Szokatlan szerepben próbálhatta ki magát Oroszlán Szonja, aki a Kölcsönlakásban bogaras, kissé karót nyelt gyerekkönyvírót alakít. A színésznőt kérdeztük korábbi metoo-ügyi kijelentéseiről, a Mentőexpedícióban vállalt szerepéről és új hivatásáról is.
– Sokszor kérdezik a jól ismert karakteréről, azaz a nem túl összetett „szőke nőről”, akit eljátszhatott már többek közt a Valami Amerikában és a Szeret, nem szeret-ben is. Ehhez képest újdonság a kissé karót nyelt, de bohókás gyerekkönyv-író, akit a Kölcsönlakásban alakít. Ez a pálya egészét tekintve is újdonság, vagy csak a szélesebb közönség skatulyázta inkább be?
– Ez a szerep mindenképp új színfolt. Nagyon örültem, amikor Dobó Kata felhívott, és azt mondta: figyelj, rendezek egy filmet, és nagyon örülnék, ha ezt a karaktert te játszanád. Mert végre itt a lehetőség, hogy kifordítsunk önmagadból, és valami nagyon mást hozhass. Rendkívül hálás is vagyok neki, mert húsz éve vagyok a pályán, de csak most vállalta be valaki először, hogy legyek valami nagyon más. És az nagyon érdekes váltás a karrieremben, hogy a sztereotipikus szőkenős szerepek, a fiatal cicababák után nagyon mást játszhattam.
– Vígjátékból akad nálunk mindenféle: a Valami Amerika 3.-ból például sokaknak csak az altesti humor maradt meg, de akadnak szórakoztató, friss hangok is, mint Nagypál Orsitól a Nyitva. Mennyire sikerült a Kölcsönlakást óvni az előbbi kategóriára jellemző poénoktól?
– Ray Cooney íróra én mindig az angol Neil Simonként szoktam gondolni. A legfontosabb tényezője ezeknek a vígjátékoknak a poentírozás és a tempó. Nagyon erős dinamika kell rendezésileg, színészileg, vágásilag. A vígjátéknak nagyon szép kottája kell, hogy legyen: ha valami hibádzik, rossz a ritmus, nagyobb vagy kisebb szünet van, akkor már nem úgy jön le a poén sem. Sokan hiszik, hogy a vígjáték könnyebb műfaj, pedig sokszor jóval nagyobb pontosságot követel. Neil Simonnál vagy Cooneynál azt szeretem, hogy ezekre nagyon figyelnek. Másik kérdés persze, hogy ezután a rendező hogyan áll az alapanyaghoz. Annak örültem nagyon, hogy Kata elsőfilmesként a nehezebb utat választotta.
– És nem tartottak attól, hogy olyan lehet humor és kritikai fogadtatás tekintetében, mint mondjuk a Valami Amerika 3.?
– A Valami Amerika 3. humora egészen más! Ami a Kölcsönlakás humorát illeti, inkább nagyon emberi dolgok vannak benne, fiatalos világot tükröz, amivel szerintem könnyű azonosulni. A fiatalokat könnyű lesz becsábítani vele, úgy érzem, de széles rétegeket is érdekelhet majd. Persze, ezekben a vígjátékokban sokszor egészen hasonló, klasszikus alapszituációkat látunk, de érdemes is újra és újra elővenni ezeket, a korhoz igazítva aktualizálni az egészet. Hogy nagyon maiak, izgalmasak tudjanak lenni.
A Valami Amerika 3. szinte művészi magasságokba emeli a totális idiotizmust | Magyar Nemzet
Herendi Gábor egy meg nem értett zseni. A Magyar vándor és a Kincsem alkotója pontosan érzi, hogy milyen mentális állapotban van a nemzet jelenleg, hogy mire van szüksége a népnek. Ha a Valami Amerika harmadik részét nem nézik meg legalább félmillióan, nincs igazság e lángoktól ölelt kis országban.Néhány héttel a bemutató előtt zavarba ejtő vírusvideó ...
– Van valami Brigitte Bardot-s is a kihívóbb, nagyon nőies karakterekben, de egyes nyilatkozatai kapcsán is eszünkbe juthat a színésznő. Ő volt az, aki Catherine Deneuve mellett különvéleményt fogalmazott meg metoo-ügyben, úgy vélve, hogy a felháborodások egy része „álszent és nevetséges.” Hasonló véleményt szeretett volna megfogalmazni, amikor arról írt, hogy ön sosem élt át hasonlót?
