Nem Szakács Árpád álma valósult meg azzal, hogy Prőhle Gergely helyett Demeter Szilárd került a Petőfi Irodalmi Múzeum élére. Az erdélyi író-filozófus nem kívánja kizárni a PIM-ből azokat, akik kritikusak a kormánnyal szemben.
– Csokonai Vitéz Mihály hőse, a méla Tempefői költészetből szeretne megélni, de aztán rá kell jönnie, hogy bolond, aki poétává lesz Magyarországon. Ha megnézzük a mai viszonyokat, éppúgy aktuális lehet a felismerés, nem?
– Irodalmat írni azért, hogy abból megéljen az ember, reménytelen vállalkozás volt minden időben. Kevés olyanról tudunk, akinek ez nálunk sikerült, leszámítva az államszocializmus éveit. Akkor a szerencsésebbeknek egy kötet árából azért lehetett vásárolni házat, a Balatonon nyaralót. Személyes meggyőződésem – ezt nem PIM-főigazgatóként mondom, hanem alkotó emberként –, hogy ha pénzért ír az ember, akkor ott vége a művészetnek. Azért írjon valaki, mert szereti kifejezni magát, ne azért, mert ösztöndíjat kap érte. Hab a tortán, ha ki is adják és meg is veszik.
– Azért Fejős Éva vagy Kepes András feltehetőleg nem így gondolja, amikor kihozza egy-egy újabb, tömegeknek szánt regényét.
– Persze, én is csak a szépirodalomról beszéltem. Nyilván vannak kifejezetten piacra készülő művek, amelyeknek céljuk, hogy minél több példányban elkeljenek. Azokat a piaci logika alapján is kell megírni, kompromisszumokat kötve a művészet belső törvényszerűségeivel. Nem biztos, hogy azt írom, amit gondolok, hanem amit meg fognak venni. A Petőfi Irodalmi Múzeumnál, ahogy a muzeológiánál általában, egyértelműen az értékmegőrzés és -közvetítés lehet a cél.
Az elmúlt évtizedekben is ez volt a PIM gyakorlata, és semmi okát nem látom, hogy ettől a gyakorlattól eltérjünk. Magam az elit és a populáris irodalom közötti határvonalat mosnám el. Militálok Rejtő Jenő mellett, hogy őt fel kell emelni a pantheonba. De az elit talán még Márai Sándorra vagy Szabó Magdára sem tekint úgy, mint akik magasművészetet csináltak, holott mind a kettő szerintem szépirodalom, és mégis milliók olvassák műveiket. Az egész világon el lehet adni őket.
– Amikor Prőhle Gergely igazgató lett, ő is a népszerűségével magyarázta azt, hogy szívesen látna egy Wass Albert-kiállítást. Meg kell nézni, miért inkább neki lett kultusza, mint, mondjuk, Tamási Áronnak – mondta. Erdélyiként hogyan látja, miért lehet Wass népszerűbb, ha ennek nem politikai okai vannak?
– Az olvasói szokásokat kell bemérni: valószínűleg Wass Albert direktebb üzeneteket fogalmazott meg, amelyek jobban rezonálnak az erdélyi kisebbségi magyarok ön- és vágyképére, múltértelmezésére. De székelyföldiként nem éreztem úgy, hogy Tamási kevésbé lenne megbecsülve, mint Wass. Előbbi szervesebben hozzátartozott az én ifjúkori olvasmányélményeimhez. Ettől még olvastam Wass Albertet, de Nyírő Józsefet, Szabó Gyulát, Kányádi Sándort és Bodor Ádámot is. Mindig a világ változásának függvénye, hogy éppen kit emel fel az aktuális politikai kontextus vagy divathullám.
Grecsó Krisztián: Milyen ország ez, milyen élet? | Magyar Hang
A József Attila-díjas író-költőt arról is kérdeztük, hogy mit gondol hatalmi helyzetbe került régi barátairól. Interjú a friss Magyar Hangban!
– Tempefői azért is merült fel, mert az ön első kötetének címe Tempetőfi naplója, és ez az írói álneve is. Miben más Tempetőfi?
– Tempefői valóban azt mondja, hogy az is bolond, aki poétává lészen. Tempetőfi pont hogy nem gondolja így. Petőfi t azért kevertem ide, mert a szabadság és szerelem költője volt. Az lesz poétává, aki szabad vagy szerelmes. Esetleg a szabadságba szerelmes.
– Fontos önnek az irodalom mellett a rockzene is, ami szintén erről a szabadságról, szerelemről szól. Ezekről viszont mindig könnyebb ellenzékből beszélni, nem? Kormánypártiként, intézményvezetőként már nem igazán lehet lázadni, bizonyítani kell.
