HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Kritika Én is csak gy...

Én is csak gyerek voltam

HIRDETÉS

Felfokozott várakozás előzte meg Octavia Spencer új filmjét. Az utóbbi években nem volt hiány eredeti ötleten alapuló horrorfilmekből, a Mamitól pedig sokan a Tűnj el!-hez és a Mi-hez hasonló színvonalú, társadalomkritikától sem mentes rettegtetést vártak. De másféle rémálom lett ez: a horrorfaktor alacsony, inkább a Vaksötéthez hasonló pszichothrillerre érdemes készülnünk. A kérdés itt is az lesz, hogy éppen melyik szereplő bizonyul annyira szánalomra méltónak és elesettnek, hogy ő nyerje el szimpátiánkat. A Vaksötétben azt láttuk, amint gátlástalan fiatalok sorra rabolják ki a környékbeli házakat, mígnem egy visszavonultan éldegélő, vak férfival meggyűlik a bajuk. Kiderül, a szintén nehéz sorsú férfi valójában közel sem annyira ártatlan, mint hitték, hamarosan pedig nekik kell menekülniük.

HIRDETÉS

A Mamiban napjaink menő fiataljait látjuk, akik épp erejüket próbálgatják. A szülői nyomás alól szabadulva legszívesebben csak innának, buliznának, szerelembe esnének. Közben persze, ha kell, egymáson is keresztül gázolnak. Alkoholt viszont még nem adnak el nekik, szükségük van tehát egy-két segítőkész felnőttre. Így akadnak össze a magának való Sue Ann-nel (Octavia Spencer), aki rövid húzódozás után megadja magát, hamarosan pedig a srácok egyik legjobb barátja lesz. Örömmel látja őket a házában, hogy ott éljék ki magukat, hamarosan pedig megfordul a viszony, és ő várja minden nap az iskolánál a fiatalokat, hogy látogassák meg őt. Nekik persze ez gyanús lesz, próbálják hát lerázni a csak Maminak becézett asszonyt. Pontosan úgy, ahogy címszereplőnktől gyerekkorában is igyekeztek megszabadulni. Párhuzamosan szembesülhetünk ugyanis Sue Ann múltjával, ami tökéletesen magyarázza, hogy vált a nő olyanná, amilyenné.

Ez viszont könnyen felülírhatja várakozásainkat, miután a film végéig azt várjuk, hogy a kényelmetlenül közvetlen nő mutassa ki a „másik oldalát”. Csakhogy fokozatosan mutatkozik meg mentális sérültsége, így rémisztő fordulatra nem érdemes számítanunk. Pszichothriller ez a javából, ami a leginkább Octavia Spencer játékára épít, és attól is marad a végéig feszült, izgalmas. A Mami első felében időnként láthatjuk, amint Sue Ann-nel a munkahelyén is megalázóbban beszélnek, mint az eközben pátyolgatott házikedvencekkel. És közben azt gondoljuk, hogy ez csak a látszat, mert a háttérben a démoni nő őrült dolgokat visz véghez, ami miatt közel sincs miért sajnálnunk őt.

A film végére kell felülvizsgálnunk álláspontunkat, rádöbbenve, hogy közönyünk, felülemelkedésünk éppolyan gyilkos tud lenni. Innentől pedig már határozott rossz érzéssel nézzük, ahogy a nőt már felnőtt korában alázzák pontosan úgy, ahogy gyerekkorában. Ezzel felülírva elképzelésünk, miszerint a bántalmazás „mindössze” a gyerekkor sajnálatos velejárója, egy idő után pedig kinőjük, és onnantól úgy teszünk, mintha mi sem történt volna.

Hiszen még gyerek voltam – mentené magát Sue Ann egykori támadója. Én is csak egy gyerek voltam – érkezik a válasz, ameddig általában nem szoktunk eljutni. Hiszen a csúfolódásra, a kiközösítésre, a gyerekkori erőszakra mentségnek érezzük az elkövető korát, csak épp az áldozat helyébe nem szívesen gondoljuk magunkat. Hát miért nem tette túl magát rajta? Miért nem felejti el az egészet? Minden terhet az áldozatra hárítanánk, amikor viszont sérültségében visszaüt, eszünkbe sem jut, hogy mindezt magunknak köszönhetjük.

HIRDETÉS

Persze, a csalódott kritikákban van igazság abból a szempontból is, hogy az ígéretes alapötlet kibontásával már nem igazán törődött Scotty Landes forgatókönyvíró. A film egy idő után saját korlátaiba szalad bele, és nem tud igazán meglepni minket. Izgalmakat, katartikus pillanatokat azért a végére is tartogat, egyértelművé téve az üzenetet: a korábbi generációk bűneiből mindig van mód kilépni. Kissé hollywoodiasan megmutatva ezt, nem is feltétlenül meggyőzve a nézőt, hogy a valóság ezzel szemben ne lenne jóval kiábrándítóbb. Viszont az iskolai bántalmazásról, de napjaink egyik forró témájáról, a kivetített Münchausen-szindrómáról is bőven van mit tanítania nekünk Tate Taylor filmjének.

Mami (Ma) amerikai thriller, horror, 99 perc, 2019

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,715lájkolóTetszik
2,812követőKövetés
18,500feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Nincs két Fidesz – Magyar Hang-ajánló

Tarlós István-, Péterffy Attila- és Kaláka-interjú, riport az ország egyik legszegényebb településéről. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Kiderült, mi van a ferencvárosi titkos ajtó mögött

A IX. kerületi polgármesteri hivatalban bukkantak rá egy szekrény mögül nyíló külön kis helyiségre.

Vörös és fehér