Miért kellett eldugni a Gulag és a szovjet megszállás emlékművét?

Stark Tamás (Fotó: Farkas Norbert) Stark Tamás (Fotó: Farkas Norbert)

Több százezer szovjet fogságba hurcolt magyar ember sorsát ismerhetjük meg a Magyar–orosz Levéltári Vegyes Bizottság szeptemberi ülésén született megállapodásnak köszönhetően. Az eddig orosz levéltárakban őrzött dokumentumok kapcsán Stark Tamás történésszel, Gulag-kutatóval beszélgettünk.

Hirdetés

– Az elmúlt években többször szóba került már az Oroszországban őrzött dokumentumok feltárása. A mostani megállapodás nyomán elindulhat a kutatás?
– Balog Zoltán 2016 februárjában a Gulag Emlékbizottság ülésén már bejelentette egyszer, hogy több százezer szovjet fogságba esett magyar katona és civil elhurcolt adatait találták meg kutatók Oroszországban, és a felfedezett dokumentumok hamarosan nyilvánosságra kerülnek. Azóta többször érdeklődtem a levéltári ismerőseim körében, hogy történt-e már valami az ügyben, de senki sem tudott semmit. Idén tavasszal még arról tájékoztattak, hogy nincs előrelépés a projekt ügyében. Nem tudom, a mostani bejelentés mögött mi áll, bízom benne, hogy ez már valóban azt jelenti, hogy elindul a kutatómunka. (A Stark Tamással készített interjúnk után beszélgettünk Szabó Csabával, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójával, ő beszélt a megállapodás részleteiről – a szerk.)

„Ez egy társadalmi ügy” – hazakerülnek a Szovjetunióba hurcolt magyarok adatai – Magyar Hang

Mikor indulhat a Szovjetunióba hurcolt magyarok anyagának feldolgozása? Erről kérdeztük Szabó Csabát, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóját. Interjú.

– Magyar kutatók már a rendszerváltást követő években felkeresték az orosz levéltárakat. Miért tartott ilyen sokáig a megállapodás?
– A ’90-es évek első felében az egykori szovjet levéltárak még kutathatóak voltak, fontos szempontnak számított, hogy Magyarország minél több adathoz férjen hozzá. 1993-ban én magam is láttam a magyar foglyokra vonatkozó hatalmas anyagot Moszkvában, az Oroszországi Állami Katonai Levéltárban. Igaz, a kutatás már akkor sem volt könnyű, hiszen a kinti levéltáraknak nem volt „fondjegyzéke”, iratnyilvántartása, így csak azt tudtuk, mit keresünk, de azt nem, hol.

A levéltárosok azonban segítőkészek voltak, és az anyagokat le is lehetett másolni, de csak nagyon drágán. Az intézmények úgy próbálták meg átvészelni a szűkös időszakot, hogy hozzáférhetővé tették az irataikat, és sok pénzt kértek minden másolásért. Úgy emlékszem, egy oldal egy dollárba került. Vlagyimir Putyin hatalomra kerülését követően aztán folyamatosan zárultak be az ajtók előttünk. Külföldi kutatók ma már alig juthatnak be a levéltárakba, különösen akkor, ha a XX. század érzékeny témáival, a Szovjetunió történetével, a sztálinizmus bűneivel foglalkoznak.

– A mostani bejelentés kapcsán hivatalosan 600 ezer magyar fogolyról beszélnek. Hány embert hurcoltak el valójában a Szovjetunióba?
– Pontos adatot nem tudok mondani, mintegy 600 ezer vagy valamivel több magyar került munkatáborokba. Minden fogolynak két dokumentumot nyitottak. A személyi karton egy levelezőlap méretű irat a legfontosabb adatokkal, emellett azonban mindenkiről készült egy dosszié is, egy legalább négyoldalas formanyomtatvány a civil és katonai múltra vonatkozó kérdésekkel. Ezek között nem egy akad, amely akár 100 oldalon keresztül részletezi a fogoly életét.

Tíz éve ment el a Gulag krónikása – Magyar Hang

A Gulag szigetcsoportot Münchenben adták ki magyarul, onnan csempészték az országba, szamizdatban adták egymásnak a köteteit.

