Vastag Andreának és férjének, Raffay Ernőnek sikerült kultúrharccá növelniük az Ady Endre körüli polémiát, miközben az ilyen küzdelmeknek sok értelmük nincs. Többek között ezt mondta lapunknak adott interjújában Rockenbauer Zoltán művészettörténész, korábbi fideszes országgyűlési képviselő és miniszter. Csinszkáról szóló kötete 2009-ben jelent meg, két éve pedig újabb, bővített kiadás látott napvilágot. A szerzővel arról is beszélgettünk, miért hagyta maga mögött az aktuálpolitikát.
– Rajzai és versei is jelentek meg Csinszkának, de nem elsősorban ezekért, hanem múzsaként, Ady Endre és Márffy Ödön feleségeként ismerjük őt. A halandó múzsa című könyve is erről szól. Mi alapján emelünk ki és teszünk meg valakit múzsává? Hiszen szerelmes verset a költők jó része ír, mégsem kutatjuk mindegyikük hitvesét, hogy hogyan inspiráltak.
– Azt hiszem, éppen hogy azzal függ össze, hogy írt verseket, festett, fotózott, azaz kvázi-művészi tevékenységet folytatott. A XX. század eleji múzsatípusba sorolhatjuk Csinszkát. Ő is, mint Alma Mahler, művészi hajlamokkal lévén megáldva, nem csupán olyan passzív tárgyai voltak a csodálatnak, mint akikhez Balassi Bálint, Csokonai vagy Vörösmarty Mihály írt verseket. Talán Szendrey Júlia volt nálunk ennek a karakternek az első képviselője, csak ő épp korszakhatárra esett, ezért önállóságra törekvő életvitele még botránynak számított.
– Férfi múzsát nem is tudunk mondani?
– Eleve nagyon kevés női alkotó volt a XIX. századot megelőzően. Az utóbbi időkből nyilván könnyebb lenne példát találni. Can Togay akaratlanul is egyfajta múzsának számított El Kazovszkij számára. De Csinszka esetében fontos, hogy akárcsak Alma Mahler, nem egyetlen művész számára szolgált inspirációként, sőt, több művészeti ág is érintett az esetükben. Nyilván az Ady-versek a legismertebbek, ám Márffy Ödön festészetének ugyanilyen meghatározó szereplője Csinszka. De említhetjük Babits Mihályt is. Az ő irodalmi munkásságában, ha nyilván kisebb mértékben, de megjelenik másfél éves kapcsolatuk élménye. És nevesíthetünk kevésbé ismert, de azért jelentős alkotókat, Tabéry Gézát, Lám Bélát, akik szintén megírták a Csinszkához fűződő viszonyuk történetét.
– Meg is változtatta Márffy művészetét? Vagy csak annyiban jelent meg a hatás, hogy festett róla?
– Kimutatható, hogy maga a házasság, a Csinszkával kötött frigy átformálta Márffy művészetét. Idősebb volt, mint Csinszka, akárcsak Ady és Babits is. Csinszkára jellemző, hogy korosabb férfiakhoz vonzódott, így volt ez később is – plátói módon – Mikes Lajos vagy Bárczy István esetében. Márffynál jól látszik, hogy a házasságot követően mennyire lenyugszik a fauve-os, majd a Nyolcak korszak utáni expresszionista festészete. A 20-as évek végére nagyon éteri, dekoratív, a középpolgárság és a kritikusok által igazán kedvelt, franciás művészetet alakított ki.
– Az egyik első hírhedt Csinszka-életrajz Robotos Imréhez kötődik, aki kifejezetten negatív szerepben igyekezett feltüntetni őt. Ennek volt bármi hosszú távú hatása? Túl azon, hogy akkor sokan megvették a könyvét. De azért ma is inkább az Őrizem a szemed alapján építjük fel Csinszka-képünket, nem abból kiindulva, hogy ő kihasznált volna bármilyen férfit.
