Kezdőlap Kultúra Csirkemellből...

Csirkemellből művészet, tüskés építőből LEGO Technic

Magunk is meglepődtünk, amikor 2018 legjobb filmjeinek számba vételekor szinte kizárólag magyar filmek jutottak az eszünkbe. Idén ugyan „csak” Oscar-jelölésig jutott Magyarország, mégis igaz, hogy rég volt ilyen erős éve a hazai alkotásoknak. Kedvenceink közé azért jutottak külföldi csemegék: lesz kiért izgulni az idei filmes díjátadón is.

Egy nap

HIRDETÉS

Azzal kezdem, hogy nem könnyű. Mármint filmekhez jutni vidéken. Mondjuk úgy százötven kilométer sugarú körben a bulvárba taszajtott vidéki embernek, még akkor sem, ha felhorgadna benne a vágy nagy hirtelenjében. Filmekre gondolok természetesen, nem szórakoztatóipari hulladékra. És sorolhatnám, hogy mi marad ki a zembereknek itten, Lars von Triertől Reisz Gáborig, mert 90-95 százalékban a marvelidiótákat tolják legalább 3D-ben, úgyis mint családi programot. A „de hát erre van igény” hazugságspiráljáról most meg inkább nem, az igénytelenséget azok tolták talicskával, akik most erre hivatkoznak.

Nekem mázlim van, van miből merítenem, elmehetek egy hétre egy fesztiválra, Miskolcra és Szolnokra, régebben Szarajevóba és Jihlavába, még régebben Berlinbe és Cannes-ba és megnézhetem, hol tart a világ és benne a haza filmművészete, megoszthatom az olvasókkal és válaszolhatok a kérdésre. Jelesül azt, hogy 2018-ban nekem sok más mellett Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje nagyon tetszett. Sőt, nagyon-nagyon. Mert egy igazi, odavágós elsőfilm. Mert ugyan egy háromgyerekes anyuka egy napjáról szól, ám mentes a vulgárfeminizmustól, férfiként is érthető, sőt szerethető. Mert a legjobbakat hozza ki a nézőből. Empátiát, szeretetet, tiszteletet, szolidaritást.

Míg anyu öltözik, az apu ideges | Magyar Hang

Szilágyi Zsófia bemutatkozó nagyjátékfilmje, az Egy nap mintha csak az Égigérő fű sötét folytatása lenne, megmutatva az eseményeket az ottani, folyton rohanó fiatal pár szemszögéből.

Mert tűpontos. Az autóban énekléstől az akcióspult előtti tökölődésig minden apró kockája hiteles. Mert egy igazi hősnő van benne, a mindennapoké, akivel tudok azonosulni, mert férfi létemre én is ugyanezt nyomtam. Mert nagyon magyar, de a világ minden táján érthető. Mert hétköznapi, dokumentarista, ám mégis gazdag és szerteágazó. És rohadtul nem érdekel, hogy „alul van világítva”. És valami miatt mégsem nyom agyon. Csak megérint, de azt nagyon. Mert ez csak egy nap, de mindegyik ilyen. Millióké. Mert íme, egy újabb ékes, sőt ékköves bizonyíték arra, hogy a magyar film megint szárnyal, sőt talán még sosem szárnyalt ennyire. És végül, de nem utolsósorban, mert mindenki hiteles benne, a gyerekek ámulatba ejtően, és Szamosi Zsófia alakítása egyszerűen pazar. Frenetikus. Világszám. (Hegyi Zoltán)

Napszállta

Második filmet készíteni pokolian nehéz. Pláne, ha ez a második film a Saul fiát követi. A díjeső, különösen az Oscar-díj után Nemes Jeles László aligha kerülhette el, hogy újabb alkotását ne a valószerűtlenül sikeres debütáláshoz mérje mindenki. Így is lett, és ez nem tett jót a második műnek.

A Napszálltát sokan a Saul fia képi világának újrahasznosításaként értelmezték, és ekként egyből le is minősítették, mint elfuserált folytatást. Az ítéletet a film nemzetközi fogadtatása is megerősíteni látszott, hiszen a Saul fia diadala után ez a mű már az Oscar-díj előszobájába sem léphetett be, nem került fel a legjobb idegen nyelvű filmek bővebb listájára. És ez valóban a Napszállta értékeire utal, csak nem éppen úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk.

