Nyolcvanhárom éves korában, vasárnap meghalt Ingmar Bergman filmjeinek visszatérő színésznője, Bibi Andersson. Halálát lánya, Jenny Grede Dahlstrand erősítette meg az AFP-nek.
Berit Elisabeth Andersson 1935. november 11-én született Stockholmban. A Terserus Drámaiskolában és a Royal Drámaiskolában tanult színjátszást, majd utóbbinál helyezkedett el. Már tizenhat éves korára megismerkedett Ingmar Bergmannal, első közös munkájuk viszont meglepő módon egy 1951-es Bris-mosóporreklámhoz köthető.
Az 1963-as Berlini Filmfesztiválon megkapta a legjobb színésznőnek járó Ezüst Medvét a Vilgot Sjöman rendezte Älskarinnan-ban nyújtott alakításáért. Az első fontos Bergman-filmje az 1955-ös Egy nyári éj mosolya volt. Ezt követték olyan alkotások, mint A hetedik pecsét (1957), A nap vége (1957), a Persona (1966), a Szenvedély (1969) vagy az Érintés (1971). Ezek mellett láthattuk az 1978-as A nép ellenségében, az 1987-es Babette lakomájában és az 1994-es Álomjátékban is.
Összesen tizenegy Bergman-műben szerepelt. Ahogy a New York Times megfogalmazta, először a fiatalságot és tisztaságot jelenítette meg a jól ismert klasszikusokban, majd nem sokra rá már a kiábrándultságot, a személyiségbeli összetettséget.
Az Egyesült Államok színpadain is gyakran felbukkant, legismertebb amerikai filmjének pedig az 1977-es, Anthony Page által rendezett I Never Promised You a Rose Garden mondható. Svédországban színházi rendezőként is bemutatkozott, számos darabot hozott tető alá a Dramatenben. 2009-ig gyakran láthattuk őt filmekben, ekkor viszont sztrókot kapott, kórházi kezelésre szorult, és beszédképtelenné is vált. Életrajzi könyvét, az Ett ögonblick-et 1996-ban jelentette meg.
Számos fontos karaktere közül kiemelkedett a Personában megformált Alma, ő tette világszerte ismertté. Előtte jellemzően a fiatal naiva szerepét osztották rá, aki például akárhányszor felbukkant A hetedik pecsétben, a nap kisütött, és a madarak dalolni kezdtek. Emlékezetes ebből a szempontból egy megszólalása A nap vége című filmből: „Ahogy maguk elmentek, nekiláttak vitázni Isten létéről. A végén már olyan dühösek voltak, hogy ordítani kezdtek. Anders elkapta Viktor karját, és csavarni kezdte. Mire az megjegyezte, hogy hülye érvei vannak Isten létének bizonyítására. Erre én azt mondtam, hogy hagyják már Istent a csudába, és foglalkozzanak egy kicsit velem.”
A Personában viszont már ilyeneket mond: „Azt hiszed, én nem értem a reménytelen álmot a létezésről? Nem látszani, hanem lenni. Minden pillanatban tudatosan, éberen. Meg a szakadék aközött, ahogy mások látnak, és ahogy te látod magadat. A csalás érzete, az állandó vágyakozás azután, hogy végre leleplezzenek. Átlássanak rajtad, redukáljanak, sőt, akár kitöröljenek. Minden hangsúly hazugság, minden gesztus csalás, minden mosoly grimasz.”
Számos pályatársával szemben nemcsak különböző díjakat vehetett át, de 1994-ben még egy kisbolygót (73767 Bibiandersson) is elneveztek róla.
