HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Kritika Korrupcióról ...

Korrupcióról középszerűen – Az ügy várva várt bemutatója a Katonában

HIRDETÉS

Molière A nők iskolája, illetve Gorkij Háztűznézője után Ascher Tamás egy újabb klasszikust vitt színre a Katona József Színházban. Most Alekszandr Szuhovo-Kobilin (1817–1903) Az ügy című drámájára esett a választása, amely témáját, a mindent átfonó korrupciót tekintve igencsak aktuális, de az évad egyik legjobban várt előadása mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szuhovo-Kobilin lazán összefüggő drámatrilógiájának – Krecsinszkij házassága (vígjáték, 1850–1854), Az ügy (szatirikus dráma, 1862), Tarelkin halála (komédia, 1868) – középső darabját személyes ügy ihlette. Az arisztokrata származású orosz művész belekeveredett egy gyilkossági ügybe.

HIRDETÉS

Hét éven keresztül folyt Szuhovo-Kobilin ellen vizsgálat, és teljesen soha nem tudta tisztázni magát a vád alól, hogy ő ölte volna meg francia szeretőjét két nappal a szakításuk után. A kiszolgáltatott helyzetre majdnem az élete is ráment: „Ha nem lettek volna összeköttetéseim meg pénzem, már rég Szibériában gubbasztanék” – fogalmazott akkor az író. A képtelennek tűnő, egyszerre abszurd és groteszk dráma a XIX. században született, de témáját tekintve ma is releváns, hisz a világ e téren azóta sem változott sokat.

Az ügy – avagy Normális Eljárás

December 19-én Ascher Tamás rendezésében Szuhovo-Kobilin Az ügy – avagy Normális Eljárás c. szatirikus dráma premierjét tartják a Katona József Színházban. Fordító, dramaturg: Radnai Annamária Szereplők: Takátsy Péter, Mészáros Máté m.v.,Fekete Ernő, Bányai Kelemen Barna,Rujder Vivien, Pelsőczy Réka, Borsi-Balogh Máté e.h., Bezerédi Zoltán, Rajkai Zoltán, Baki Dániel m.v., Samudovszky Adrián e.h., Rohonyi Barnabás e.h., Major Erik e.h., Lengyel Benjámin e.h., Fröhlich Kristóf e.h., Váradi Gergely e.h.

A tisztes családi életet élő Muromszkij (Mészáros Máté) abban a szent meggyőződésben, hogy az igazság mellette áll, felveszi a harcot a hivatallal és annak (kötelezően) megvesztegethető hivatalnokaival. A mondvacsinált ügy magát növeszti, a kenőpénz a portástól kezdve a hivatalnokig, ügyészig, bíróig és egészen a hercegig kell, hogy érjen. Hogy lánya, Lidocska (Rujder Vivien) becsületét megóvja, Muromszkij feláldozza családja teljes vagyonát, eladja vidéki birtokát, erdejét. De a korrupt hivatalnokoknak, a kisstílű Tarlekinnek (Bányai Kelemen Barna), illetve a dörzsölt és álságos Varravinnak (Fekete Ernő) még ez sem elég, mindent elvesznek a szerencsétlentől.

Ascher Tamás a hatvanas évekbe ültette át a történetet, a kádári rendszer és a mai magyar társadalom működése nem is különbözik sokban egymástól. Ebben a világban lakás és a hivatal összeér, a bársonytapéta és a neonfény ránehezedik a kisemberre, az iratszekrény pedig laposüveget rejt. Nemcsak a színészi játék ritmusa, a második részben felhangzó betétdal is a korszak tévéfilmjeinek hangulatát idézi, Tarelkin és Varravin duettje akár a Tanulmány a nőkről vagy a Nem vagyunk angyalok című filmből is származhatna. Egy egyszerű család kálváriájának vagyunk tanúi, ami szomorúan rímel a mai Magyarországon zajló történésekre, mégsem érint meg a túlságosan lassan kibontakozó történet.

Kell egy tükör, amibe bele tudok nézni – Máté Gábor-interjú | Magyar Hang

A Katona József Színház igazgatója a zaklatási botrányok elmaradt hatásáról, a társadalomkritikáról és az ötvenes éveket idéző listázásokról.

Nincs az egészben semmi megrendítő, csupán egy korrektül összerakott előadást látunk, amit még az erős színészi alakítások sem tudnak emlékezetessé tenni. Fekete Ernő Aczél Györgyöt idéző karaktere a végletekig apatikus, de a pénz annál inkább felvillanyozza, méltó partnere Bányai Kelemen Barna, aki ettől az évadtól tagja a budapesti társulatnak. Alantas és kisstílű figurája ad valami színt Ascher rendezésének, de erős Bezerédi Zoltán, Takátsy Péter és Rajkai Zoltán jelenléte is. Jó látni Mészáros Mátét is a Katona színpadán, kifejezetten jó választás Muromszkij szerepére. A kiszolgáltatott helyzetbe taszított apa egyszerű, tiszta lelkű ember, akit maga alá temet az álnok, hazug rendszer.

HIRDETÉS

Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Az ügy – avagy Normális Eljárás. Katona József Színház. Rendező: Ascher Tamás. Bemutató: 2018. december 19.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/1. számában jelent meg, 2019. január 4-én.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/1. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,404lájkolóTetszik
2,283követőKövetés
16,199feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ugrás a mély vízbe – Magyar Hang-ajánló

Interjú György Péterrel, Ungváry Krisztiánnal, Rékasi Károllyal és Zsigmonddal, valamint a Fridays for Future hazai szervezőivel. Itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

„A széljobbostól a munkáspártosig hallgatnak minket”

Tízéves a Kossuth rádió minden hétköznap délelőtt jelentkező sikerműsora, A hely. Farkas Erika műsorvezetővel kerestük a népszerűség okait.

Drájvit

Meghalt Heller Ágnes