Kilencvenéves korában elhunyt a francia új hullám egyik legfontosabb rendezője, Agnès Varda. Mint családja közölte, a filmes mellrákkal küzdött, állapota pedig az utóbbi hetekben súlyosbodott. Nemrég emiatt egy katari mesterkurzusát is le kellett mondania.
A rendező 1928. május 30-án született Brüsszelben, eredetileg Arlette Varda néven. Múzeumi kurátornak készült, és művészettörténetet tanult a Louvre-ban. Később a fényképészet iránt is érdeklődni kezdett, pályáját pedig fotósként kezdte.
Filmes karrierje a francia új hullám kialakulása előtt indult: a Párbeszéd című, Philippe Noiret és Silvia Monfort szereplésével készült filmjét 1955-ben mutatták be. Állítása szerint korábban nem igazán érdeklődött a mozgókép iránt, huszonöt éves koráig pedig nagyjából húsz filmet látott. Első forgatókönyvét csak úgy írta, ahogy más az első könyvét szokta – nyilatkozta korábban. A filmgyártást eleinte épp azért is nehéznek találta, mert kevesebb szabadságot biztosított számára, mint egy könyv megírása.
Hamar belekóstolt a dokumentumfilmezésbe, első igazán ismert munkája pedig az 1962-es Cléo 5-től 7-ig lett. Varda kreativitása már korán megmutatkozott. Ahogy a Hollywood Reporter is írja, a Párbeszéd kettős narrációt alkalmazott, a Cléo valós időben játszódott, az 1985-ös Sem fedél, sem törvény mindössze tizenkét vágást tartalmazott, az 1988-as Jane B. par Agnès V. pedig egy kihgyásokra épülő, lazán elbeszélt elbeszélt portré volt. Kezdetben nevezték a francia új hullám édesanyjának, később keresztanyjának, majd a nagymamájának is. A rendező honosította meg a „cinecriture” (filmről való írás) kifejezést, utalva saját elbeszélőnyelvére, ami éppúgy szólt a közvetítő médiumról, mint a bemutatott emberekről és történetekről.
Provokatív filmje, az 1965-ös A boldogság megkapta a zsűri nagydíját a Berlinalén, míg a Cléo-t Arany Pálmára jelölték Cannes-ban. Tavaly tiszteletbeli Oscart kapott, Arcélek, útszélek című, JR-rel közös filmjét pedig a dokumentumfilmek kategóriájában jelölték. Ő volt ekkor a legidősebb ember, aki versenybe került, nyolc nappal körözve le a Szólíts a neveden forgatókönyvíróját, James Ivory-t.
Fontos munkái közt van az 1966-os Teremtmények, amiből később installációt is készített My Failure Shack címmel. A 2000-es Kukázókat a Sight & Sound szakértői a valaha volt nyolcadik legjobb dokumentumfilmnek választották. A nagy sikert aratott Arcélek, útszélekben fotós kollégájával járták a francia vidéket, hétköznapi pillanatokat igyekezve elkapni. Utolsó filmjét, a Varda par Agnès-t idén mutatták be.
Az ismert francia rendezőhöz, Jacques Demy-hez 1962-ben ment hozzá, és egy közös gyerekük született, Mathieu. Antoine Bourseiller-rel való korábbi kapcsolatából született egy lánya is, Rosalie.