– Szabadság kétféle van. Létezik a hatalommal szembeni szabadság, és a szabadságért való élet. Amit nemzeti szabadságként is elgondolhatunk. Bármit is tartunk mi az emberi jogokról, azok önmagukban semmit nem garantálnak. Ezt Hannah Arendt írta meg Auschwitz kapcsán. Csak el szoktuk felejteni, hogy a zsidóság akkor veszítette el emberi jogait, mikor kiírták a német állampolgárok közösségéből. Az emberi jogokat csak politikai közösség tudja garantálni. A jelen pillanatban úgy fogom fel a PIM főigazgatóságát, mint a magyar nemzet szabadságáért vívott küzdelem sajátos terepét.
– Az irodalomban viszont gyakran fontos lesz a hatalomtól való szabadság is. Ahogy a Tempefőiben is ott vannak olyan karakterek, mint Koppóházy vagy báró Serteperti, akik hatalom közeli figurákat parodizálnak. Ha ma megírná ezt Csokonai, nem ítélnék meg rögtön őt is politikai alapon? És akkor Szakács Árpád már őt sem látná szívesen a PIM-ben.
– Ha ma képes lenne bárki ellenzéki olyan minőségű művet letenni az asztalra, mint a Tempefői, esküszöm, kiadnám és hájpolnám. Nekem nem az ellenzékiséggel mint olyannal van problémám, hanem az ellenzéki retorikával, gondolattalansággal. Azzal a politikai tételmondattal, hogy O1G, nem tudok mit kezdeni. Nem vitaképes.
– Nem érezte azért könnyebbnek, amikor Tőkés László oldalán ellenzéki szerepben küzdhetett?
– Örök politikai bölcsesség, hogy ellenzékben sokkal könnyebb politizálni, mint hatalmon. De Tőkés László mellett sem érte dolgoztam, hanem azért az erdélyi közösségért, amelyből vétettem. A mai napig, ha közvetve is, ezért cselekszem. Azért jöttem át 2014-ben Nagyváradról Budapestre, mert beláttam, hogy az erdélyi magyar politikum érdekérvényesítési képessége közelít a nullához. Így az egyetlen lehetőségünk egy erős Magyarország volt, amely védhatalmi státusban meg tudja emelni az erdélyi magyar közösséget.
– Így viszont, hogy eljött, már önnek is szemére vethetik Erdélyből, hogy Budapestről ne szóljon bele a dolgaikba, nem?
– Írtam egy nyílt levelet, amelyben meg is fogalmaztam: joggal mondják, hogy ne pofázzak bele, ha már eljöttem Budapestre. Ebben valószínűleg igazuk is van. De léteznek olyan közös premisszák, amelyek miatt feljogosítva érzem magam. Többek között, hogy nemzetben gondolkozom, nem országhatárokban. És vissza fogok menni, ez nem is kérdés számomra.
„Félrevezető lehetne, ha az olvasók az írók politikai nézetei alapján választanának könyvet"
Nincs összefüggés a mű, illetve a szerző politikai nézetei vagy kegyeltségi szintje között – mondja Tompa Andrea. Interjú.
Viszont közben megváltoztak a mentális határaim. Régen én is úgy gondoltam, hogy éles kulturális választóvonal van az anyaországi és külhoni magyarok között. Ma már hazamenni Erdélybe olyan, mintha elmennék Győrbe vagy Budapesten kívül máshova. De szívem mélyén csak ott érzem magam otthon. Folyamatosan küzdök is azzal, hogy a magyar kultúra fejnehéz. Problémás, hogy az erdélyi szerzők is csak akkor tudnak megmutatkozni, ha Budapestre jönnek. Ez történt Papp Sándor Zsigmondtól Tompa Andreán át Bodor Ádámig mindenkivel. Ezért is próbáltuk az Előretolt Helyőrség kulturális melléklettel a Kárpát-medencét célba venni.
– Mi az oka annak, hogy sosem tudjuk különválasztani egy szerző műveit a politikai megnyilvánulásaitól? Láthattuk, mondjuk, Döbrentei Kornélnál vagy Grecsó Krisztiánnál, Jókai Annánál vagy Karafiáth Orsolyánál is: az ellentábor rögtön a műveiket is leértékelte, ha a közéleti véleményükkel nem értett egyet.
– Ezek külön történetek, csak nálunk, magyar nyelvterületen mosódnak ennyire össze. Az, hogy valaki regényt ír vagy képet fest, az ő művészi tevékenysége. És ő művészként ugyanolyan joggal formálhat politikai véleményt, mint egy pék vagy asztalos. Én egyáltalán nem bánom, ha Döbrentei vagy Grecsó a politikai küzdőtérbe megy be. Csak annyit kértem, hogy aki politikai aktorként cselekszik, az ne csodálkozzon, hogy politikai válaszokat kap. Grecsó Pletykaanyujával nyilván senki nem fog vitatkozni, annak értékét ez nem fogja csökkenteni. Karafiáth publicisztikája és költészete között sincs szoros összefüggés. Nem azért sajnálkozom, hogy elkezdett közéletileg megnyilvánulni, hanem mert rossz, unalmas publicisztikákat ír. A költészete ettől még releváns lehet, ha én nem is találtam benne a zsenialitás szikráit.
