„Úgy volt, hogy te jössz hozzám”: Térey Jánosra emlékeztek

Aki a Kálvin téren konfirmált, mint én, az csak tud várni – így szól a református Kálmán, Térey János Asztalizenéjének kényszeresen önigazoló figurája. Sőt: „a református, az tud várni, világéletében várnia kellett.” Szerda este, kinn a Kálvin téren sajnos inkább a fékezhetetlenség jellemző. Ide hirdetett este hétre mécsesgyújtást Ficsku Pál író, emlékezve a hétfőn, tragikusan fiatalon elhunyt Téreyre. Akinek nevét már évekkel ezelőtt térkőbe öntötték: „Képzeletünkben zászlót tart a vállán / A göndör Bárány / A mennyezet legszebbik gyámkövén.” „Hátha az utca embere is megállna egy pillanatra”, írta Ficsku, de az utca embere vagy okostelefonját görgeti, vagy csak simán rohan, akár keresztül is szaladva vagy kerekezve egy térkőnyi meggyújtott mécsesen. Kevesen vagyunk, szellősen is álldogálunk, de azért annyira nem láthatatlanul. Újra kell gyújtani az összeset, közelebb állni, csak azért is.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) már annál többen vannak nyolckor, megtelik a díszterem családtagokkal, barátokkal, tisztelőkkel. Hogy mi minden volt Térey, azt talán nehéz is sorra venni: költő, író, színházi ember, pályatárs, barát, családapa. Otthon az irodalomtörténetben, a képzőművészetben és a közéletben, otthon a Ráckertben, Zuglóban, Debrecenben és a világmindenségben. Az írók-költők mellett színészek, rendezők, zenészek, de még politikusok is érkeznek a virrasztásra. Hátul Demeter Szilárd PIM-főigazgató, az ajtóban Schiffer András volt LMP-elnök, aki hétfőn a Facebook-oldalán így emlékezett: „Még szerdán hívott, hogy tisztázzuk a »családi szálakat«: amikor 1950-ben apámékat kitelepítették Debrecenbe, az ávó alighanem az ő családjától rekvirált Garai utca 18. alatti ház egyik lakásába költöztette őket. Abban maradtunk, utánajárunk...”

Ez az „abban maradás” aztán a megemlékezések egy visszatérő pontja lesz. Az író, aki a hétvégén még harmincéves osztálytalálkozóján vett részt Debrecenben, tele volt tervekkel nemcsak a következő hetekre, de az évre előre és azutánra is. Szeptemberre például egy erdélyi körút nézett ki, innen sok száz kilométerre, halljuk Murányi Sándor Olivértől. „Úgy volt, hogy te jössz hozzám, ehelyett most én jöttem.”

Hámori Gabriella már a Racine-darabot idézi fel, ami jövőre volt tervbe véve, és a színésznő biztos benne, hogy csodálatos lett volna. Erről írt Gurmai Beáta is, kitérve rá, hogy Térey és családja a múlt héten Franciaországban járt még, ő volt a Nuit de la littérature magyar meghívottja. „A franciák tátott szájjal hallgatták az időmértékes szabad versformájú szöveget. Nekik, és ez valahogy megdöbbentett, nincs időmértékük. Jánosnak volt. Izgatott volt az új feladat, a Racine fordítás miatt. Boldog volt, hogy Artemisz vele van, és hogy megmutatta Párizst a fiainak” – írta.

A Szentlélek Isten másik neve a vigasztaló, és ő már velünk van – ezt már a feleség, Harmath Artemisz mondja. Barátunk, egyben szerzőtársunk már a Magyar Nemzetnél is, aki éppúgy az őt körülvevő közösség lelke, ahogy Térey János is volt. Mint Artemisz megjegyzi, azt eddig is tudták, hogy sok tisztelője van férjének, de azzal így sem voltak tisztában, hogy milyen rengetegen szeretik őt. És az a megemlékezésekből is kiderül, hogy a költőnek mennyit jelentett felesége. „Az irodalmi estek végén mindig mondta, hogy Anna, én most már szeretnék hazamenni Artemiszhez. Annyira boldog vagyok” – halljuk Juhász Annától.

