HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra „Nem lehet az...

„Nem lehet azt hazudni az embereknek, hogy melegük van, mikor fáznak”

HIRDETÉS

Tisztáznunk kell a korábbi rendszerek bűneit, különben csak saját magunkat traumatizáljuk – vallja Dragomán György, akinek Rendszerújra címmel jelent meg legújabb novelláskötete. A szerzővel a Margó Irodalmi Fesztiválon beszélgettünk.

HIRDETÉS

Rendszerváltásokról és határátlépésekről szóló novellái jelentek meg most a Rendszerújra című kötetében. De már a Máglya is a román szocializmuson való túllépés lehetőségeiről szólt. Arról, sikerült-e feldolgozni a múlt bűneit, el lehet-e felejteni őket. Egyik fő kérdésünk lehet e tekintetben Corneliu Poromboiu vígjátékának címe: Volt-e vagy sem? És tényleg, volt román forradalom?
– Nemcsak az a kérdés, hogy forradalomnak lehet-e nevezni, hanem hogy egyáltalán mi volt. Mi történt Romániában, mi zajlott Magyarországon. Végül is az a dolgunk, hogy megpróbáljuk feltenni ezt a kérdést. A jelen nem változik ebből a szempontból, mi változunk. De én nem vagyok történelmi író, nem akarok igazságot tenni vagy megmondani, mi a valóság. Én mesélek. És talán ha elolvassák, amiket mesélek, az kicsit változtat is az embereken. A jó könyvektől maximum ezt várhatjuk el.

Állunk a határ túloldalán, s ugyanaz a kék ég, ugyanazok a fűcsomók, ugyanazok a pocsolyák – olvassuk az Átkelésben a határátlépő azonnali élményét. Volt hasonló tapasztalata már?
Kétszer is. Az első, mikor kivándoroltunk otthonról, és átléptünk Magyarországra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már magyar útjelző táblák mellett haladunk el, de egyébként észre sem vettem az átlépést. Egész addig úgy néztem a füvet, hogy az román fű még mindig. Az egy abszolút csalódás volt, azt vártam, hogy az átlépés ennél jelentősebb lesz. Pedig ott volt a határ, csak én nem vettem észre az út során. Ugyanezt átéltem, mikor először mentem Amerikába. Egyetemista koromban jártam ott, mikor leszálltunk a repülőről, egy kis parkoló mellett várakoztunk. Épp olyan volt, hogy lehetett volna akár Romániában is.

Manapság is ismerős lehet ez: számos nyugat-európai vagy amerikai, a magyar kormány lépéseiről halló ismerősünk csodálkozik rá, hogy azért alapvetően itt is megvan ugyanaz az egyéni szabadságunk, mint nekik. Mennyire egyénfüggő ez a szabadságérzés, és lehet-e valami objektív mércéje, ami alapján egyszer már azt mondhatjuk: itt már nincs szabadság?
A rendszerváltás előtti Erdély aztán tényleg nem volt egy szabad hely, mégis viszonylag normálisan telt a gyerekkorom. Tudtuk pontosan, hogy mi van, és mik a határok, mégis az ember úgy érezhette, viszonylag normálisan él. Mindent meg lehet szokni. Azt a kérdést kell feltenni: mennyire kezel engem partnerként az, aki megtehetné, hogy ne úgy kezeljen? Ha gyerekként viselkednek az emberrel, akkor könnyebben megérzi, hogy nem szabad. Ezeknek a rendszereknek egyik fő ismertetője, hogy a vezető apaszerepben tűnik fel, a többi állampolgár pedig rakoncátlan gyerek, akit meg kell fegyelmezni. Ez a társadalom nyelvi állapotán is megfigyelhető. Azon, ahogy egymást hogyan szidjuk, amilyen gesztusokat használunk. Érdemes ebből a szempontból figyelni a kommentháborúkat.

Ceaucescu is hasonló apafiguraként jelent meg, mint Kádár János?
– Az volt, abban a szerepben tündökölt. Igazodni kellett ahhoz a narratívához, hogy ő apám helyett apám, amit nyilván viszonylag kevesen hittek el. Hiszen nem volt egy jó apa. De mi lett volna, ha annak bizonyul? Az a rendszer azért nem működött, mert nem lehet azt hazudni az embereknek, hogy melegük van, mikor fáznak. Olyan szintű patyomkini abszurditása épült fel a valóságnak, hogy azt elhinni is nehéz volt.

HIRDETÉS

Nem nehéz úgy továbblépni, ha a hatalom meghajlítja az egyént, és a vértelen átmenet után nincsenek egyértelmű fogalmaink arról, ki volt elnyomó és áldozat? Hiszen Romániával szemben nálunk nem volt forradalom.
– Valóban, egész Kelet- és Közép-Európa úgy dőlt össze, hogy senkinek se lett baja. Romániában viszont igen. Kérdés, forradalom volt-e vagy sem, de az mindenképp szimbolikus, hogy ott több embernek meg kellett halnia. Herta Müller ír úgy Romániáról, hogy az már a halál birodalma. És akkor beszélhetünk igazán erről, mikor a halálunk felett is uralkodhatnak. Mikor én gyerek voltam, bárki öngyilkos lett, nem hittük el. Azt mondtuk, hogy lehet, valójában a rendőrség végzett vele. A halál felett is uralkodott a rendszer egy kicsit.