– Szakács Árpádnál viszont összefolyt a kettő, így politikai megítélés alá estek nála olyanok is, mint Varró Dani vagy Térey János.
– Ez Szakács Árpád nézőpontja. Nem fogom most azért felülbírálni, mert én mást gondolok. Nem feltétlenül kell egyetértenünk.
Karafiáth Orsolya: Miért mondják, hogy halál rátok? | Magyar Hang
A közpénz emlőit szivattyúzó költőkről, a kibontakozó kulturális harcról és a túlélés zálogát jelentő családi receptekről beszélgettünk. Interjú.
– A 24.hu-nak adott interjújából jól vettem ki, hogy megfenyegette Szakácsot, miszerint ha tovább támadja a PIM-et, megnézheti magát?
– Ez nem fenyegetés volt. Ebben a politikai közegben, amiben élek és mozgok, ez a típusú fenyegetőzés nem divat. Egyszerűen csak világossá tettem a játékszabályokat. Ha ő meg fogja támadni az intézményt bármilyen oknál fogva, az én dolgom lesz, hogy megvédjem az intézményt és az itt dolgozó kollégákat.
– Ha csak tisztázza a játékszabályokat, akkor is magára haragíthat ezzel sokakat a politikai közegéből.
– Ez az ő bajuk. Én a saját életemet élem. Nyilvános a pályázatom, elég világos, mit szeretnék elérni a következő öt évben.
– Miért döntött úgy, hogy pályázik a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatói posztjára? Rábeszélték?
– Fogalmazzunk úgy, hogy megtalált a feladat, és nem hajoltam el előle. Amikor decemberben megbízott főigazgatóként beküldtek, és láttam, mekkora a baj, akkor elsőként az intézményt magát szerettem volna összekapni. Utána lehetőséget láttam benne, hogy a magyar irodalom egészének helyzetét próbáljuk javítani.
– Mit jelent az, hogy megtalálta a feladat? A Válasz Online cikkében azt olvashattuk, hogy különböző érdekkörök feszültek egymásnak, Szakácsék pedig nem örülhettek a győzelmének.
– A cikk elég sok értékállításával nem értettem egyet, de ez már Stumpf Andris problémája. Ha ő leírta és vállalja a felelősséget, akkor védje meg ő saját magát. Engem századvégesként talált meg a feladat. Elméleti munkára kaptam felkérést, hogy gondoljam végig a PIM helyzetét a mostani politikai helyzet tükrében. Az ajánlatom annyira megtetszett a döntéshozóknak, hogy beküldtek megbízott főigazgatóként. Akkor kifejezetten én kértem, hogy írjunk ki pályázatot. Abból az önző számításból is, hogy majd valaki jobbat ad be, én pedig nyugodtan írhatom a cyberpunkomat, zenélhetek és nevelhetem a kisfiam.
A PIM új főigazgatója szerint az intézménynek nem ártana végre politizálnia | Magyar Hang
Demeter Szilárd az irodalom segítségével a teljes magyar kulturális életet, azon keresztül pedig a nemzeti identitást is újradefiniálná.
– Orbán Viktor mit kért vagy javasolt, amikor egyeztetett önnel?
– Azt mondta, elolvasta az anyagot, nagyon tetszik neki, csináljuk meg. Kérdezte, mi kell nekem ehhez. Mondtam, hogy pénz, anélkül nem megy, illetve függetlenség. Csak a miniszternek, illetve a miniszterelnöknek vagyok hajlandó referálni.
– A kultúrharcot nem értékelte valamiképp?
– Ezen a beszélgetésen nem. Korábban Kötcsén mondta, hogy ez nem kultúrharc, hanem lökdösődés. Ebben mélységesen egyetértek vele.
– Azért ön is beleáll a harcokba, nem? Mondjuk, amikor azt mondja, hogy Krusovszky Dénesre a halála után tíz perccel már az ellenségei sem fognak emlékezni.
– Ez értékítélet, nem kultúrharc. Annyit mondtam, hogy költőként jelentéktelen.
– Ír már regényt is, a legutóbbit például eléggé dicsérte a kritika.
– Ezeket én is olvastam. Viszont Gombrowicztól azt tanultam, hogy ha egy új művet nagyon hájpolnak, akkor kell várni három évet. Ha akkor is így beszélnek róla, érdemes elolvasni. Ezt a gyakorlatot már több mint tíz éve folytatom.
