Csodákat épített a romokból, düledező, roskatag marokkói palotaépületeket alakított át úgy, hogy rájuk sem lehetett már ismerni. Ezt Ben Kingsley mondta a 168 Órának adott 1992-es interjújában, méghozzá a legendás díszlettervezőről, a magyar származású Alexandre Traunerről (Trauner Sándor). Kingsley az 1985-ös Harem című filmen dolgozott vele együtt, olyan partnerek mellett, mint Nastassja Kinski vagy Michel Robin. De a legnagyobbak mellett is megtaláltuk Traunert, aki miután kivándorolt Franciaországba, közös munkákat vállalt Jacques Prévert-rel és René Clairrel, de még Orson Wellesszel és Billy Wilderrel is. Utóbbival például az Irma, te édes című 1963-as filmben, de a Jack Lemmon főszereplésével készült A legénylakásnak szintén ő volt a művészeti rendezője.
Kingsley szerint „Trauner igazi varázsló. Máig az. A kiindulópontja mindig az volt, hogy ez a munka a legfontosabb a világon. Hogy a díszletek legapróbb részleteinek megtervezése is élet-halál kérdés.” Máig az, fogalmazott jelen időben a színész, mégis így kiáltott fel: „bár jobban ismerhettem volna!” Hiszen már akkor legendás volt a díszlettervező, aki aztán egy évvel később, 87 évesen halt meg. A szolnoki filmfesztivál viszont hiába idén ötven éves, csak tavaly vette fel a nevét, egyébként Képzőművészeti Filmszemle néven jött létre. A mozgóképes látványművészetre fókuszáló rendezvénynek idén olyan vendégei voltak, mint a Roy Andersson operatőreként ismertté vált Borbás István, illetve Gárdonyi László látványtervező és Oliver Gerard író-rendező.
Erdélyben játszódik, skandináv jellegű és Szolnokon látható, mi az? | Magyar HangA legjobb látványtervezésért járó díjat idén Az elárult arany című filmért Jirí Sternwald nyerte el. Radim Špaček romantikus drámájában szerelem és sport egyaránt kiemelt szerepet kap. Csehszlovákia 1938-as német megszállásával, illetve a kosárlabda-válogatott zsidó származású edzőjének eltűnésével indulunk, eljutva a háború utáni életig és a vasfüggöny leereszkedéséig. Sternwald egyébként olyan filmeken dolgozott már, mint A vénasszonyok nyara (2001) vagy a Bestiár (2007). Az elárult arany látható volt az idei Cseh Filmkarneválon is.
A második díjat megosztva kapta az osztrák-német A trafikos, amit vetítettek a Szemrevalón is, illetve a skandináv krimik hangulatát Erdélybe varázsoló Valan – Az angyalok völgye. Bagota Béla első nagyjátékfilmjének világpremierje a Varsói Filmfesztiválon volt, a magyar bemutató pedig novemberben lesz.
Utóbbi produkciót valóban a látvány viszi el a hátán, a rendező rendkívül nyomasztó atmoszférát teremtett Damokos Csaba díszlettervezővel közösen. Maga a történet egy ponton túl viszonylag kiszámítható, Krisztik Csaba játéka viszont a végéig képes egyfajta lefojtott feszültséget vinni a sztoriba. Egy magába zárkózó nyomozót látunk, aki még mindig nem heverte ki nővére évtizedekkel korábbi eltűnését, és mindent megtesz, hogy kiderítse, mi történt a lánnyal. Visszatér hát gyermekkora színhelyére, amin mozdíthatatlanul uralkodik a természet, illetve a múlt annak minden terhével-bűnével. A Valan tökéletesen mutatja meg, milyen az, amikor hiába bármilyen rendszerváltás, a mélyben zajló folyamatok csak nem változnak. Mintha a végtelen hó maga alá temetné az egész völgyet, következményekkel itt a legkevésbé sem kell számolni. Vagyis nem kellett eddig, de persze Péter nyomozó érkezése végül elhozza a változást. Kicsit A régi városra emlékeztet a Valan, csak ott Casey Affleck karakterére még súlyosabb teher nehezült, így a továbblépés még lehetetlenebb volt. Ezzel a drámája is még súlyosabbá vált, miközben Péteré kissé sablonosabb. De a film világa így is jó eséllyel magába szippant minket, és egy értelmetlen szexjeleneten túl pontosan át is tudjuk érezni, mi miért történik.