– Persze, hogy volt hatása. Robotos sok minden feltárt, hiszen még olyanokkal is tudott beszélni, akik személyesen ismerték Csinszkát. De rendkívül egyoldalúan és tudatosan ferdítve írta meg a könyvét, annak érdekében, hogy bizonyítsa előfeltevését, miszerint a nagy költőhöz méltatlan hisztérikáról van szó, aki csak Ady hírnevéből kívánt hasznot húzni. Robotos olykor szándékosan csonkít meg idézeteket, ha az csak úgy illik a koncepciójába.
– De őt azt hajtotta, hogy úgy gondolta, nem ferdít, hanem az igazságot tárja fel?
– Újságíró volt, szenzációt akart írni. Tehát azt választotta, hogy szembemegy mindazzal, ami korábban elfogadottnak számított. Persze, tényleg egyoldalú volt az akkori Csinszka-kép, hiszen nem ő számított fontosnak, hanem Ady. Így leegyszerűsödött annyira, hogy „a nagy költő és az ő odaadó hitvese.” Robotos ebbe tenyerelt bele, de koránt sem az vezette, hogy árnyalt képet alkosson. Én azonban hasznos tartom, bármilyen rossz is ez a könyv, mert vitát generált, és tucatszámra születtek rá reakciók, amik ma szintén forrásértékűek. Csinszka halála után mintegy négy évtizeddel jelent meg a könyv első kiadása, így olyanok szóltak hozzá a témához, akik még ismerték a könyv főhősét.
– Mekkora a jelentőségük egyébként ezeknek a műveknek? Péter I. Zoltán, a múzsa másik fontos kutatója fogalmazott úgy, hogy nagyon nem is megy bele a szerelmi élet boncolgatásába, mert az utókor szempontjából a lényeg, hogy megszülettek a Csinszka-versek.
– Ha ez így lenne, akkor a Csinszka-történet nem maradt volna a köztudatban a mai napig. Nem én vagyok az egyetlen, aki ezzel foglalkozik, újra és újra megjelennek a versei, most már a korábban kiadatlanok is hozzáférhetők. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Zeke Zsuzsanna a versei után most a levelezését dolgozza fel, ami szintén mutatja, hogy a magyar kultúra fontos szereplőjeként tekintünk rá. Ezeket a könyveket megveszik, elolvassák, a témáról tartott előadások népszerűek. Rég nem arról van szó, hogy milyen szépek a hozzá írt Ady-versek. Meg merem kockáztatni, hogy az Őrizem a szemeden kívül a Csinszka-ciklus többi versét sokkal kevésbé ismerik az emberek, mint Csinszka életét. Ez persze nem örvendetes, de mutatja, hogy az élete az irodalmi érdeklődés középpontjában áll ma.
– Péter I. Zoltán mi olyat kutatott ki, amit előtte másként gondoltak?
– Ő, szemben Robotossal, nagyon becsületes könyvet tett le az asztalra. Az Adyval való kapcsolatot kutatta, megpróbálta felrajzolni Csinszka személyiségét a gyerekkorától Ady haláláig, és nagyon tárgyszerű, jól dokumentált életrajz került ki a keze alól. Az én könyvem, ha úgy tetszik, ennek a folytatása: Ady temetésétől Csinszka koporsójáig tart. Valójában úgy született, hogy Márffy Ödön életművéről írtam a doktori disszertációmat, és így értelemszerűen rengeteg anyagom volt Csinszkáról. És azt tapasztaltam, hogy ezt a 15 év egyáltalán nincs feltárva, pedig legalább olyan érdekes, és fontos – művészettörténeti szempontból mindenképpen –, mint az Ady-periódus.
– Nem torzíthatja az összképet, hogy Csinszka az utókornak és a társadalomnak is játszott? Hatvany Lajos egyenesen figyelmeztette rá: vigyázzon, mit tesz, mert egy egész utókor figyeli a lépéseit. Ő pedig lehet, hogy ennek is megfelelően igyekezett kialakítani magáról egy képet. A levelei például elég irodalmias stílusúak voltak.
