Hat év után az MTVA idén áprilisban szakított az On the Spot sorozat alkotóival. A széria kilencedik évada (az első hármat a Spektrum sugározta) október 31-étől szerda esténként látható a Duna Televízión, utána azonban eltűnik a közmédia műsorából. Az Arany Nimfa, Prima Primissima díjas és Pulitzer-emlékdíjas házaspárral a különös búcsú és az új szezon kapcsán beszélgettünk a valódi közszolgálatról, az okostelefonok hatalmáról, a digitális detoxikálásról, a hatalom kontrolljáról és arról, hogy miért kapcsolják le éjszakára a wifit az otthonukban.
– A közmédiával való szakítás azt jelenti, hogy a jelenlegi formában véget ér az On the Spot?
Cseke Eszter: Nem, egyáltalán nem.
S. Takács András: Miénk a márkanév és a formátum. Egy kereskedelmi csatornán kezdtük a sorozatot, az első évadok a Spektrumon mentek, és a köztévé után ismét visszatérünk a piacra. Bár hozzáteszem, hogy külföldön eddig is a piacról éltünk: a német közszolgálati televíziók, mint például a ZDF vagy a Deutsche Welle ugyanúgy megvette a filmjeinket, sorozatainkat, mint a kereskedelmi National Geographic vagy a Spiegel Tv.
– Volt vészforgatókönyvük, amikor kiderült, hogy nem számít önökre az MTVA?
S. T. A.: Abban a szerencsés, és a televíziós szakmában ritka helyzetben voltunk, hogy két nap alatt öt tévétársaság keresett meg minket. A hír New Yorkban, a közszolgálati műsorok fesztiválján ért utol minket, ahol Emmy-díjas műsorkészítők filmjei mellett szerepelt az On the Spot. Ebben a közegben könnyebb volt átélni mindezt, másrészt itthon is jól reagált a piac.
A nyolcmillió Magyarországa | Magyar Hang
Internetes előfizetéssel ugyan szép számú háztartás rendelkezik, de a tájékozódás a túlnyomó többségnél a Facebookkal egyenlő.
Cs. E.: Ráadásul hosszú ideje téma volt köztünk, hogy szeretnénk kipróbálni valami mást. Tízévnyi sorozatkészítés után már nem voltunk biztosak benne, hogy a korábbi ütemben akarjuk folytatni a munkát. Ritmusváltásra vágytunk. Régóta szerettünk volna például egy nagyobb lélegzetvételű, egész estés dokumentumfilmet készíteni. Amikor megtudtuk, hogy a közmédia nem kívánja folytatni az együttműködést, egyből arra gondoltunk, itt a legjobb alkalom arra, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket.
– Műsoraikban igyekeznek kitárni a világot a közönség számára, az egyes ember életét, tragédiáját előítéletek nélkül bemutatni, legyen szó egy diktátor gyermekéről vagy a szíriai menekültekről. Az On the Spot hangvétele emiatt nem feltétlenül illeszkedett a kormány elmúlt években tapasztalt kommunikációjába. Gondoltak rá, hogy esetleg ez indokolta a közmédia döntését?
Cs. E.: Az elmúlt öt évben még a legérzékenyebb, legkényesebb témáinkat is jól fogadták a köztévénél, gond nélkül lemehetett például a szíriai menekültekről szóló riportunk is. A mi szempontunkból tehát ezt a teóriát nem támaszthatjuk alá.
S. T. A.: Soha nem kaptunk arra utaló információt a tévéből, hogy problémájuk lenne a témaválasztásunkkal.
– Az Okos világ című új széria a digitális kor kihívásait járja körül. Az egyik epizódban egy tibeti szerzetes mesél az okostelefonnal való viszonyáról, és arra int, hogy legyünk mértéktartók a különféle eszközök használatakor. Ma nehéz mértékletesnek maradni.
Cs. E.: Egy nagy kísérlet kezdeti fázisában vagyunk, nem tudjuk még megválaszolni, hova vezet mindaz, ami történik körülöttünk. A technológia robbanásszerű fejlődésével a kütyük újraírják a mindennapi élet szabályait.
S. T. A.: Még nem tudatosult bennünk, hogy milyen a viszonyunk az eszközeinkhez. Számunkra ez a viszony a forgatás során teljesen megváltozott, és bízunk benne, hogy a nyolc epizód a közönségben is elindít valamit. Lehet, hogy ugyanannyi időt tölt majd el a néző a telefonjával, de talán tudatosabban teszi.
Cs. E.: Stephen Hawking írta az egyik utolsó cikkében, hogy több embernek van mobiltelefonja, mint hozzáférése tiszta ivóvízhez, ami az ivóvíz tekintetében nagyon szomorú tény. Amíg a harmadik világban élők számára a technológia az újdonság varázsát adja, újabb és újabb eszközökre vágynak, és a kütyük expresszvonattá gyorsítják tradicionális életüket, addig a fejlett országokban már divatos iparággá nőtte ki magát a „digitális detox”, ahol az emberek offline módban tisztulhatnak meg. A Maldív-szigeteken van egy szigetpár. Az egyiken egy tradicionális muzulmán közösség él, amely évszázadokon át szinte teljesen el volt szigetelve a külvilágtól, ám néhány éve őket is elérte a digitális fejlődés, ma pedig már 10–12 órát töltenek okostelefonjaikkal. Velük szemben egy luxussziget fekszik, ahová szupersztárok és milliárdosok vonulnak vissza, hogy megszabaduljanak az okoseszközök rabságából. Ahogy megérkeznek, lekapcsolják a wifit a villájukban, és próbálnak úgy tenni, mintha a világ nem áramlana ilyen őrült módon körülöttük.
