HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Monori Lili: ...

Monori Lili: Az öreg Lukács György végigsírta a belső vetítést

HIRDETÉS

Legutóbb Reisz Gábor új filmjében, a Rossz versekben bukkant fel Monori Lili, akit Esterházy Péter az egyik legnagyobb magyar színésznőnek nevezett. Láthattuk őt Mészáros Márta legjobb filmjeiben, szerepelt a Bástyasétány ’74-ben, rögtön első filmje pedig A tanú volt, amelyben Pelikán gátőr lányát alakította.

HIRDETÉS

– Pályafutása betiltásokkal indult: először A tanút nem engedték vetíteni, pár évvel később a Bástyasétány ’74-et, amely végül tíz évet töltött dobozban. Ez nem vette el a kedvét a színészkedéstől?
– Túlzottan nem foglalkoztam mindezzel. A tanú forgatásán mint „fh.”, azaz főiskolai hallgató vettem részt, akkor voltam negyedéves. Épp készült egy tévéfilmem, Fejes Endre darabja nyomán, a Vigyori. Arra sokkal jobban koncentráltam Madaras Jóska színésztársammal. A tanúsztori fel sem tűnt nekem akkoriban. Annyit tudtam, hogy Bacsó az egész országban készített próbafelvételeket, én pedig ilyesmire már akkor sem szívesen mentem el. Valami kifogást mindig találtam.

Magyar Dezső viszont – az első asszisztens, aki később a férjem lett – ragaszkodott hozzá. Végül csak rábeszélt, elmentem, és úgy kifestettem magam, hogy amikor Zsombolyai János operatőr meglátott, rögtön azt közölte: „Ne hülyéskedj. Menj, és gyorsan mosd le.” Nem is tűnt túl lelkesnek Bacsó, de aztán maradtam, pár napot forgattunk. A forgatókönyvet egyébként nem ismertem. Nem volt elégedett, arra emlékszem; soha többet nem is dolgoztunk együtt. Az is csak később tűnt fel, hogy mondok egy poént benne: „a statuálás a lényeg”. Olyan mindennapos szöveg volt ez.

„Inkább tessék akasztani!” Mi igaz A tanúból? | Magyar Hang

Ötven éve született az egyik legtöbbet idézett magyar kultuszfilm.

– Természetesnek vette akkoriban a rendszert?
– Voltam, ahogy voltam. Az ötvenes években két fiatal nagybátyámat is megölte a Rákosi-rendszer, szó sem lehetett róla, hogy úttörő legyek vagy bármi hasonló. Apám, egyszerű cipészember, maga elé köpött, ha csak elhangzott Rákosi és a többi vezető neve. Mi a főiskolán nem foglalkoztunk semmivel, burokban éltünk. Aztán megismertem a fiatal, avantgárd társaságot, az akkor az Agitátorokon dolgozó Magyar Dezsőt, illetve Bódy Gábort. Hirtelen szembesültem mindennel: Dezsőt egy perc alatt kirúgták a koleszból, albérletet kellett keresni. Akik később úgy szerettek, mint például Nádasdy Kálmán rektor, akkor értetlenkedve néztek maguk elé. Emlékszem, a mostanában plakáthőssé vált Dózsa Laci ment a kollégiumba, hogy „de tanár úr, miért kell a Lilivel ilyennek lenni, hát olyan népszerű!” „Akkor a Kamara Varietéban majd az lesz – mondták. – Viszont ez itt komoly iskola!”

Szakmai gyakorlatra a Thália Színházba kerültem, a főrendező pedig rögtön rám osztotta Nyilas Misi szerepét. Egészen váratlanul ért, nem sokat dolgoztam addig. Utána még jött egy beugrásom, Schütz Ila elment forgatni a szandimandi-filmet, helyette kaptam egy öregasszony szerepét. Tehát úgy jöttem ki a főiskoláról, hogy 12 éves kisfiút és 80 éves öregasszonyt is játszottam. Akkor már Nádasdy is a keblére ölelt.