– Nem egyfajta sértettségből szólt be neki, mert ő kritikus cikkeket jegyez önről?
– Nem érzem magam sértve. Hadd legyek egy kicsit arrogáns: az, hogy Krusovszky mit ír a Magyar Narancsba, számomra teljesen érdektelen. Alig olvassák pár ezren. Ehhez képest én egy 260 ezer példányban megjelenő lapnak voltam az alapító főszerkesztője. Bármikor nagyobb közönséghez juthattam volna el, ha vissza akartam volna ütni. De hát nem akartam. Addig jó, míg a hátamat látja, mert ez azt jelenti, hogy én megyek elöl.
Zombik a gazos hegyoldalon - interjú Térey Jánossal | Magyar Hang
Élőhalottak a pannon Provence tájain, kultúrkritika és bebírók, lángos- és hekkszag, valamint az ötvenes évek kísértő hangulata. A teljes interjú.
– De az, hogy 260 ezer példányban kinyomtatták, nem jelentette, hogy ennyien el is olvassák!
– A nagy számok törvénye alapján valószínűleg többekhez jutott el. Ha nagyon akarnám, a kormánypárti lapokat és a közmédiát végig tudnám haknizni a sérelmeimmel. És? Ez nekem miért lenne jó? Teszem a dolgom. Azt nem zárom ki, hogy egyszer jó költő legyen. Simon Marcinak is sikerült.
– Korábban az Origónak azt is mondta, hogy a különböző írószervezetek pár százezer forintért meg tudják folytani egymást egy kanál vízben. Ez nem cinizmus? Ha a KMTG több mint milliárdot kap, nyilván nem kell százezerért küzdenie.
– A KMTG-s hallgatók is százezer forintos ösztöndíjat kapnak.
– A FISZ és JAK összesen ennyit.
– Erre mit mondjak? Volt, amikor a JAK kapott többet, a FISZ pedig semmit. Akkor valahogy senkinek nem tűnt fel a probléma. Alkotói ösztöndíj számtalan van, mindenki hozzájuthat. De ismétlem, azért írni, hogy pénzt kapjunk érte, az a művészet halála. Kafka sem azért írt, hogy meggazdagodjon. Ha holnap megszűnne ez az állásom, és többet nem írhatnék lapokba sem, akkor elmennék kétkezi munkásnak, este pedig írogatnék. A kolozsvári Helikontól sem vettem fel soha pénzt egyetemi gyakornokként a közléseimért, pedig akkor nagyon nem volt pénzem, mert tudtam, hogy ők is megélhetési gondokkal küzdenek.
– Az igaz, hogy ön a Századvégben Habony Árpád bizalmi embere volt?
– A Századvégnél elég sokan dolgoztunk Árpáddal. Fel tudom hívni telefonon, ő is engem, de ezen túl mi lenne a bizalmi viszony? Nem jártunk együtt csajozni. Ez már csak azért is ki van zárva, mert feleségem van. Nem a barátja, hanem a tisztelője vagyok. Rendkívül okos ember, aki szereti a hazáját, nemzetét. Van egyfajta nem tanulható látásmódja. Tudja úgy nézni a dolgokat, hogy kibillenti az embert a komfortzónájából, és ebből mindig jó dolgok születnek.
– A verekedési ügye vagy az ibizai partik nem billenthetnek ki valakit túlságosan a komfortzónából?
– Ibizáról feltűnt egy videó, de ennyi. Azt tudom, hogy aktív sportember, és soha nem drogozott. Ezt tényszerűen merem állítani. És ha megkaparjuk, minden ember életében tudunk találni méltatlan dolgokat. A hibáknak pedig következményeik vannak. Ha azt követte el, amit a verekedési ügyben említenek, annak a mai napig fizeti a következményeit, hiszen folyamatosan felemlegetik.
– És ön nem tart attól, hogy túlzottan egybefonódik a személye a verekedésekről vallott gondolataival?
– Én nem akartam erről beszélni, az ellenzéki sajtó kattant rá erre a verekedős történetre. De ha erről kérdeznek, mit csináljak, válaszolok. Valóban erőszakban nőttem fel. Pont ezért tudom, hogy nem megoldás semmire. Nem akarok senkit lefejelni vagy leütni. Ha hazamegyek, nem állok neki verekedni a bálban, nem erről szól a történet. Kolozsváron is románok támadtak mindig, mert magyarul beszéltünk az utcán. Mi csak védekeztünk. Egy esetben tartom legitimnek az erőszakot: ha a szeretteit védi az ember. Egy betörővel nehéz megbeszélni, hogy mi lenne a helyes cselekedet részéről.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/13. számában jelent meg, 2019. március 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/13. számban? Itt megnézheti!