Lehetséges az elszámoltatás, ha már a többség a rendszer részévé vált?
– Már ha egyáltalán akar valaki elszámoltatást. Az ellenállás célja mindig, hogy az ember szabadon élhessen. És egy barátom fogalmazott úgy, hogy mikor kiszabadultak az egészből, nem akart többet ezzel foglalkozni. Azt mondta, nem azért harcoltunk, hogy megbeszélhessük, ki mit csinált kivel. Úgy akartunk élni, hogy ne kelljen ezeken a dolgokon töprengeni. De neki is be kellett látni, hogy nem lehet az egész mellett szó nélkül elmenni. Tisztázni kell, mi történt, különben csak saját magunkat traumatizáljuk. Fontos, hogy ne bennünk éljen tovább az egész. Ada Mileának van egy száma, amit nagyon szeretek, arról szól, hogy Ceausescu nem halt meg. Mindent ahhoz mérve csinálunk, hogy már nincs velünk, és ettől van velünk. Az is veszélyes, ha így benne ragadunk a múltban.

A következménynélküliség viszont csak még nagyobb apátiát hozhat magával. Napjainkban is tapasztaljuk ezt például a korrupciós ügyeket illetően. De a korrupció tarol Romániában is, csak ott épp van egy DNA, ami ezt hivatott üldözni. Erősíti a rendszerbe vetett bizalmat, ha látjuk, hogy keresztül-kasul behálózza a bűnözés, de azért végül nem ússzák meg a tettesek?
– Az én gyerekkoromban a korrupció a rendszer része volt, gyakorlatilag a pénz szerepét vette át. És a rendszer szerette volna azt is, hogy mi is korruptak legyünk, neki az csak jó. Ma már fontos, hogy ezek az emberek tudják: amit tesznek, nem maradhat következmények nélkül. Szíriában most nem lehet mit kezdeni az ott elkövetett bűnökkel. De létrehoztak egy intézményt, ami nem tesz mást, mint bizonyítékokat gyűjt. Bíróság előtt megálló ügyiratokat készít arra az esetre, hátha egyszer lehetőség lesz ezeket felhasználni. Aktákban gyűlnek a bűnök, esélyt adva arra, hogy ne maradjon minden következmények nélkül. Fontos megjegyezni, hogy mi történt, még ha nem tudunk azonnal igazságot is tenni.

Lehet úgy élni, hogy elfogadjuk: sorra jegyezzük fel a bűnöket, de következmény talán majd egyszer lesz?
– Volt már erre példa a történelemben. Így telt a gyerekkorom. Aztán vége lett. De nem lehet teljes igazságot tenni, akkor csak folytatjuk az ő munkájukat.

Ahogy a végefelé nálunk az előző rendszert, úgy nehéz komolyan venni a mai politikai propagandát is, hatása mégis van. Lehetett például azt mondani a Magyar Idők kultúrharcosáról, hogy nem kell rá figyelni, de az írásai nyomán mégis hamarosan más ülhet be a Petőfi Irodalmi Múzeum élére. Mi történhet így a PIM-mel?
– A gyűjtemény mindenekelőtt való, és azt nem hiszem, hogy magát a gyűjteményt bánthatják. Annak olyan intézménynek kellene lennie, ami mindegyikünket túlél. Más kérdés, hogy nehéz olyan dolgot mondani, ami Magyarországon száz éve megvolt, és száz év múlva is meglesz. Nagyon bízom hát benne, hogy a gyűjteményhez nem fognak hozzányúlni. Irodalmi szempontból az egy szent kegyhely.

Sokszor bízunk abban, hogy valamit azért biztos nem mernek, miközben a kormánylapban már Illyés Gyulát és Ady Endrét támadják.
– Még egy támadás neki már nem oszt, nem szoroz, őt soha nem sikerült kisöpörni az irodalmi életből. Írhat bárki bármit, Ady is megírta a magáét. Ízlés kérdésében a politika nem tud diktálni, hiába próbálkozik azzal bármikor is. Gyakran olvasok ma szórakozásból szocialista realista műveket, hogy lássam, ilyen is volt. És hol vannak ők már ma?

HIRDETÉS


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 25. számában jelent meg, 2018. október 31-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 25. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

30,108lájkolóTetszik
2,846követőKövetés
18,900feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Szátokat befogni nem kell félnetek? – Magyar Hang-ajánló

Szűcs Tamás-, Kincses Gyula-, Nemény András- és Gera Marina-interjú. Mi lesz a színházakkal? Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Szülési fájdalmakkal a kilencnyilasért: pénteken kezdődik a darts legnagyobb ünnepe

Londonban három héten át dobálják a nyilakat a PDC világbajnokságán. A győztes majdnem 200 millió forinttal és egy kínzó hátfájással lesz gazdagabb.