HIRDETÉS

– Tehát a színházzal érkezett a siker?
– Maradt a Thália, a barátok viszont nem örültek, Bódy Gábor kérte, hogy lépjek ki, be is telefonált a színházba. Közben, ugye, jött a retorzió Dezső ellen. Ma megnézve, megmondom őszintén, nem tudom, mi volt a baj az Agitátorokkal. Lukács Györgyékről szólt, az ő egykori tevékenységükről, az öreg Lukács pedig végigsírta a film belső vetítését.

Az évfordulók, amelyeket biztosan nem ünnepelnek meg a Nemzeti Színházban

Valószínűleg egyiket sem ülik meg, hiszen nem lehet rájuk különösebben büszke a teátrum.

– A Bástyasétánynál már tudatosabban élte meg a betiltást?
– Azt tudtuk, igen. De anyukámat akkor ütötte el a vonat, úgyhogy abszolút nem érdekelt, betiltják vagy nem tiltják. Szinte munkaképtelen lettem. Az egész napos forgatás alatt meg sem mondták, hogy reggel mi történt édesanyámmal, végig kellett csinálnom a csónakázós jelenetet. Bevittek aztán a balesetibe, egy éjszakán át voltam egy olyan teremben, ahol fehér függönyök mögött jajgattak a sebesültek. Gazdag Gyulát egyébként szeretem, dolgoztunk együtt később is Kaposváron. Új filmtervében, amely nem valósult meg, szerepeltem volna. Azt nem igazán értettem, minek betiltani. Talán a futószalag miatt, amin legördültünk mi, színészek a filmben? De hát ez elég gyenge indok. A filmezés amúgy nem volt annyira számottevő az életemben. Láttam, milyen szakma ez, hiszen filmrendező férjem volt. Láttam, milyen négy évig nem dolgozni, csak feküdni és nézni a plafont. Nem tudom, Aczél mit ismert fel az Agitátorokban akkor. Talán a Lukács-óvodát végezték ki akkoriban, ezt mondták a Dezsőék.

– Magyar Dezső nem sokra rá disszidált, Amerikában csinált karriert. Hogy érintette ez önt?
– Akkoriban kezdtük a Levél című filmet, amelyben én lettem volna a főhős. Van a munkáslány, egyik kezét húzza a hatalom, a másikat az értelmiség. És elég a kohóban Ózdon, meghal, de minden este hazamegy a gyárigazgató férjéhez, aki éppen vacsorázik, és aki ettől frászt kap. Hogyhogy még él, hogyhogy megint él? Egy napig forgattunk, amikor is leállították. Azt mondták Dezsőnek, hogy írják át a forgatókönyvet. Ők megtették, mire érkezett a válasz, hogy a pénzt, sajnos, egy induló új magyar film kapja meg. Dezső másnapra már nem volt az országban. Nekem hagyott cédulákat, „kabátom a Gáboré, könyveim a Péteré”, ő maga pedig előre elkészíttette a halotti fotóját, rajta a felirattal: „Ne felejts el soha, édes kicsikém.” Aznap este én táncolni voltam, s amikor reggel hazaértem, a bolgár titkosszolgálattól bekopogtatott hozzám valaki, hogy ők vitték ki Dezsőt a csomagtartóba rejtve.

– Felteszem, megrémült.
– Teljesen kikészültem. Egyébként a kollégiumban a szobatársam egy nő volt, a bolgár embernek az unokája vagy lánya. Helyes kis bolgár csaj volt, Marlborót szívott, és folyton a szeretőjéről beszélt. Annyi filmet adtam aztán vissza! Nem azért, mert játszani akartam az eszem. Magyar Dezsőék disszidálása nagyon megviselte az idegrendszerem. A távozásuk után kaptam egy levelet, benne egy képpel, amin Dezső ül egy autóban, a szélvédő átlőve golyóval, alatta a felirattal: „Így jártok ti is.” Nyilván machinálták a képet, hiszen Dezső élt.