– Ha már: Bardot-val ott van még hasonlóságként, hogy ő is nagyon elmozdult az állatvédelem irányába. Én már egy állatkórházban dolgozom Amerikában, hosszú távon is szeretném ezt csinálni. Kata is tudta ezt, a felkéréskor rögtön mondta: „imádni fogod, ő is ugyanúgy nagy kutyás, mint te.” Rögtön megvett ezzel is!
– És a metoo-ügyben tett kijelentések? Érezte, hogy sokakat provokálhat ezzel?
– Ki mit tekint annak. Természetesen nem az erőszakolókról írtam, akiket nagyon is elítélek! Szerintem mindannyian tapasztalatból beszélünk, és természetszerűleg nagyon eltérő dolgokat élünk át. A témában nagyon elment különböző irányokba a közbeszéd, és sok dolgot össze is mosnak. A mások által átélt zaklatásokat azzal, hogy egy színésznő elmondja, ő találkozott-e szereposztó dívánnyal a karrierje során. Én büszke vagyok a pályámra, és szerencsére nem találtam magam nagyon kellemetlen, sértő helyzetben soha. Illetve kezelni kell bizonyos szituációkat, bizonyos embereket. Valószínűleg az is segíthet, hogy óvatos vagyok, „lassú víz partot mos”- ember. Hagyok időt arra, hogy megismerjek valakit. Amerikában is ez jellemző rám.
– Az Egyesült Államokba való kiköltözése óta is többnyire mellékszerepeket vitt, idén viszont fontosabb karaktert alakít Cody Knotts földönkívülis sci-fi-horrorfilmjében, a Kecksburgban. Felteszem, ezt még élesebb váltásnak látja a korábbiakhoz képest.
– Nagyon érdekes sztori, főleg, hogy a mai napig lázban tartja a téma iránt érdeklődőket. Sokan természetesen itt is rögtön arra gondoltak, hogy 1965. december 9-én nem valami földi jármű, de egyenesen egy UFO zuhant az erdőbe. A műfajon túl az ábrázolt kor miatt is nagyon szeretem, mivel a hatvanas évek rettentően izgalmasak. Tipikusan az a világ jelenik meg itt is, mint az egyik kedvenc sorozatomban, a Mad Men – Reklámőrültekben. Jellegzetesen hatvanas évekbeli, amerikai háziasszonyt formálhatok meg. Horrort valóban nem csináltam még. Ez is érdekes volt, ahogy a nyugat-virginiai forgatás szintén.
– Felbukkant nemrég a Mentőexpedíció című filmben is. Milyen volt Ridley Scott-tal forgatni?
– A szerepem szerint én hoztam le Matt Damont a Marsról. Itthon forgattam egyébként négy napot, egy mondatom volt. Elmentem a moziba megnézni, de pislogtam egyet, így sajnos lemaradtam róla. Nagy élmény volt amúgy Scott-tal dolgozni, még ha nem is találkoztunk sokat.
– És Dobó Kata milyen rendezőnek bizonyult?
– Nagy élmény, főleg, hogy női rendezővel nem is dolgoztam még. Kata ráadásul régi barátnőm, így furcsa volt munkakapcsolatra váltani. Az az érdekes, hogy emiatt könnyebben is ment, annyira tudta, mire van szükségünk, illetve hogy mit akar kihozni az egyes karakterekből. Így, hogy eddig a kamera másik oldalán szerepelt, nagyon tisztában volt vele, hogyan tudja belőlünk kihozni a maximumot. A vígjátékokhoz is nagyon ért, jól ismerte ennek a műfajnak a kottáját.
– Amerikában mennyivel nehezebb színészként érvényesülnie? Sűrűbb egy napja, mint itthon volt?
– Mindenütt nehéz színésznek lenni. Lassan négy éve kinn vagyok, és kifejezetten jól érzem magam. Nagyon jó ez az egyensúly, ami most megvan: forgatásra időnként hazajövök, aztán megyek is vissza. Korábban féltem ettől, hogy elszakadok a családtól, de ma már könnyebb is a kapcsolatot tartani, a Skype sokat segít. Magyarországon azért minden színésznek van más elfoglaltsága, megélhetési forrása – biztos, ami biztos alapon. Imádom az állatokat, régi álmom volt velük foglalkozni, őket gyógyítani, és érdekel a rehabilitációjuk is. Az elején járok még, másfél éve tanulok és a szakmai gyakorlatomat végzem, szóval most kezdek belelendülni. Ahogy korábban is mondogattam, Mary Poppins után szabadon: megtörténhet bármi, hogyha hagyod!