Napszállta: Temérdek szépség mögött a világ borzalma | Magyar Hang

Nemes Jeles László bátor ember, és tökéletesen korszerűtlen. Nem kis merészség kellett hozzá, hogy a Saul fia valószínűtlen sikerszériája után is konokul folytassa a megkezdett utat, és a közönség, illetve a kritikusok várható véleményére fittyet hányva kompromisszumok nélkül építse fel ugyanazt a világot, amit az egyebek mellett Cannes-i Nagydíjat, Aranyglóbuszt és Oscar-díjat nyert első művében is láthattunk.

Nemes Jeles László második filmje hatalmas alkotás lett, amelynek jelentőségét csak évtizedek távlatából láthatjuk majd tisztán. Leiter Írisz (Jakab Juli) Triesztből visszatér Budapestre, hogy szülei egykori kalapszalonjában dolgozhasson. Az új tulajdonos, Brill Oszkár (Vlad Ivanov) nem látja szívesen az örökség nélküli örököst, és lassan kiderül, hogy a fiatal nő jelenléte mások számára is problémát jelent. 1913-ban járunk, a boldog békeidők idilli felszíne alatt gyilkos indulatok forrnak, és a repedéseken át fel-feltörnek, elsöpörve az évszázados rend pillérjeit. Az anarchisták élén Írisz rejtélyes bátyja áll, s bár a személye és a létezése is bizonytalan, a pusztító düh mégis kézzelfogható. Az első világháború előestéjén ez pedig óhatatlanul is azt jelzi számunkra, az emberiség álma a technikai fejlődés csodálatos eredményeiről nem véletlenül foszlik szerte. A szép új világ helyett a sötétség korszaka köszönt be.

Temérdek szépség mögött a világ borzalma – mondja a film egyik szereplője, és valóban, a színpompás női kalapok szalonjából az emberiség néhány év alatt eljutott Auschwitz gázkamráihoz. Így nem nehéz a Saul fia előzményeként nézni a Napszálltát, amely, akárcsak elődje, a nagy történetekről leválasztja az egyént. A környezet elhomályosul, a lényeg minden esetben a közelről, a váll mögül felvett főszereplő, aki kerengése közepette személyében sűríti össze a világ borzalmait. (Ficsor Benedek)

Rossz versek

Régen minden jobb volt, vagyis azt hiszem, boldog voltam – mondja a Rossz versek főhőse. Merthner Tamást elhagyja párizsi ösztöndíját töltő barátnője, a harmincas évei elején járó férfi összetörten utazik haza, és beleveti magát a múltjába, hogy kiderüljön, hol rontotta el az életét. Mert valahol elrontotta, az biztos. Nem ez volt a terv – vonja le a következtetést. Semmit sem váltott valóra gyermek- és kamaszkori álmai közül, és mivel – ahogy az Antall József egyik, a filmben felhangzó beszédéből kiderül – múlt nélkül nincs jövő, a jelen sem lehet túl rózsás.

A Rossz versek esetében még valahogy a hibák is szerethetővé válnak | Magyar Hang

Régen minden jobb volt, vagyis azt hiszem, boldog voltam – mondja Reisz Gábor Rossz versek című filmjének főhőse. A harmincas évei elején járó Tamás, miután párizsi ösztöndíját töltő barátnője elhagyja, összetörten tér haza Budapestre, és a múltjába merülve igyekszik választ találni rá, hogy mikor és hol rontotta el az életét.

Reisz Gábor első rendezése, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan váratlan sikert hozott. A fillérekből, baráti segítségből forgatott 2014-es alkotás az év egyik legnézettebb magyar filmje lett. Nem véletlenül, a mű keresetlen őszinteséggel és természetességgel beszélt a 20-as, 30-as generáció elveszettségéről. A Rossz versek már a Nemzeti Filmalap támogatásából, normális költségvetéssel készült, a téma azonban változatlan, Reisz Gábor ismét személyes élményeit formálta filmmé, és ezúttal már a főszerepet is magára vállalta. Merthner Tamás reklámfilm-rendezőként próbálja kifejezni fájdalmát, de egy csirkemellből nehéz művészetet kisütni, arra azonban jó, hogy az ember a hazaszeretetről elmélkedjen. A Rossz versek ugyanis az egyéni problémákon túl az elmúlt harminc év Magyarországával is számot vet, a rendszerváltás ígéretétől kezdve a családi ebédek alatt felszínre robbanó migránsozásig bezárólag. Reisz Gábor nagyot lépett első rendezéséhez képest, de így is sikerült megőriznie a VAN intimitását és természetességét. (Ficsor Benedek)

