Nem hisz a női irodalom létezésében, a metoo-mozgalommal szemben viszont kritikus Catherine Millet, aki szerint a kéretlen bókok és nyomulások nem számítanak zaklatásnak. Az egyik legismertebb francia szerző aláírta azt a nyílt levelet is, amit a közvélemény elsősorban Catherine Deneuve nevével párosít, és ami szerint a nyomulásról szóló közbeszéd egy újfajta puritanizmust honosíthat meg. Ami nyilván nem lenne Millet ínyére: hozzá kötődik az utóbbi évek egyik legsikamlósabb francia regénye, a 2002-es Catherine M. szexuális élete. A saját kalandjait tabumentes történetté formáló író, nem meglepő módon, Michel Houellebecq jó barátja, továbbá Lars von Trier filmjeinek nagy kedvelője. Millet is részt vett a Margó Irodalmi Fesztiválon, itt tudtuk őt kérdezni műveiről és legutóbbi közéleti állásfoglalásairól.
A hús és a sérelem piaca - Magyar Hang
Ha emberi nőstény vagy hím párosodni kíván, szexuális javaival kétféle tőzsdén kereskedhet. Egyik a hús-, másik a metoo-piac.
Kevésbé provokatív a művészetkritikus 2014-es regénye, a magyarul most a Magvetőnél megjelent Mesés gyerekkor, ami az álmodozó múltba repíti vissza a hagyományosabb történetmondás iránt fogékony olvasót. Nem tévedünk nagyot, ha rögtön Az eltűnt idő nyomában alkotójára asszociálunk. Millet még bele is írja őt művébe: „A jövőbe tekintő képzelethez hasonlóan, amely például Balbec nevének hallatán Proustban felélesztette az utazás vágyát, létezik múltba tekintő képzelet is, amelynek köszönhetően gyermekkori tájaink hely- és utcanevei, főleg, ha tulajdonnevekről van szó, egy bensőséges történetbe horgonyozzák le az életünket.” Őriznünk kell hát ezeket az emlékeket, visszatérni a régmúlt utcanevekhez, a kedves tájakhoz – üzeni a Mesés gyerekkor szerzője.
De nemcsak valamiféle hamis nosztalgiát ébreszt mindez bennünk, meggátolva az előretekintésben és a jelen pontos értékelésében? Millet ezzel nem ért egyet. – Lehet valamiféle sajnálkozó konnotációja a nosztalgia szónak, hogy a múltat felemeljük, és a jelent leértékeljük ezáltal. Nálam erről nincs szó, nem érzek olyasmit, hogy visszamennék korábbra, vagy régi dolgokat sírnék vissza. Az életemet jobbnak is tartom, mint amilyen korábban volt – fejti ki lapunknak.
Szerinte az embernek épp azért kell felelevenítenie a gyermekkorát önmagában, mert ezzel megőrizhető valamiféle tiszta ártatlanság, pozitív rátekintés a dolgokra. Ahogy a Mesés gyerekkorban is megjegyzi, a felnőttet a jövőbe lökik álmai, míg a gyermekéi közvetlenebbül tapinthatók, mondhatni, jelenidejűek. Boldogabbak is emiatt a kicsik, a keserű csalódottság nem jellemző rájuk. Miközben ettől még persze bőven átélhetnek szörnyűségeket, ahogy Millet fiatalsága sem telt bántalmazás nélkül. Mint a Magyar Hangnak mondja: „a gyermekkorban még nincs meg az a kudarctapasztalat, mint egy felnőtt esetében. Épp a kamaszkor hozza magával, majd a felnőttlét korai évei, hogy tudomást veszünk a kudarcainkról.” A gyermekkor megőrzésével szállhatunk szembe a kudarcok visszavető hatásával is.
Claudia Cardinale: Nemcsak a nőkért állok ki - Magyar Hang
Budapestre érkezett A párduc és a Volt egyszer egy vadnyugat színésznője, és válaszolt több kérdésünkre is.
A női irodalomban nem hisz, de úgy látja, amit ők visznek az írásba, az valamiféle szigorú prózaiság, valóságközeliség – erről még a tavalyi Világ Fesztiválon beszélt a Le Monde akkori cikke szerint. Népszerű írótársával, Leïla Slimanival beszélgettek itt, beszámolva többek közt eltérő helyzetükről. Millet nem látja a forradalmiságot művészetében, így a Catherine M. szexuális életében, „hiszen sosem voltam abban a helyzetben, hogy megfosztva érezzem magam a szabadságomtól”. Ezzel szemben a Marokkóban felnőtt Slimaninak meg kellett küzdenie a társadalmi elfojtásokkal, az irodalmat pedig arra is használja, hogy levetkőzze a mások figyelő tekintetétől való félelmet.