A szovjet adminisztráció még a háborús körülmények között is meglehetősen alaposan működött, hiszen mindenkiről a lehető legtöbb információt igyekeztek összegyűjteni, hogy minél súlyosabb bűnökkel vádolhassák meg a foglyokat, és a táboron belül működő elhárítás számára is fontos volt, hogy feltérképezzék a beszervezni kívánt egyént. Ám a szovjet adatok ellentmondásosak, hiszen bár a civileket és a hadifoglyokat elvben megkülönböztették, valójában a legtöbb magyar hadifogolystátuszban került a táborokba. Az összekevert kategóriák miatt nem lehet pontos számadatot mondani, ráadásul azokat, akik útközben, a vonaton vagy a romániai átmenőtáborokban haltak meg, nem regisztrálták a hatóságok. Holott ezeken a helyeken sokszor magasabb volt a halandóság, mint a „hadifogságban”, a kényszermunkatelepeken. A foglyok jelentős részét télen szállították, alig kaptak élelmet, és ruhájuk sem volt megfelelő.

– A dokumentumokból a tábori életkörülményekre is tudnak következtetni, vagy ez csak a visszaemlékezések alapján rekonstruálható?
– A hivatalos iratok és az egykori táborlakók visszaemlékezései között hatalmas szakadék tátong. A szovjetek mindent szigorúan szabályoztak a tábori körlettől a napi normán át a fejadagok kalóriamennyiségéig, a memoárokból azonban tudjuk, hogy ezek közül semmit sem tartottak be. Papíron minden remekül működött, a valóságban azonban a foglyok alig kaptak enni, a munkakörülményeik borzasztóak voltak, és hiába volt kórházbarakk a táborok többségében, sem orvosok, sem gyógyszerek nem álltak rendelkezésre. Nem véletlenül fogalmazta meg több túlélő is később, hogy a táborban hamar rádöbbentek, a Szovjetunióban minden csalás, és senkiben sem szabad megbízni. Több százezer magyar ezzel a tapasztalattal tért haza a ’40-es évek végén, ezért is váltak veszélyessé a hatalom számára. Hiszen mondhatott bármit a hazai propaganda, akik több évet eltöltöttek a szovjet Gulag kényszermunka-táborokban, azok pontosan tudták, mit jelent valójában a kommunizmus.

A falról lekapott feszületen ugrált az ávós – Magyar Hang

Kitelepített kislányként megsiratta Sztálint, a nagyanyja pedig misét mondatott Nagy Imréért. Zsákai Piroska mesélt az életéről.

– Bár a Gulag témája gyakran felbukkan, a magyar foglyok sorsa mégis mintha kikopott volna a köztudatból.
– A Gulag-emlékév, amely valójában csaknem két éven át, 2015-től 2017 elejéig tartott, sok embert megmozgatott: filmek készültek, kiállítások nyíltak, könyvek jelentek meg. Ez a rendezvénysorozat sokat tett azért, hogy a Szovjetunióba hurcolt emberek története bekerüljön a köztudatba. A téma 1989-ig tabunak számított. Bár az első tanulmányom három évvel korábban, 1986-ban látott napvilágot, hosszú utat járt be, amíg végül megjelenhetett a Valóság című folyóiratban. 1989-ben, a szabadság hajnalán pedig a Magyar Nemzet volt az első napilap, amely cikket közölt a Gulagról. De nemcsak a hallgatás miatt vált szinte marginálissá a téma, hanem azért is, mert sokan hadifogolykérdésként tekintenek a szovjet táborokra. Ez pedig nem nagy ügy, vélik, hiszen minden háborúban ejtenek hadifoglyokat.

Stark Tamás (Fotó: Farkas Norbert)
Fotó: Farkas Norbert

Ebben a szemléletben azonban elsikkad két dolog. Egyrészt, hogy a magyar fogoly-kontingens legalább egyharmada civil volt, másrészt, hogy bár zömében valóban hadifoglyokról beszélhetünk, ők is kényszermunkások lettek. A katonákat és a civileket is azért hurcolták el, mert az országnak munkaerőre volt szüksége. Így mindenki, aki a munkatáborokba került, a kommunizmus áldozatának tekinthető.

– A kormány emlékezetpolitikájában megfelelő helyre került a Gulag?
– A Gulag-emlékévet kormányhatározatban hirdették meg, és az állam több milliárd forinttal támogatta. A gesztussal feltehetően azokat az antikommunista szavazókat igyekeztek megtartani, akik átélték a kommunista diktatúrát, és az elmúlt években kétkedéssel figyelték Magyarország oroszbarát politikáját. A helyzet ellentmondásos tehát.