És itt vannak a fiatalkori barátok is, Poós Zoltán író, aki az Ultrából szaval, illetve Peer Krisztián költő, az 1998-ban alakult Nyelvterület rapzenekar harmadik tagja. Mert a zene, az szintén megkerülhetetlen volt Téreynél, aki hol Kylie Minogue Slow című klipjét írta versbe, máskor kedvenceit, a Depeche Mode-ot és a The Cure-t emelte be a műveibe.  „Miről is volt szó? Együtt lógtunk, húsz év körüli fiatalok, presszókban, kávéházakban, kifőzdékben, távol a szülői háztól, a családtól. Amíg kihozták a börzsönyi sertésmájat és az Aranyfácánt, rigmusokkal szórakoztattuk egymást. (…) Fiatalok voltunk, szügyig gázoltunk a rock and rollban és az irodalomban, miért ne fért volna bele a zenés nyelvi játék is?” – elevenítette fel a Literának Poós Zoltán. (A cikkben meg is hallgatható a trió száma, A vidék fejvesztése.)

Peer Krisztián már az idő beosztásáról beszél, és arról, hogy Térey képessé vált erre, emiatt is ritkultak meg szerinte időnként a találkozóik. De miként is osztjuk be azt, amiből nem tudjuk, mennyi van? – veti fel. Az idő persze ilyen: néha azon kapjuk magunkat, hogy tizenöt évekkel csak úgy dobálózunk, mint pillanatokkal. A Tizenöt éve Zuglóval nyitjuk az estét, és ezt a verset elevenítette fel nekrológjában Fehér Renátó költő is. A korszakfordulót, 1988-at és a Bosnyák tér környékére betoppanó Rastignacot énekelte meg Térey, méghozzá már 2003-2004 telén, majdnem megint tizenöt éve. Inkább bele sem gondolunk. A 444 idézte fel azt a 2003-as Litera-interjút, amiben rákérdeztek, hogyan képzeli el magát ötvenéves íróként. „Próbálom nem elképzelni, mert akkor nagyon kevés meglepetés tudna érni, és komoly felhajtóerőt jelent, ha az ember élete tele van meglepetéssel... Mindenesetre: írók koszorújában Szigligeten, szilveszterkor nem képzelem el magam, mert nem szeretném azt a fajta öregséget. De ki tudja?” – érkezett a válasz.

Az életmű mindenesetre már most hatalmas, amiben benne van Térey elképesztő munkabírása és ereje is. Sándor Iván jegyzi meg, hogy néha már figyelmeztetnie is kellett, hogy lassítson, de barátja pillantása elárulta: tudja, hogy kellene, de nem képes rá. „Aludt a szobámban a Badacsony északi lejtőjén, üldögélt nálam a Mexikói úti lakásban. De a gépe előtt volt a legboldogabb, amikor dolgozott, és amikor Artemiszéhez szólt” – mondja. A helyekről szól Wilhelm Droste is, aki szerint a Királyhágó tér akár Hamburgban vagy Palermóban is állhatna. Hiába, mégsem könnyű egy magyar költőt bejuttatni német nyelvterületre, de ha bonyolult is, ő mindenképp hisz Téreyben és a világirodalmi lehetőségeiben.

Az est során aztán hallunk részleteket a Paulusból, a Káli holtakból és az Asztalizenéből is. Felolvas mások mellett Turi Tímea, Kemény István és két lánya, Lili és Zsófia, Tompa Andrea, Schein Gábor, Fullajtár Andrea, Valuska László, Babarczy Eszter és Pajor Tamás is. Nem hiányozhat a jelenlévők közül Borbély Alexandra, Nagy Ervin, de Mácsai Pál sem. A végére Garaczi László érkezik a Kemény Istvánnak írott válaszverssel, a Magyar közönnyel, majd felvételről halljuk Téreyt, amint többek között egyik csodálatos versét, A gyönyörű gyárat szavalja: „Fölébreszthetném, mint vendég a portást, / De egy káromkodásával megölne… / Csak alszik, mintha kisgyermekkorában. / Alszik. Akármi lehet még belőle.”