Ruben Brandt, a gyűjtő

Volt nálunk az óvodában egy vödör tüskés építőjáték. Nem tudom, kinek ismerős. Az volt a jellegzetessége, hogy (természetesen) tüskékkel bőven borított geometriai alapformákra, és alapszínekre redukálódott, semmi egyébbel nem volt kompatibilis, és jobban fájt rálépni, mint a LEGO-darabkákra. Sajátos szabályrendszere, filozófiája volt mindenesetre. Akik ezzel kezdtek játszani, kiskamaszon már biztosan Technic LEGO-kkal improvizáltak.

Ruben Brandt, a gyűjtő: ennél vagányabb animáció világszerte is kevés született | Magyar Hang

Az utóbbi idők egyik leglazább magyar animációs filmje – jellemezhetnénk a Ruben Brandt, a gyűjtőt, ha egyáltalán lenne értelme rangsort felállítani. Tény, a játékfilmes pörgés ellenére e téren az elmúlt évek sem hoztak nagy változást, sőt, az érintettek sokszor arról beszélnek, hogy ma is nehéz támogatást kiharcolni egy-egy egész estés animációra.

Képzeljük most el, hogy Milorad Krstić 1995-ben készített, My Baby Left Me című animációs rövidfilmje ez az én óvodai tüskés építőm. A ritmusa, a vizuális váza, a főbb motívumai (a vágy, az analízis, valamint a film-, illetve a képzőművészet szeretete) egyaránt a Ruben Brandt, a gyűjtőre emlékeztetnek. Az egész estés, bámulatos vizualitású Ruben Brandt azonban mégiscsak (legalább) a Technic LEGO-t jelenti Milorad Krstić számára. És nekem éppen amiatt tetszett ez a dadaista film noir, mert bár jószerivel követhetetlenül gyors, mint mondjuk a Z-generáció, ám az X-eknél is nagyobb alázat is jellemző rá egyszersmind. Egyszerre műfaji és személyes, posztmodern és avantgárd, játékos és vérkomoly. Piszkosul jól használja a zenét, és jól is szól.

Azt hiszem, nem számít, mennyi film- és képzőművészeti „szöveghelyet” tudunk benne (elsőre, másodszorra, sokadjára…) beazonosítani. A lényeg, hogy Krstić a Ruben Brandttal összeboronálta a DIY-t és a high techet. Összerakta a tüskés építőt a Technic LEGO-val. És azért ez elég punk dolognak számít. Úgy az építészetelméletben, ahogy az animációs filmkészítésben is. (Vass Norbert)

Remélem legközelebb sikerül meghalnod:)

Harmadjára is izgulhattunk 2018-ban magyar Oscar-esélyesért, a Testről és lélekről viszont nem ismételte meg a Saul fia és a Mindenki eredményét. Ettől még kétségtelen: az utóbbi évtizedek egyik legjobb filmjéről beszélhetünk. És ha az arany szobrocska idén nem is lett meg, régen zárhattunk ilyen nagyszerű évet a magyar film szempontjából. Már az jelzésértékű, hogy listánk minden szerzője más-más hazai alkotásról tudott írni, amiken felül ráadásul akadnak további említésre méltó címek.

Ugyan a kritikusok rendre mást tartanak kiemelésre érdemesnek, de nem mehetünk el szó nélkül Schwechtje Mihály bemutatkozó nagyjátékfilmje mellett. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) filmalapos támogatás nélkül készült, pedig a rendező bőven bizonyított már olyan kisfilmekkel, mint a Porcukor és az Aki bújt, aki nem. A Remélem legközelebb…-en így sem érződik semmiféle amatörizmus, látszik, hogy az alkotók tényleg a maximumot szerették volna kihozni a lehetőségekből.

Végre egy magyar film, ami tudja, milyenek a kamaszok | Magyar Hang

A magyar film utóbbi években tapasztalt sikermenete ellenére is akadnak műfajok, amelyekben nem igazán sikerült még nagyot alkotni. A fiatalok, főként a tinédzserek világának bemutatásában az elmúlt húsz év nem sok változást hozott. A filmesek célja láthatóan nem a történetmesélés, hanem esettanulmányok felállítása szokott lenni.