Tér és történelem – Magyar Hang

A helyzet az, hogy a magyarság utolsó két évszázadának viharos történelméről nemhogy egységes, de semmiféle elfogadható közös vízióval nem rendelkezünk.

Elég csak a Szovjetunióba hurcolt magyarok központi emlékművére gondolnunk. Eleinte arról volt szó, hogy a műalkotás a Szabadság térre kerül, hiszen ott van a német megszállás áldozatainak emlékműve is. Függetlenül attól, hogy ez jó vagy rossz helyszín lett volna, a „Málenkij robot Kárpát-medencei áldozatainak” emléket állító Gulag-emlékművet végül eldugott helyen, a Ferencvárosi pályaudvarnál, a MÁV egykori légoltalmi óvóhelye mellett állították fel. Magában a betonbunkerben kapott helyet a Magyar Nemzeti Múzeum „A pokol bugyrai… Málenkij robot – Kényszermunka a Szovjetunióban” című kiállítása, melyet azonban csak csoportosan, előzetes regisztrációt követően lehet meglátogatni. Idén júniusban adták át a szovjet megszállás áldozatainak emlékművét Óbudán, az Árpád fejedelem útja mellett fekvő parkban. Ez sem nevezhető központi helyszínnek. Van tehát két eldugott emlékmű, továbbá egy kiállítás, amit az utcáról betérve nem lehet megnézni. Talán a kormány Oroszország érzékenységére tekintettel igyekezett elrejteni ezeket az emlékműveket a kíváncsi tekintetek elől?

– Oroszországban miként tekintenek ma a szovjet munkatáborokra?
– Orosz kollégáimmal beszélgetve erős tendencia rajzolódik ki az elmúlt években a sztálinizmus rehabilitációját illetően. Megdöbbentő volt látni az ottani középiskolai történelemkönyveket, amelyekben vagy egyáltalán nem esik szó a sztálinizmus bűneiről, vagy csak néhány mondatban, kiemelve azt is, hogy a kényszermunkatáborok milyen hatalmas mértékben járultak hozzá a szovjet iparosítás sikeréhez. A mai Oroszország nem akar szembenézni a sztálinizmus bűneivel. Az orosz kormányzat irányította emlékezetpolitika számára a nagy honvédő háború eszméje a meghatározó, épp ezért nem engedik, hogy bármi napvilágot lásson, ami rossz színben tünteti fel a Vörös Hadsereget, a Szovjetuniót.

– Az emlékezetpolitika hitelességét a tudományos kutatások biztosíthatják. Az MTA autonómiájának szűkítése milyen hatással lehet a történettudományi kutatásokra?
– Ami a Gulag kutatását illeti, nem hiszem, hogy nehézségekbe ütköznénk. Az akadémiai intézményhálózat jövője ugyanakkor valóban bizonytalan, ezt a saját bőrömön érzem. A kormányzat az MTA belügyeibe való beavatkozást azzal indokolja, hogy meg kell szüntetni a párhuzamosságokat. Ez azért tűnik különös indoknak, mert ezeket a párhuzamosságokat, vagyis azt, hogy ugyanazzal a korszakkal több kutatóhely is foglalkozik, épp a kormányzat hozta létre az elmúlt években.

Pálinkás József: Ez a középszer diadala

„Ha gazdasági problémák adódnak, az a tömeg, amely csupán pillanatnyi érdekeire figyel, rendkívül gyorsan elfordul bárkitől.” A teljes interjú.

Hirdetés

– A Gulag mellett kutatja a holokausztot is. A jövőre megnyíló Sorsok Házát sokan már most történelemhamisítással vádolják. Ön milyen kiállításra számít?
– Én csupán egy előzetes tervvel találkoztam évekkel ezelőtt, amely alapján nem mernék nyilatkozni arról, hogy milyen kiállításra számíthatunk. De ha a Sorsok Háza hasonló koncepciót valósít meg, mint a német megszállás áldozatainak emlékműve, amely megkerüli a magyar állam felelősségét, vagyis ha a kiállítás nem tér ki rá, hogy mi történt 1944. március 19. előtt, nem ejt szót a Horthy-korszak – Gerő András szavaival élve – állami antiszemitizmusáról, akkor a kiállítás erőteljes hazai és nemzetközi bírálatra számíthat. Az biztos, hogy világszerte nagyon sok helyről kritikus szemmel figyelik ezt a vállalkozást.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 22. számában jelent meg, 2018. október 12-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 22. számban? Itt megnézheti!

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.