Csak az járt a fejemben, hogy hát miért kapok én ilyen levelet? Rá akartak beszélni, hogy menjek ki Mannheimbe a fesztiválra, mert „nem veszíthetünk el egy ekkora tehetséget, mint Magyar Dezső.” Sógorom a BM-ben dolgozott, szólt, hogy a család küldetett egy kosár almát, menjek be érte. Hát valóban ott volt a kosárral, majd azzal nyitott: ne menj ki Mannheimbe, provokáció készül. De hát egyébként sem mentem volna, mit keresnék ott? Nyilván le akarták fogni, felfüggesztett börtönbüntetést kapott itthon.

Ragályi életműdíjat kapott, Monori Lili a legjobb női mellékszereplő | Magyar Hang

Bár a hét elején megírtuk, hogy az MTI OS-ben nem voltak hajlandóak közzétenni a meghívót a Magyar Filmdíjak átadására, és a filmpolitikában is gyökeres átalakulások várhatóak, mindennek alig volt jele a pénteki díjkiosztón. A rangos elismeréseket 57. alkalommal osztották ki, ezúttal is a Vörösmarty úti Sajtóházban, ahol a tavalyi eseményen még Andy Vajna is tiszteletét tette.

– Majd megszületett a nagy visszhangot kiváltó mű, a Kilenc hónap, amelyben láthattuk, amint ténylegesen életet ad fiának. Mészáros Márta mesélte nemrég, hogy mikor felkérte a várandós nő szerepére, azt válaszolta: vigyázzon, önt nem szokták szeretni a nézők. Miért nem?
– Akkoriban még Márta olyasmit mondott az első találkozónk kapcsán, hogy egy ágról szakadt fiatal lány benyomását keltettem. Egyáltalán nem látszott rajtam, hogy terhes vagyok, én fel sem fogtam. Jóval később jöttem rá, hogy itt konkrétan a szülést fogják megmutatni. Ez volt a szerencséje a fiamnak, különben nem marad életben. Akkoriban nem volt ultrahang, és elég régen benn feküdtem elfolyt magzatvízzel, de a terminust jóval későbbre mondták. Nagyon szerettem Eleonora Duse olasz színésznőt, aki október 3-án született, száz évvel korábban, mint én. Tízévesen olvastam az életét D’Annunzio A tűz című regényében, és babonából aznap szerettem volna szülni. Fogalmam sem volt róla, hogy a fiamnak is ez az utolsó esélye.

HIRDETÉS

Mondtam a bábának: „Pannika, én most szülni fogok”, mire ő, hogy „nem, Lilike, maga ugyanúgy van, ahogy volt.” Mire én felhívtam Mészáros Mártát, hogy megindult a szülés. Na, ők erre vártak egy hónapja, úgyhogy bejöttek, ahogy filmesek szoktak elözönleni egy helyet. A fiatal orvos dadogott, hogy ő erre nem adott engedélyt, nincs még itt az ideje. De hát már meg kellett lennie. Kaptam két gyorsítót, ami olyan volt, mint amikor az embernek eltörik a gerince. Le kellett ülnöm, mire az orvos, hogy így nem lehet, nem lesz jó. Erre Márta: „Miért ne? És amikor az eszkimók vágnak egy léket a jégbe, aztán odaszülnek?” Életveszélyes helyzet volt, maga a tébolyda. Hallottam, hogy Kende János operatőr elájult, de a kameraman erősen tartotta. Utána szólt az orvos, hogy amikorra ki voltam írva, Sanyi nem élt volna már.

– Miért volt, hogy annyi támadást kapott ez a film?
– Az oroszok valóban utálták, de a csehek, lengyelek megvették. Én egy rossz levelet kaptam két nőtől, akik azt írták, hogy skizofrén vagyok, de majd ők megnevelnek. Sok újat nekem ezzel nem mondtak. Mártát valóban leszorították a rendőrök egyszer, amikor felismerték. Velem jóval később volt egy ilyen, mikor az Örökség című francia-magyar koprodukció ment Isabelle Huppert-rel. A Vörösmarty téren álltam este 9 órakor, és odajött egy hatfős rendőrcsapat. „Á, a művésznő! Kérjük azt a kis személyi igazolványt!” Állítólag én elveszítettem a fejem, anyáztam, ők meg mondták, hogy ebből baj lesz.