Nemhogy a kamaszkori internetes zaklatásról, de még a tinédzserek magányos-kegyetlen világáról sem készült mostanában ilyen súlyos, és ennyire valóságos mozi. Schwechtje valóban ismeri ezt a világot, drámatagozatos szereplői – Herr Szilvia, Vajda Kristóf – pedig olyan természetességgel mozognak a vásznon, mintha már legalább tíz éve ezt csinálnák. A film nagy érdeme, hogy elkerüli a fekete-fehér megoldásokat, több dimenziós tud lenni a nagysikerű 13 okom volt sorozatnál is. Aki kihagyta, érdemes még pótolja a Porcukor című rövidfilmet: Polgár Csaba ott is remek, az alapmotívumok – a digitális világban rémisztően elszemélytelenedő kapcsolatok – pedig szintén adottak. (Lakner Dávid)

A bűnös

Az idei év másik kellemes meglepetése volt Gustav Möller egy helyszínen játszódó filmje, A bűnös. A nagy sikerű Locke-hoz hasonlóan itt is egyetlen arcot, ezúttal egy segélyhívó központban szolgálatot teljesítő rendőrt figyelhetünk. A hozzá beérkező hívásokon keresztül pedig nemcsak egy feltehetően elrabolt nő drámája bontakozik ki: hősünk, Asger Holm is kénytelen számot vetni életével. Möller filmje úgy tudja végig fenn tartani a feszültséget, hogy valóban nem mozdulunk ki a segélyhívó központból. Igaz, ott viszont egyik szobából a másikba csörtet az egyre feszültebb Asger, aki a jelek szerint elhatározta, hogy az ügyet maga oldja meg néhány óra leforgása alatt. Még úgy is, hogy nyomozgatásához csupán néhány alapinformáció áll a rendelkezésére: azokból teszi össze, ami szerinte történt. A bűnöst megérdemelten jelölték a legjobb külföldi filmnek járó Oscarra, a mezőny egyik erős indulója tud majd lenni. (Lakner Dávid)

Töredékinformációk alapján játszani a nyomozósdit | Magyar Hang

Kockázatos húzás egyetlen helyszínre korlátozni a film cselekményét, ha drámáról, ha vígjátékról van szó. Thriller esetében némiképp más a helyzet: feszültségünket növelheti a klausztrofób szituáció, amit egy-egy szűk térbe rekedt áldozattal együtt átélhetünk. A külvilág, hacsak néhány méterre is van tőlünk, megszűnik létezni, mi pedig mindennél jobban küzdünk azért, hogy élve kikerüljünk börtönünkből.

Dilili Párizsban

Az év animációs filmjei közt ugyan kevesen említik, de fontos beszélnünk Michel Ocelot új alkotásáról is. A Kirikou-sorozat után a Dilili Párizsban jóval ambiciózusabb vállalkozás. Két- és háromdimenziós figurák váltakoznak, miközben a háttérben Párizs fotorealisztikus valósága elevenedik meg, az év egyik legszebb animációjává varázsolva a Dililit.

Könyörögtek, hogy a Kirikou-t ne így csináljam meg | Magyar Hang

Dilili Párizsban című új rendezéséről, a francia animációs filmekről és óvatoskodó producerekről is beszélgettünk Michel Ocelot-val.

Ami a Ruben Brandthoz hasonlóan igazi művészeti csemege, csak festmények helyett itt a XX. század eleji francia tudományos- és művészvilág kel életre. Marie Curie, Proust és Erik Satie mellett mégis a főszereplő kislány lesz az, aki teljesen elvarázsol bennünket. Dilili udvariasságával, bátorságával és őszinteségével ámulatba ejti a nézőt, újra megtanítja, milyennek kellene lennünk, hogyan volna érdemes élnünk az életünk. A magyar mozikat egyelőre sajnos nem érte el, csak az Anilogue-on láthattuk, de a különlegességek rajongóinak mindenképp érdemes keresniük Dilili kalandjait. (Lakner Dávid)

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

23,102lájkolóTetszik
993követőKövetés
11,519feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ostromlott bástyák, legyőzhető félelmek – Magyar Hang-ajánló

2019. évi második számunk jelent meg január 11-én, pénteken. Keressék a következő csütörtökig az újságárusoknál!

Kiemelt cikkek