Nagyon nagy testvér - Nem Kína és nem 2020 | Magyar Hang
Megszokásból az RTL-re kapcsol, de már nincs, a helyén a TV2 jön be. Egy darabig bámulja a már egy évtizede a migráció csapdájába esett, haldokló Európáról szóló híreket.
– A digitális technológia számos előnyét bemutatják, van azonban egy óriási hátrány, amelyet Tibettől Budapestig, Kínától az Egyesült Államokig mindenki a saját bőrén tapasztalhat: okoseszközeinken keresztül a hatalom teljes felügyeletet alakíthat ki felettünk.
S. T. A.: Az emigráns és az otthon maradt tibetieket a Himalája csúcsai választják el egymástól, korábban gyakorlatilag nem tudták tartani a kapcsolatot. Most sokkal könnyebben érik el egymást, a digitális technológia tartja életben a tibeti kultúrát, ám eközben a kínai kormány mindent és mindenkit lehallgat. Persze a hatalom igénye mindig is megvolt arra, hogy kontrollálja az emberek életét, és minden eszközt fel is használt ehhez, ám most a technológia elképesztő fejlődésével segítséget kapott. Ezért is óriási a technológiai ipar felelőssége.
Cs. E.: Ha arra gondolunk, hogy az amerikai választásokat hogyan befolyásolta egy-egy hamis hír robbanásszerű terjedése a Facebookon, vagy a kínai arcfelismerő szoftverek tesztelését nézzük, meghűlhet az ereinkben a vér, de ezek a módszerek mindig is jelen voltak, csak most új eszközök állnak rendelkezésre. Ráadásul a totális kontroll lehetősége mellett hatalmas szabadságot is biztosítanak, hiszen egy rakás olyan dolog jut el hozzánk, ami korábban titokban maradt. Egyik nap megrémülök a korlátlan megfigyelés lehetőségétől, másnap pedig örülök, hogy van egy ennyire demokratikus eszköz a kezünkben.
S. T. A.: Az elmúlt évtizedekben a legkeményebb diktatúrák pont ott tudtak kitartani legtovább, ahol nagyon kevesen fértek hozzá az internethez. A XXI. században pedig könnyen lehet, hogy éppen a technológia segítségével válik majd valósággá Orwell rémálma.
– Bejárnak egy különleges körzetet Amerikában, amely az elhanyagolható mértékű elektromágneses sugárzás miatt az elektroszenzitív emberek rejtekhelye. Ez a fajta túlérzékenység tudományosan nem alátámasztott, nem elismert betegség, az epizódban bemutatott emberek ugyanakkor rendkívül súlyos tünetekről számolnak be. Ilyen esetekben dokumentumfilmesként az érzékenység vagy a szkepticizmus kerekedik felül?
Cs. E.: A személyes tragédiákhoz nem lehet nem érzékenyen közelíteni. Az elektroszenzitív embereknek valóban tönkrement az élete, elveszették a munkájukat, a családjukat, az otthonukat, a betegség tudományos bizonyításától függetlenül ezek valódi tragédiák. Van az egész történetben valami nagyon bizarr, de amikor belenéztünk egy ilyen ember szemébe, valódi fájdalmat láttunk.
S. T. A.: Az ebben a betegségben szenvedők azt mondják magukról, hogy ők olyanok, mint a kanárik a szénbányában. Régen a bányászok kanárit vittek magukkal egy kalitkában, és amikor a madár lezuhant az ülőkéjéről, tudták, hogy magas a mérges gázok koncentrációja, és sietve elhagyták a bányát. Az elektroszenzitív emberek szerint, ha igaz az, hogy meg lehet betegedni az elektromágneses sugárzástól, akkor ők az elsők, akik észlelik a bajt. A kérdés ezek után az, hogy mi van velünk, többiekkel, akiket ugyanolyan mértékű sugárzás ér, de semmi tünetünk nincs.
– Ugyanebben az epizódban egy tudós egyszerű babonának nevezi az elektromágneses sugárzás egészségkárosító hatásait, de hozzáteszi, ő sem költözne egy átjátszótorony mellé. A forgatás után önök is messzire elkerülik a rádiótornyokat?
Cs. E.: Már a forgatás előtt sem költöztem volna oda, most meg pláne nem. Az Egészségügyi Világszervezet álláspontja szerint a különféle digitális eszközök elektromágneses sugárzása nem jelent veszélyt, de azért az ő szakembereik is hozzáteszik, hogy a biztonság kedvéért ne tartsuk sokáig a fülünkhöz a mobiltelefont, ha nem muszáj, és lehetőleg ne a hálószobánkban legyen a wifi-router.
S. T. A.: Nem véletlen, hogy a digitális forradalom központjának tekinthető Szilícium-völgy tele van Waldorf-iskolákkal, ahol nincs wifi , nincsenek kütyük, és a technológiai iparág óriásainak vezetői oda járatják a gyerekeiket. Egyelőre senki nem vizsgálta, miként hat a szervezetünkre, ha tíz éven át mindennap órákig a fejünkhöz szorítjuk a mobiltelefont. Vannak szélsőséges vélemények, de kutatási eredmények még nem állnak rendelkezésünkre. Ami most történik, az egy több milliárd emberen végzett kísérlet eleje.
Cs. E.: A forgatás óta azért mi éjszakára kikapcsoljuk a wifit.
– Okosabb lett a világ az okoseszközöktől?
Cs. E.: Lehet, hogy okosabb lett, de bölcsebb nem.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 25. számában jelent meg, 2018. október 31-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 25. számban? Itt megnézheti!
