Kezdőlap Kultúra Gigantikus ka...

Gigantikus katedrális épül, közben a román kórházra nem jut pénz

Régen nem készült annyira ellentmondásos román film, mint a Ne érints meg. Adina Pintilie bemutatkozó munkája jóval inkább mutat rokonságot a tabudöntögető francia alkotásokkal, mint a realista konyhadrámákkal. Az (ál)dokumanterista műben a szereplők nem a vacsoraasztal körül hadakoznak, hanem a szexualitás határait feszegetik, illetve a testükhöz és az intimitáshoz fűződő sajátos viszonyukról számolnak be. Nem mindennapi emberekről van szó: egyikük (Tómas Lemarquis) kóros hajhullással küzd (alopecia universalis), másikuk (Christian Bayerlein) súlyos testi sérült, és görcsbe csavarodott végtagjai mellett az állkapcsa sem épp szokványos. Az élet mindennapos örömeiről persze ettől még nem szeretnének lemondani.

HIRDETÉS

Az idei, 13. Román Filmhét záróalkotása hamarosan megérkezik a magyar mozikba, viszont addig is meggyőződhettünk róla, jogosak-e a provokációról és öncélúságról szóló állítások. Merthogy a Berlinale fődíját elhozó produkciót sokan a romlás újabb bizonyítékaként tálalták. Olyan feleslegesen posztmodernkedő alkotásként, ami nagyon mély szeretne lenni, de valójában nem több üres hatásvadászatnál.

Ehhez képest Pintilie alkotására egy-két extrémebb pillanattól eltekintve nem botrányfilm, és a szélsőségekig vitt naturalizmus sem jellemző rá. Sőt, még az sem igaz rá, hogy bármiféle sztori nélkül egyszerűen csak egymásra dobálná a kényelmetlenül ható szexuális beszámolókat. Pintilie filmjében egy ötvenes éveiben járó nőt, Laurát (Laura Benson) követhetjük, aki a korábban átélt traumák miatt egyszerűen nem tud mit kezdeni az intimitással, mások közelségével. Kíméletlenebb megoldást nem is választhatna: módszeresen igyekszik letörni gátlásait, extrém esetek tanulmányozásával kialakítani saját testképét. Transzszexuális szexmunkást hív például, aki szokatlanságával kirí a nemet váltók köréből is, így nemcsak Laura, de sok néző is valóban kényelmetlenül érezheti magát.

A cél valami olyasmi lenne, hogy komfortzónánkból kizökkenve kezdjünk el gondolkodni mi is olyan természetesnek vett dolgokon, amik elérése többek számára már kiemelkedőnek számít. Az érintés egyébként is a közeli kapcsolatok egy olyan velejárója, amit figyelmen kívül szokás hagyni. Annyira természetesnek vesszük, hogy fel sem merül, mennyire kínzó tud lenni a hiánya. A probléma persze ott kezdődik, hogy napjainkban azt is a gyengeség jeleként értékelik, ha valaki az egyedüllétet elviselhetetlennek látja. „Amíg nem vagy tökéletesen jól egymagadban, társra sem leszel méltó” – érkezik az érzéketlen konyhafilozófia, miközben párkapcsolatban élni, és folyamatosan a másik félre panaszkodni már jóval elfogadottabb. Ebben a koordinátarendszerben fel sem merül, hogy a boldogságérzethez mennyire szükséges időnként egy ölelés, egy gyengéd pillantás vagy egy szelíd simítás. A Ne érints meg ezt, nem pedig a féktelen és kiüresített szexualitást tematizálja, ezért is fontos alkotás, ami joggal kapta meg az Arany Medvét is.

Touch Me Not (2018) – Trailer (English Subs)

Directed by : Adina Pintilie Genre: Fiction – Runtime: 2 h 5 min French release: 31/10/2018 Production year: 2018 Together, a filmmaker and her characters venture into a personal research about intimacy. On the fluid border between reality and fiction, TOUCH ME NOT follows the emotional journeys of Laura, Tomas and Christian, offering a deeply empathic insight into their lives.

Kevesebb jót mondhatunk el a Román Filmhét nyitóalkotásáról, a szintén elsőfilmes Daniel Sandu produkciójáról. Az Egy lépéssel az angyalok mögött már maratoni hosszúságával is az idegek felőrlésére játszik. Rejtély, egy kamaszfilmet miért volt szükség két és fél órásra megcsinálni, hacsak azért nem, mert a rendező rögtön valami monumentálisnak szánttal kívánt nyitni. A probléma, hogy az ortodox egyházi szeminárium diákjainak kalandos és lázadó mindennapjait bemutató filmben semmi nagyívű nincs. Nemcsak a mellékszereplők, de még a főhős, Gabriel (Stefan Iancu) sem túl érdekes, motivációikról és belső feszültségeikről nem sok érdekfeszítőt tudunk meg. Az egyetlen izgalmas szereplő a szigorú, ámde igazságtalan lelkész, Ivan (Vlad Ivanov), aki valóban hitelesen hozza azt a tanárt, akinek pozitív fordulatában sokadjára is képesek vagyunk reménykedni. Hiába, hogy rendre kimutatja foga fehérjét, és a diákok sorsa vajmi kevéssé fontos számára, mégis sikeresen hiteti el, hogy csak afféle rendíthetetlen ember, aki ezzel is az életre kíván nevelni.