Millet-nek nincsenek hasonló gondjai, fő műve bevezetőjét is azzal kezdi, hogy nem volt szüksége bátorságra a írás során. Hiszen, jegyzi meg, a közvélekedés sosem túlzottan érdekelte. De nem csupán egy hangzatos állítás ez, miközben így is szükségét érzi az olvasói visszaigazolásoknak – kérdezzük. De az író ragaszkodik álláspontjához: „épp elég barátom van ahhoz, hogy ne tartsak azok véleményétől, akik nem azok.” Elmondása szerint sosem gondolt rá, hogy lehetnek rá nézve kellemetlen következményei egy olyan könyvnek, amiben nyíltan ír a férfiakkal való gyakori érintkezéséről.
„Pária vagyok" - Véget érhet Woody Allen karrierje? - Magyar Hang
Könnyen előfordulhat, hogy sem idén, sem jövőre nem kerül a mozikba új filmje. A rendezőt egy 1992-es zaklatási vád temetheti végleg maga alá.
Eszünkbe juthat Lars von Trier néhány évvel ezelőtti filmje, A nimfomániás is, ahol viszont a főhős folyamatos vágya a szenvedéssel, nyughatatlansággal és magánnyal kapcsolódott össze. Millet-nél ez nem épp így van. Következhet ez abból, hogy a dán filmessel egy férfi nyúlt a témához? „És abból, hogy Lars von Trier világa kifejezetten sötét. Szeretem nagyon a filmjeit, mert nagyon expliciten mutatja meg, hogy amit rossznak vagy gonosznak hívunk, hogy uralkodik el az emberiségen. Azt, hogy az ember soha nem javul meg, nem lesz önmagában jó. A XIX.-XX. századi utópiák nagy kudarca ez” – állítja.
A Catherine M. bevezetőjében azt is kijelentette, könyvét leginkább nőtársainak szánta. Így volt ez azzal a Le Monde-nyilatkozattal is, ami viszont számos nő tiltakozását is maga után vonta – kérdezzük. Nagy vihart kavart elvégre Catherine Deneuve-ék szövege, amelyben a zaklatások nyilvánosságra kerülése kapcsán „boszorkányüldözéstől” tartottak. A Weinstein-ügy nyomán megjelenő egyik gyakori jelző volt ez, amit egyébként tavaly a South Park is kiparodizált: a kisváros férfi lakói boszorkánynak öltözve tartottak az ellenük folytatott hajtóvadászattól. Hogy a végére megkapják: de hát elvégre csak ők öltik magukra ezt a jelmezt, nem?
Mihez kezd a harctéri sokk után a #MeToo? - Magyar Hang
Megvádolt áldozatok, kínos magyarázatok és a saját farkába harapó érvelés. Alig egy év után kifulladni látszik a zaklatások ellen küzdő mozgalom.
Kérdésünkre az író elmondja, szólt a nőkhöz, de általában mindenkihez, a fő üzenet pedig az volt, hogy nem szabad bezárkózni az áldozatszerepbe. Meg kell találnia mindenkinek magában az erőt, hogy ellen tudjon állni – teszi hozzá. De biztosan az áldozatnak kell üzenni, és neki másként viselkednie, nem pedig az elkövetőnek? Millet erre megjegyzi: „az erőszak már mindenképp egy határ átlépése, amiért az elkövető felel, viszont ha a férfi csak durván próbál egy nőnél bevágódni, akkor a másik félnek is megvan a lehetősége, hogy leállítsa.” Korábban egyébként a Téléramának is kifejtette: szerinte sok nő zaklatásként beszél olyan dolgokról, amiket ő nem tekint annak. „Egy vaskosabb szó, egy elkalandozó kéz, egy-egy otromba csajozási kísérlet” – részletezte, mik azok, amik meglátása szerint még a határ innenső oldalán vannak. Hozzátéve, megérti azokat, akik ezeket annak tekintik, de a hasonlók törvényi üldözését totalitárius dolognak tartja.
De látja emellett a metoo-hullám pozitív következményeit is: szerinte látszik, hogy „sokkal inkább merik jelenteni a zaklatásokat, a rendőrség és a társadalom pedig jobban odafigyel ezekre, nem pedig csak elfordítja a fejét.”