– Amikor a legirodalmiasabb leveleit írta, akkor még senkinek fogalma nem volt arról, ki az a Boncza Berta. Mert hogy kislány volt Csucsán, és kamaszként igyekezett felkelteni Tabéry érdeklődését. Írta is, hogy nem száraz tényekkel szeretné eluntatni az olvasót, inkább irodalmi élményt nyújtana. A későbbi levelei sokkal kevésbé ilyenek. Szerencsére nagyon sok maradt fenn, imádott levelezni. Ma például eleve problémát jelent, hogy nem levelezünk, inkább e-mailt és sms-t írunk, így ez a kor egyszerűen el fog tűnni, nem marad fenn kellő mennyiségű forrásanyag.
– Születnek is olyan értékelések, hogy ez majd a sötét XXI. század elejeként marad fenn, miután a Messenger-beszélgetéseket majd nem tudják elemezni a történészek.
– Valóban, ráadásul az e-mail-váltás azonnali is, így nem alkalmas arra, mint régen a levél volt. Utóbbiakat nemhogy megírták, de le is tisztázták. Használom például Ady Lajosnak olyan levelét, aminek nincs meg az eredetije, de a fogalmazvány igen, ami már egy kész levél, de mégis csak sablon. Senki nem törődik azzal, hogy a Messengeren igazán irodalmiasan fogalmazzon.
– Viszont akadnak azért ellenpéldák is. Tandori Dezső halála után a Jelenkorban megjelent például Marno János és Radics Viktória e-mail-váltása a nagy költőről.
– A digitalizálódás nagy szerencse, de átok is, mert minden pillanatok alatt eltűnik. Persze, ha valaki meg akar őrizni egy szöveget, akkor meg tudja, hiszen nagyon könnyű lementeni, sokszorozni. A papír alapú levelek ha elégtek, elvesztek, akkor ott már nem lehetett mit tenni. Most nem ez a helyzet. Csak kérdés, megtörténik-e a mentés. Olyan mennyiségű digitális anyag születik csak a Facebookon, hogy egyszerűen képtelenség megőrizni az egészet. Aztán pedig nincs ember, aki ezt az egészet feldolgozná.
– Nem lehet, hogy a közösségi média másfajta funkciót is tölt be, mint régen egy levél? Olyan inkább ma egy üzenetváltás, mint régen egy telefonhívás volt. Az sem maradt ránk, nem kutatja senki, miről beszélgetett Csinszka a telefonban.
– Nyilván a korhoz adaptáltan másfajta funkciót tölt be. De a Babitscsal való levelezés nagyon hasonlít például a mai e-mail-váltáshoz. Akkoriban úgy leveleztek, ha egy városon belül laktak, hogy ezeket az üzeneteket a küldönc vitte a másiknak. Csinszka lakott a Veres Pálné utcában, Babits alig valamivel messzebb. Még meg is várhatta a költő válaszát. Olyanok is voltak ezek, mint ma egy e-mail. Ha pedig épp összevesztek, akkor Csinszka nekiült, és írt egy nagy, irodalmias stílusú levelet. És persze, sokszor azért írt valamit a levelében, mert jól hangzott.
– A különböző múzsák, mint mondjuk Csinszka és Léda szembeállítása mennyire az irodalmi fikció része?
