Tompos Kátya: Addig jó, amíg béke van

Tompos Kátya (Fotó: Bankó Gábor) Tompos Kátya (Fotó: Bankó Gábor)

Lengyel lány és szovjet férfi lehetetlen szerelmét mutatja meg a Varsói melódia korszakokon átívelő története. Leonyid Genrihovics Zorin 1967-es darabját most az Orlai Produkció állította színpadra. A főszereplővel, Tompos Kátyával beszélgettünk.

Hirdetés

– Törőcsik Mari úgy mesélte, a Varsói melódiából Helga szerepe avatta színésznővé. Nem tartott tőle, hogy túl nagy elvárásoknak kell majd megfelelnie?
– Nem volt ilyen érzés bennem, már csak amiatt sem, mert bármennyire is szerettem volna megnézni, nem láttam az eredeti előadást. Szinte megszerezhetetlen a felvétel. Volt viszont egy saját elképzelésünk róla. Elsősorban orosz előadásokat láttam eredetileg a színdarabból. Nagyon megtetszett. Viszont akárkinek mondtam, hogy kacérkodom a szereppel, mind azt válaszolta: de hát ez már egy idejétmúlt anyag! Szerintem azonban az embereket akkor is érdekelheti egy ilyen téma. A szerelem mindenkit megérinthet.

– Másképp állt a szerephez, mint az orosz színésznők, akiket látott?
– Bizonyos értelemben nem tudunk mások lenni, mint az alkatunk. Mindenkinek van saját verziója erről a szerepről, ahogy ez igaz bármilyen másik szerepre. Engem nem is a karakter, a színdarab egésze fogott meg, az atmoszféra, amelyet férfi és nő duója hoz benne létre. Nem érdemes csak a színésznőkről beszélni. Adorjáni Bálint a partnerem, és lehet, ha nem ő lenne, egészen másként közelítek ehhez a karakterhez. De Kocsis Gergely rendezői munkája nélkül is más lenne az egész.

– Helga életvidám fiatalból lesz az évek során a helyzetébe beletörődő, cinikusabb nő. Mennyire volt nehéz ezt a folyamatot ábrázolni?
– Az előzmények alapján érthető, hova fut ki Helga története. Része volt egy olyan erős visszautasításban, amely újabb tíz évre megtörte őt. Nem elég, hogy az első találkozó után szenvedett, de aztán még vissza is utasították. Ami egy nő számára sokkal nagyobb trauma lehet, mint egy férfinál. A második tíz évbe már annyi keserű élettapasztalat, felhalmozott hiány került, hogy úgy éreztem, jobban meg kell mutatni a kiégés folyamatát.

A félelem megeszi a lelket – Magyar Hang

A politika mindig beleszólt az emberek magánéletébe. Volt idő, amikor szerelmeket, családokat szakítottak szét. Erről is szól a Varsói melódia című előadás.

– Az orosz családi háttér is közrejátszott abban, hogy ajánlotta ezt a darabot az Orlainak?
– Anyukám mutatta meg nekem a színművet. Akkor kezdtem kutakodni, miként valósították meg eddig az oroszok és a magyarok. Elolvastam magát a darabot is oroszul, bár Radnai Annamária átírta kicsit, modernizálta a szöveget. Többek közt kihúzta a túl szentimentális részeket. Arra nagyon kíváncsi voltam, hogy itt, Magyarországon hogyan fogták meg annak idején ezt a darabot. Szerintem a legérdemesebb az emberi oldaláról hozzányúlni.

– Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert a Varsói melódia egy lengyel lány és orosz fiú korszakokon átívelő kapcsolatát mutatja be. A sztálini időkben nem lehetnek egymáséi, ugyanis akkoriban külföldiekkel nem házasodhatnak oroszok. Aztán amikor már lehetőségük lenne rá, teljesen máshol tartanak az életben. Ezt a művet így a brezsnyevi időkben arra is használhatták, hogy mutassák vele: mennyivel szabadabb már a légkör a Szovjetunióban.
– Ezzel nekünk nem volt problémánk. Azon agyaltunk sokat, mivel lehetne aktualizálni, de aztán rájöttünk, hogy semmivel nem kell. Így fel kellett vállalni, felrajzolva egy történelmi korszakot, a díszletet, a hangulatot, hogy benn vannak egy üres kollégiumi szobában, ahol bornyitó sem akad. Mégis boldogok és szeretnék egymást. Tény: a férfi tíz év után észrevétlenül belecsúszik annak rabságába, hogy minden mozdulatát megfigyelik. Amihez a Szovjetunióban kénytelenek voltak hozzászokni.

Varsói melódia – trailer

Van a politika, és van a szerelem. Ennek a két dolognak elvileg semmi köze egymáshoz. De volt, hogy volt. Van, hogy van. Milyen kár. Tompos Kátya és Adorjáni Bálint szereplésével Kocsis Gergely rendezésében 2018 őszétől a Hatszín Teátrumban. http://orlaiprodukcio.hu/plays.php?id=4097

– Szokott hallani családi történeteket ezekből az időkből?
– Apukám tanult kinn az akkori Leningrádban, majd Moszkvába ment dolgozni villamosmérnökként. Nagybátyám házasodott Szobon, és készült rengeteg templomi fotó, amelyekből küldtek is neki emlékbe. Amikor megkapta, rögtön telefonált azzal: „meg vagytok ti őrülve? Ilyen templomi fotókat ne küldjetek! Mi lesz, ha valaki ezeket meglátja nálam?” Utólag nem tudom már, mennyire viccelt ezzel, vagy gondolta teljesen komolyan. De hát gondolhatta is.

– Az orosz–lengyel kapcsolat megmutatásával a darab ma is aktuális. De hogyan enyhülhetne egy ennyire terhelt viszony?
– Végül is megnyerték a szovjetek a háborút, amire a mai napig nagyon sok minden épül az oroszoknál. A lengyeleket eközben leigázták a németek, a szovjetek is. Van a Varsói melódia lengyel hősnőjében egy büszkeségérzet, hogy ő nem hajlik meg, annak ellenére, hogy miként törték meg a hazáját. A fiú közben azt mondja magáról, ő nem fél, megjárta és túlélte a háború poklát. A lányban viszont csak ott van a félelem, hiszen látja, mennyit kell szenvednie a hazájának. Mehetnek tovább, de azért például a katyni vérengzést nem felejtik el. De addig jó, amíg béke van.

Hirdetés

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 24. számában jelent meg, 2018. október 26-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 24. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.