterv végrehajtására.” Mussolini azt is pontosan tudta, hogy közel egymillió olasz katona került az elmúlt hónapokban német hadifogságba, velük pedig szintén zsarolható. Világosan érezhette a hozzá korábban „tanítványi tisztelettel” viszonyuló német vezér megvetését, aki valóban lesújtóan vélekedett a látványosan megöregedett ducéról. „Nem forradalmár abban az értelemben, mint a Führer vagy Sztálin” – jegyezte fel Hitler gondolatát naplójába Joseph Goebbels.

Balos fordulat

Mussolini tehát, ha erős kényszer hatására is, de vállalkozott a bábszerepre, az „új olasz állam” megalkotására. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1943. szeptember 27-én Rocca delle Caminatében eleve reménytelen helyzetben megalakult a köztársasági fasiszta kormány. A körülmények jóformán semmiféle mozgásteret sem hagytak Mussolini számára. Fegyveres erővel csak papíron rendelkezett, az újjászervezett, Köztársasági Fasiszta Pártra keresztelt, frakcióharcoktól szabdalt, de alapvetően dogmatikus keményvonalasok által uralt mozgalmára nem számíthatott. Az alkotmányozó nemzetgyűlést, amelytől legitimációt remélt, nem tudta összehívni, a Graziani marsall szervezte hadsereg harci értéke pedig a nullát közelítette. Egyet tudott tenni a németek szigorú ellenőrzése mellett (kijelölt festői lakhelyén, Gargnanóban 30 német katona „vigyázott rá”, a külvilággal egy német katonai vonalon tudott érintkezni), hogy előremenekül. Általános megdöbbenést keltve, a németek megrökönyödését is kiváltva Mussolini balra fordult, vissza akart térni az eszme gyökereihez.

A fasizmus igazán szilárd ideológiával sohasem rendelkezett (szerepét Mussolini „dinamizmusa” pótolta), végeredményben a marxista szocializmus elfajulásából született meg. A fasiszták eredetileg nacionalista baloldaliak voltak, akik gyűlölték a királyságot, a burzsoáziát, a klérust. A húszas évek elejétől azonban, különösen a fasiszta puccs, a Marcia su Roma sikerétől, Mussolini miniszterelnöki kinevezésétől a mozgalom kiegyezett a monarchiával, a kapitalizmussal és az egyházzal is. A diktatúra kiépítése – ellentétben a hitleri rendszerrel – majdnem egy évtizedet vett igénybe. A harmincas évekhez közeledve lépésről lépésre haladva csorbították a szabadságjogokat, számolták fel a többpártrendszert.

Új, szociális köztársaságnak nevezett árnyékállamát Mussolini két, a németek elől valósággal rejtegetett tanácsadójával, Carlo Silvestrivel, a vele „eszmei harcban” álló szocialistával és Nicola Bombacci renegát kommunistával folytatott beszélgetések nyomán akarta megformálni. Elhatározta, hogy végleg leszámol a kapitalizmussal, az ipari üzemeket, a nagybirtokokat az új „népi állam” szocializálja, a társadalmi viszonyokat átalakítja. Feltételezhető törekvése azonban, hogy legalább az adott körülmények között lehetséges szociális mintaállamot hagyjon maga után, kudarcot vallott. A háborús termelést veszélyeztető „szélsőbalos törekvéseket” a németek az északi iparbárókkal összefogva megakadályozták, csupán néhány jelentéktelen üzemet sikerült állami kézbe venni. Nem valósulhatott meg a duce kétségbeesett terve sem, hogy az Alpok hegyei között fegyveres küzdelemben haljon hősi halált.

Hirdetés

Önmentegető, ám egy diktátortól kétségkívül szokatlan szavait, amelyeket egyik utolsó interjúvolója, Maddalena Mollier hallhatott tőle 1945 tavaszán, néhány héttel azelőtt, hogy máig rejtélyes körülmények között kivégezték, már 1943 szeptemberében elmondhatta volna: „Tévedtem, és fizetni fogok, ha ez az én szerencsétlen életem fizetségül szolgálhat. Csillagom leáldozott. […] Várom a tragédia végét, és sajátos módon elszakadva mindentől többé nem érzem magam szereplőnek, inkább azt érzem, hogy én vagyok az utolsó néző.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 19. számában jelent meg, 2018. szeptember 21-én.

Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon És hogy miről olvashat még 19. számban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.