– Teljesen normális szembeállítás ez, volt alapja. Csinszka éppen Léda Adyjába szeretett bele, abba az erotikus kisugárzásba, amit ezekből a versekből olvasott ki, de nem ezt kapta, hanem egy beteges, alkoholista, depressziós, nehéz természetű férjet. A Csinszka-versekből hiányzik az erotika, sokkal inkább atyáskodó szeretet érződik ki belőlük. A két nő személyisége, külseje, élete is nagyon eltérő. Csinszka egyébként rajongott Lédáért, olyannyira, hogy a fényképét kinn tartotta a saját édesanyja fotója mellett. Hát ki hallott már ilyenről, hogy valaki a férje előző párját bálványozza? Ő viszont a kíváncsiságtól hajtva végigjárta Ady összes korábbi szerelmét. Lédát is meg akarta ismerni, de az asszony ettől mereven elzárkózott. Hihetetlen gyűlölet élt benne, pedig még nem Csinszkáért hagyta el őt Ady. Az Elbocsátó, szép üzenet korábban jelent meg a Nyugatban, minthogy egyáltalán találkoztak volna.
– A mostani kultúrharcba Csinszkát is bevonták. Az Adyt a Magyar Időkben bíráló Raffay-Vastag Andrea írt róla, hogy ez a házasság testileg-lelkileg sokkal inkább Csinszkát, mintsem a férjet viselte meg. Ez csak a kultúrharcos hevületből jön, vagy volt alapja?
– Ha eltekintünk a hírnévtől, nyilvánvaló, hogy a házasságban Csinszka vesztes volt. Ady rendkívül nehéz eset, felmerült az is, hogy volt-e egyáltalán bármiféle szexuális viszony kettejük között. Csinszka tett olyan kétértelmű megjegyzést, hogy szűzen maradt a házasságban, persze nehéz eldönteni, hogy ez igaz-e. Mindenesetre a férjétől ő semmit nem tapasztalhatott meg a Héja-nász az avaron érzékiségéből. A nagy költő karizmájából viszont inkább, még a férfinak ebben a roncsolt állapotában is. És persze az is előfordult, hogy Ady megverte Csinszkát.
– Hogy kellett ezt érteni? Megpofozta?
– Valahogy úgy. Más a viszonyunk ma ezekhez a kérdésekhez, mint az akkoriaknak volt. Benedek István fogalmazott úgy, hogy ez nem házasság volt, inkább betegápolás Csinszka részéről. Emberileg tehát vesztese volt a kapcsolatnak. Mindebből azért túlságosan messzemenő következtetéseket von le Vastag Andrea. Az utóbbi időkben pedig férjével, Raffay Ernővel együtt kultúrharccá sikerült növelniük a témát. Hogy Ady szörnyeteg volt, ráadásul szabadkőműves, nem jó magyar, költőnek is túlértékelt, csak az istenes versei szépek és így tovább. Kánon-átírási kísérletnek vagyunk a tanúi: hogy Ady és a nyugatosok irodalmi értékének csökkentésével talán be lehetne hozni a helyükre, mondjuk Tormay Cécile-t vagy Herczeg Ferencet. Az ilyen küzdelmeknek szerintem túl sok értelme nincs.
– Vannak olyan állítások is, hogy Ady versei korszakosak, bezzeg a publicisztikáiban milyen bornírtságokat írt, és azokkal már nem kell foglalkozni. Pedig irodalomtörténészi megegyezés volt arról is, hogy a cikkek szintén magas minőséget képviseltek.
– Én úgy vélem, hogy nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni ezekből az írásokból. A költői magatartásból következő látszattal ellentétben Ady nagyon bizonytalan személyiség volt, aki nagyjából arra hallgatott, akivel utoljára beszélt a barátai közül. Amikor Dénes Zsófiát el akarta venni, körbekérdezte az ismerőseit, hogy jó ötlet-e. A Csinszka-házasság kapcsán ugyanígy tett. A magyar közgondolkodásra jellemző, hogy a költőben egyfajta váteszt akarunk látni, Petőfitől Vörösmartyig úgy rajzolva meg a poéta portréját, mint azét a látnokét, aki ismeri az igazságot, és utat mutat. A publicisztikákra is ezt próbálták ráhúzni, balról pro, az Ady-ellenes mozgalom oldaláról meg kontra. Pedig nem volt sem látnok, sem politikai vezér.