Behívattak kihallgatásra, ott volt egy pasas, aki előtte nap kártyázott a budapesti rendőr-főkapitánnyal. Utóbbi közvetlenül előttünk felhívta a kihallgató tisztet, és üvöltött: „Kikérem magamnak, hogy molesztálják a színésznőt!” Na, a következő alkalommal az újpesti kapitányságon azzal fogadtak: „Nehezményezte, hogy körbevették?” Mondtam, hogy dehogy, én azt nehezményeztem, hogy kérték „azt a kis személyi igazolványt”. Mire ő: „Nem, ön nem azt nehezményezte.” Végül emiatt marasztalták el őket. Fiatal srácok voltak, jókat röhögtek a Kilenc hónap miatt. Nagyon felhúztam magam. Támadásokat amúgy inkább nőktől kaptam, férfiak pedig sokszor megdicsértek, hogy milyen bátor vagyok. Én mindig azt mondtam, hogy ezt a nőkért tettem, ha tettem egyáltalán valamit.

– Hogy lehet, hogy Iránban és az arab világban mégis olyan pozitívan fogadták a filmet?
– Iránban akkor volt hatalmon Mohammed Reza Pahlavi sah, és vele a felesége, aki amúgy Párizsban végzett. Vele jattoltunk is. Mondta, hogy sajnos nem tudta megnézni a filmet, épp az egyiptomi császárnővel tárgyalt a női egyenjogúsági mozgalomról. Akkor ez a világ ment, nem a csadoros idők jártak. Emlékszem Teheránból Michelangelo Antonionira, vagy Bergman állandó színésznőjére, Ingrid Thulinra, és versenyben volt Rita Tushingham az Egy csepp mézből. Imádtam őt. Azt mondta: „Olyan jó neked, biztos van munkád.”

Fotó: Monori Lili
Fotó: Monori Lili

Mikor a díjat átvettük, az maga volt a csoda. Nyikita Mihalkovval ültem egy kocsiban, ő pedig végig bosszankodott. „Ezért adni egy díjat, hogy valaki magát mutogatta? Bezzeg az én színésznőm olyan gyönyörű volt A szerelem rabjában!” Márta erre megfordult: „Te, Nyikita! Azért hogy egy ilyen fiatalember egy ilyen ósdi filmet csináljon!” Emlékszem, arra gondoltam: hogy mer ez az orosz mellettem ülve engem ekézni? Aztán mikor bementünk volna, nekem szegezték a szuronyt, kiderült, hogy csak négy napra volt tartózkodási engedélyem, a díjat pedig az ötödiken adták. Megjelent Darius, a fesztiváligazgató, beengedett. Mindenki mellett ült bent egy ún. „hercegnő”, aki valójában rendőrtiszt volt. A császárnő olyan védésben jött be a „hercegnők” által, hogy eltalálni sem lehetett volna. Márta amúgy egy másik társaság volt, én inkább Magyar Dezsőékkel voltam, ő Jancsóékkal.

– A Rossz versek pedig már nemhogy másik társaságot, de másik generációt mutat, a nyolcvanas-kilencvenes évek gyerekeiét. Milyen volt belecsöppenni ebbe a világba?
– Ez a generáció nekem egy bónusz, jutalomutazás. Reisz Gábor látott egy Proton Színház-darabban, amit Mundruczó Kornél rendezett. Ezzel turnézunk Németországtól kezdve számos helyen, Látszatélet a címe és egy kilakoltatásról szól. Gábor odajött hozzám, és azt mondta, engem látva rögtön úgy érezte, ez a Magdi, az ő nagynénje, akit annyira szeretett. Hét napot forgattam végül, ők pedig ötvenötöt, szóval csak apró szerepem volt. Nem szokásom, de most Gábor kedvéért elmentem azért a díszelőadásra. A film nagyon tetszett, de saját magamtól megriadtam. Arra gondoltam, nem létezik, hogy ennyi idő eltelt volna. Mindig a régi fényképeimet, filmjeimet láttam magamról.

