HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Meghalt Veker...

Meghalt Vekerdy Tamás

HIRDETÉS

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás – írja a pszichológus, író családjára hivatkozva a Hvg.hu.

HIRDETÉS

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte 1954–1958 között. Ezután az a bölcsészkar pszichológia szakát is elvégezte 1962–1967 között.

Két évvel később, 1969–től 1972-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológia tanára volt, majd 1972–1983 között a IX. és a III. kerület Nevelési Tanácsadó pszichológusa volt. Az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa lett 1983-ban, 1990–től tudományos tanácsadója, 1995-től 1998-ig szeniora volt.

Egyetemi oktatói karrierje mellett 1987–1991 között Solymáron a magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében vett részt, 1991 óta a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője volt.

A vele készített tavalyi interjúnkat itt olvashatja:

HIRDETÉS

„Anya majd később sír” | Magyar Hang

Az emberek létükből fakadóan mindig szoronganak, a kormány erre ad hamis választ – mondja a pszichológus. A teljes interjú.

Tavalyi interjúnkban a gyerekbántalmazás, illetve a szülők verbális, fizikai erőszakkal kapcsolatos megítéléséről, azok változásairól szólva arról beszélt: „Ezek a dolgok valóban megváltoztak, érzékenyebbek lettünk. Ez megjelenik a jogrendben is, hiszen már a magyar törvények alapján sem szabad bántalmazni a gyermeket. Más kérdés, hogy míg a svédeknél, a dánoknál a gyermekbántalmazásért valóban lecsukják a szülőt, addig nálunk a gyakorlatban nem alkalmazzák a jogszabályokat. Látni kell azt is, hogy sok mindenben ösztönösen jártunk el. Mára eljutottunk a tudatosság nyomorúságos korszakába. Nem vagyunk többé olyan ösztönösek, amilyenek régen voltunk. A dánok nem verik a gyerekeiket, és 46 éve vezetik a boldogságkutatások listáját.”

Kérdeztük arról is, miként látja: „Családi adókedvezmény, csok – csak néhány példa a születésszám ösztönzésére tett lépések közül. Az eredményeken lehet vitatkozni, de azért mintha tettekben is megnyilvánulna gyermekvállalási kedv növelésének szándéka.” Mint akkor elmondta: „Nem a születésszám tényleges növelésére van politikai szándék. Hanem arra, hogy a cigány ne szüljön gyereket, a középosztálybeli fideszes pedig szaporodjon, hogy lehetőség szerint a gyereke is a Fideszre szavazzon.” Majd ezzel kapcsolatban hozzátette: „Ha abból indulunk ki, hogy bizonyos anyagi szint felett csökken a születésszám, akkor látszik az is, hogy a mélyszegénységben élő és jelenleg produktív tömegek felemelésével lehetne egyensúlyt teremteni. Nincs nemzet, amely magasra jutott volna úgy, hogy ne emelkedett volna az általános életszínvonal is.”

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,275lájkolóTetszik
2,704követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nyomoznak Borkai korrupció-gyanús ügyeiben

Kontrát Károly államtitkár szavai szerint több ügyben is folyik a vizsgált, de konkrétumokat nem árult el.