Számos remek példa akad az utóbbi évekből olyan diákközösségek bemutatására, ahol az otthon melegét a közösség ereje pótolja, avagy annak erőszakossága váltja. Előbbire volt példa A néma forradalom, ami az 56-os forradalomról bátran megemlékező NDK-s diákokat mutatott. Utóbbi kapcsán pedig említhetjük A törzset, ami egy siket fiatalokat fogadó bentlakásos intézet brutális világával sokkolja a nézőt. Ehhez képest a mostani film címe inkább lehetne Több évtizeddel a XXI. század mögött, erre pedig nem jelent magyarázatot, hogy egyébként a kilencvenes évek Romániájában játszódik. Valójában mintha csak egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli olasz ifjúsági filmet néznénk szombat délelőtt a tévé előtt. A csínytevő fiatalok kalandjai és a kinyert tanulságok felszínessége legalábbis tényleg azt sejteti, hogy megállt az idő. Ehhez adódik hozzá az olcsó metafora a besúgásra trenírozott rendszerről, a már az élet kezdetén megtört gerincről, de ezt sajnos nehéz átérezni egy ennyire fárasztó ifjúsági film esetében.

One Step Behind the Seraphim (By Daniel Sandu) Trailer @RomanianFilmFestival Seattle 2018

Saturday, November 3, 4:30 PM https://arcsproject.org/film-festival#seraphim The feature tells the story of Gabriel (Stefan Iancu), a teenager who wants to be a priest and has been recently admitted to a theological seminary. Trying to fit in first, he is fast to discover a world of fear and abuse.

Jóval könnyebb volt azt a fájdalmat és veszteséget, amit a Rövidzárlat című film mutatott be. Ez akkor is így van, ha Cãtãlin Saizescu filmje számos ponton túlzottan hatásvadásznak bizonyul, miközben a téma elég sokkoló lenne anélkül is. Valós történetről van szó: 2010 augusztusában ütött ki tűz egy bukaresti kórházban, a balesetben pedig számos koraszülött életét vesztette. A film egy 15 éves diáklány személyes tragédiáján keresztül mesél erről. A filmbeli Melania teherbe esik egy osztálytársától, Emitől, a fiú befolyásos édesanyja viszont ezt nagyon nem nézi jó szemmel. Rábeszéli a lány szüleit, hogy az újszülöttet adják örökbe, miközben Emi elől eltitkolja a történteket. A bukaresti tűzeset után viszont ezt már nem teheti meg.

A Rövidzárlat az itt tárgyalt filmek közül az, ami legközelebb áll a jól ismert román realista drámákhoz. Ugyanakkor tovább is lép azokon, ami a legsúlyosabb pillanatok megmutatásán túl fakad a nem lineáris történetvezetésből is. Felváltva látjuk a pusztító következményeket, illetve a tüzet megelőző heteket-hónapokat, amikor még minden reményteli lehetne, ha a felek képesek lennének egy gyermeket örömmel várni. Az iszonyat tükrében még kisszerűbbnek tűnik fel a korábbi problémázás, önsorsrontóbbnak a kétségbeesett kármentési kísérlet. Mert a tragédia nem akkor üt be, ha kisgyermek érkezésére kell felkészülni, legyenek bármilyenek is a körülmények. Annál inkább akkor, mikor a veszteséget kell felfogni és túlélni.

Saizescu filmjének egy pontján a tévében mutatják, ahogy rekordösszegből építik a 120 méter magas román Nemzet Megváltása katedrálist, miközben a kórházban évtizedek óta nincs pénz felújításra. Egyetlen nővérnek kell egész nap helyt állnia, gyakorlatilag több helyen lennie egyszerre, és amikor a rövidzárlat következtében leég a koraszülöttek szobája, a feldühödött tömeg őt okolja a történtekért. Láthatjuk azt is, ahogy a kihallgatások során az egzotikus nyaralásról visszatérő kórházvezető beszél a saját nehéz helyzetéről, és ahogy a műszaki felújításért felelős férfi tolná tovább a felelősséget. Azt persze mindig a legkisebb láncszemnek kell vállalnia, de neki aztán tényleg a tragédia teljes súlyát. Mindennél ironikusabb, hogy a 2007 óta épülő, a napokban átadott katedrálisnak végül négy atombunkere is lett, tűzvédelmi engedélye viszont nem. Mindezt ráadásul a bukaresti Colectiv klubban kitört tűzeset után három évvel. A tragédiáról a végén a Rövidzárlat is megemlékezik, a stáblista alatt pedig a Colectivben fellépő Goodbye to Gravity zenekar dalát halljuk.

Eközben a tűzvész után román ortodoxok olyanokat is mondtak, hogy megérdemelték a halált a metalzenére bulizó fiatalok. Ugyanakkor az avatóünnepség is balul ütött ki, egymást taposta a kiérkező tömeg, 110 embert kellett a mentősöknek ellátniuk. De legalább a százhúsz méteres magasság, az meglett.

Scurtcircuit official trailer 115 sec

Scurtcircuit – trailer oficial

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

20,964lájkolóTetszik
755követőKövetés
8,954feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gömböc mindent felfal – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 30. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Szíjjártó Péter karácsonyfát szeretne, nem gúlaszerű dobozokat

A külügyminiszter szerint Európában nincs menekültkérdés, csak migrációs kérdés és az illegális bevándorlókra Magyarország nem hajlandó menekültként tekinteni.