A Rossz versek esetében még valahogy a hibák is szerethetővé válnak | Magyar Hang

Csirkemell és hazaszeretet: a film főhősének önkutatása egy kicsit mindannyiunk életébe betekint.

– Milyennek látja ezt az új generációt?
– Gáborék nagyon szimpatikusak voltak, ahogy az is, hogy ennyien drukkolnak egy filmnek. Ilyennel még nem is igen találkoztam. Kérdeztem is, hogy van ez, Nyuszi és rokonsága, üzletfelei vannak itt? Aki csak felvette a telefont, szurkolt.

HIRDETÉS

– Színháznál sem érzett ilyet? Mondjuk, a Szentkirályi Műhelynél és a kisebb közönségnek tartott intimebb előadásoknál?
– A Szentkirályi életmentés volt számomra. A Gaumont-nál voltam várományos, napi három ajánlatot kaptam, rengeteg moziban ment az Huppert-film is. Nekem pedig megvolt már a gyerekem. A párttitkár meg is fenyegetett, nem akartak kiengedni Párizsba, ahol a Gaumont meghívottjaként tanulhattam. Rögtön azzal nyitott: „Remélem, hogy visszajön.” De annyira a filmszínészet nem is érdekelt soha, hogy emiatt maradtam volna. Mindig is inkább a színház izgatott.

Helyszínt kerestem a próbákhoz, és a gyerekkori pincéhez hasonlót akartam. Ez lett a Szentkirályi, amit Székely B. Miklóssal közösen hoztunk létre, és csináltunk vagy harminc évig. Részt vett a darabokban a lányunk, Székely Rozi is, aki aztán Bodó Viktor társulatának lett a tagja. Élete első rendezése, amit ő is írt, a Kálvária Lakópark most kapott meghívást a Deszka Fesztiválra. Nagy dolognak érzem ezt is. A Szentkirályi kapcsán: akkoriban nem volt épp könnyű Magyarországon egy saját belvárosi helyiséghez jutni, mert rögtön azt kérdezték: és mit csinálna, Nagy Imre műveit akarja felolvasni?

Reisz Gábor: Ha félek, nem tudok filmet csinálni | Magyar Hang

Reisz Gábor a Rossz versek című új filmje kapcsán az elveszett generációról, a politikai szimbólumokról és a közéleti tabukról.

A fővárosi önkormányzat emberénél kellett kiharcolni. A kerület erre rögtön elkezdte vétózni, miközben a pince ’48 óta vízben, üresen állt. Megint jött az üvöltözés, felkérdeztem a fővárosi embert: „Igen? Hoz határozatokat, és nem tud nekik érvényt szerezni?” Lecsapta a telefont, viszont azt gondolhatta, hogy valaki van mögöttem, azért merek így beszélni. Három napon belül ott volt az engedély Szabó elvtárs aláírásával.

Jött a rendszerváltás, akkor persze felemelte a bérleti díjat a hússzorosára. Ilyen idők jártak. Jó előadások voltak, persze rögtön feljelentettek mindig, ha csak egy kicsi zörej volt. Ment a DIVSZ-induló, repült a színpadi kacsa úttörőnyakkendőben, lábatlanul. Reklamált erre a fölöttünk lakó nő, akinek mindig akkor érkezett kuncsaftja. Hallgathatták közösen, hogy „egy a jelszónk, a béke, harcba boldog jövőért megyünk.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/5. számában jelent meg, 2019. február 1-jén. 

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/5. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

30,093lájkolóTetszik
2,840követőKövetés
18,900feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„A világ kezd totálisan meghülyülni” – Magyar Hang-ajánló

Presser Gábor- és Stefano Bottoni-interjú. Riport a határról és az épülő tiszaújvárosi konténervárosról. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

EU-csúcs: sok pénzről lesz szó Brüsszelben

A magyar kormánynak magyarázatot kell adnia Kovács Zoltán botrányára is.

Az erőszak nemtelen