Robotos például azt próbálta bizonygatni, hogy Csinszka nem értette meg Ady „forradalmiságát”, már csak ezért sem lehetett valódi társa. Pedig ezen a téren sem volt semmiféle koherens programja. Még Tamás Gáspár Miklós is képes leírni, hogy aki tisztán akar ma látni, olvasson sok Ady-publicisztikát. Pedig ezekből a szövegekből a valóságot, a jövőt, de Tisza Istvánt sem lehet megérteni. Adyra az jellemző, amit Bölöni György mesélt róla, miként is írta párizsi tudósításait. Bölöni próbálta Adyt a modern festészet felé terelni, és mivel épp volt egy retrospektív Gauguin-kiállítás a nem sokkal korábban elhunyt festő műveiből, elmesélte Adynak Gauguin kalandos életét, hogy így keltse fel az érdeklődését. Adyt lázba hozta Tahiti, de a tárlatra azért nem ment el. Mikor bezárták a kiállítást, látatlanban megírta a kritikát, amit volt képe így kezdeni: „Tegnap ismét meghalt Paul Gauguin. Két napig éltem a Grand Palais két Gauguin-szobájában…” Pucciniról becsmérlőleg azt írta, hogy futurista, pusztán azért mert nálunk épp divatos volt még a modernek körében is utálni a futuristákat. Ady jó tollú publicista volt, élvezetes olvasni, de ezek az írások nem többek, mint pillanatnyi hangulatának kifejeződései.
Lackfi János: Egymás torkának megyünk | Magyar Hang– Érdekes a konzervatívabbak álláspontja is, akik ma azt mondják, hogy jó, hát Adynak nagyon szabados volt az élete, de ennek ellenére a költészete mégis milyen zseniális. Miközben a versei sokszor épp azért voltak olyanok, amilyenek, mert szabados életet élt, nem?
– És egyébként akkor is, most is szinte mindenkinek szabados az életvitele. Persze, ezekről sokáig nem illett beszélni. Böhm Aranka, Karinthy felesége fűvel-fával csalta a férjét. Az egész budapesti kávéházi kör eléggé hasonló életet élt. Érdemes belelapozni mondjuk Szabó Lőrinc vagy Balázs Béla naplóiba. A XIX. században talán másként volt? Liszt Ferenc abbé volt, de szeretőket tartott, levon ez valamit zeneszerzői értékéből? Vagy ma másképp lenne? A világ ilyen szempontból nem sokat változik, csak abban a vonatkozásban, hogy mennyit engedünk láttatni magunkból.
– Csinszkáról könyvet írni, a Műcsarokban dolgozni előremutatóbb most, mint a politikuslét lenne?
– Azt, hogy előremutatóbb-e, nem tudom, de hogy kevésbé stresszes, az biztos. Sokkal hálásabb is, mert ha az ember elmegy előadást tartani, nem várja őt tiltakozó ellentábor. Ha jól emlékszem, Nicolas Sarkozy mondta egyszer, hogy ne menjen politikusnak az, aki nem bírja elviselni, ha gyűlölik. Én nem szeretem, ha túl sokan utálnak pusztán ilyen vagy olyan meggyőződésemért. 2006 óta, amióta nem vagyok parlamenti képviselő, kerülöm, hogy aktuálpolitikai kérdésekben nyilatkozzak. Nem azért, mintha ne lenne véleményem, de abban a pillanatban, hogy politikai kérdésben megnyilvánul az ember, végletekig megosztja az ismerőseit. Sok művésszel dolgozok együtt, jobb- és baloldaliakkal egyaránt. Ráadásul a l'art pour l'art politizálásnak semmi értelmét nem látom. Az ismerőseim olykor a becsületsértésig menő politikai vitákat folytatnak a Facebookon, miközben nyilvánvaló, hogy semmi esélyük a másik meggyőzésére. A világon a legfeleslegesebb dolog ez.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/30. számában jelent meg, 2019. július 26-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!