A trafikos volt a nagyszerű Bruno Ganz egyik utolsó filmje, már csak ezért sem érdemes kihagyni az osztrák-német drámát. Ugyan ebben a műfajban jóval erősebb lett Florian Henckel von Donnersmarck történelmi tablója, a Mű szerző nélkül, de Nikolaus Leytner mozija is tartogat néhány erős pillanatot. A helyszín ezúttal a náci hatalomátvétel nyomán egyre jobban elkomoruló Bécs városa, ahol barátságot köt egy egyszerű trafikos fiú, Franz Huchel a neves pszichoanalitikussal, Sigmund Freuddal. Akivel persze rögtön meg is osztja szerelmi bánatát, és tanácsot kér, hogyan arasson sikert a gyönyörű mosolyú cseh lánynál.
Ganz remekül hozza az érdeklődő Freud figuráját, bár a nézők szívét mégis leginkább a rendíthetetlen trafikos mester, Otto Trsnjek (Johannes Krisch) alakja érinti meg. Na meg az a sok szenvedés, önfeláldozás és elvtelen kiegyezés, ami egy ilyen sötét történelmi kort csak jellemezni tud. Jó munkát végzett Bertram Reiter látványtervező, nemcsak a harmincas évek elénk rajzolásában, de a lelki hullámvasút folyamatának pontos ábrázolásában is. Ahogy Huchel beleveti magát álmai lejegyzésébe, úgy láthatunk szebbnél szebb vizuális intermezzókat, szürreális víziókat és rémisztő látomásokat. Az viszont egy idő után elhasznált és sok lesz, ahogy a film Huchel vágyakozásaival játszik. Elsőre még jópofa lehet végignézni, a fejében hogyan gyűri le az ellent és szerzi meg szerelmét a valójában csak ügyetlenül toporgó fiú, huszadjára viszont ez már unalmas.
A szolnoki fesztivál egyik legérdekesebb darabja Az angyal volt, ami október 24-től látható a mozikban. Az ártatlan arcú gyilkosról, Carlos Robledo Puchról szóló filmet mintha csak a kanadai Xavier Dolan rendezte volna. Legalábbis ami a főhős személyét, az erős (homo)szexuális vonzóerővel bíró, és azt a legtudatosabban használó fiú személyét illeti. Ugyanakkor mégis túlzás volt, amikor a beharangozóban véres melegsztorit emlegettünk, mert Az angyalban igen visszafogottan jelenik csak meg az azonos neműek közötti vonzalom. Vér, az viszont akad bőven, többnyire váratlanul és magyarázat nélkül: mintha csak a puszta véletlen hozná úgy, hogy ez a jobb sorsra érdemes srác annyi ember merénylőjévé válik. Ezt is sugallja a film, szemben az „angyalarcú ördög” könnyen mediatizálható rémképével. Érdekes, hogy Az angyallal párhuzamosan elkészült a sztori inverze is Fatih Akin rendezésében. Csak míg Az arany kesztyű minél undorítóbbnak igyekszik mutatni gyilkosát, tökéletes összhangot sugallva, addig Az angyalt lefoglalja az ellentmondásos helyzet, hogy ebből a fiúból nem néznénk ki mindazt, amit elkövet. Mintha csak egy-egy gyilkosság esetében tényleg az lenne a legfontosabb, a tettes mennyire néz ki jól vagy éppen rosszul.
Látványos, ahogy Leytner filmje a koncepció érdekében egyes bűncselekményeket ki is hagy, és csak az olyanokra koncentrál, mint mikor Carlos riadtan lelövi a hirtelen megjelenő lakástulajt vagy a megébredő éjjeliőrt. Mintha csak mindent a pillanat hozna magával, tudatos gonoszság vagy kegyetlenség semmiben sem lenne, szemben a társadalom borítékolható ítéletével. Ehhez képest megesett, hogy Carlos társa egy lopott kocsi hátsó ülésén erőszakolt meg egy 16 éves lányt, majd utána Puch öt lövéssel meggyilkolta az áldozatot. Nem sokkal később egy 23 éves nővel tették meg ugyanezt. Persze, ezeket látva feltehetőleg kevésbé szórakoznánk jól az angyalarcú fiú hiperlaza táncait figyelve, melyeket még akkor is ellejt, amikor már szökésben van, és a ház körül fegyveresek tucatjai várnak, hogy lecsapjanak. Meglehet, a Joker-mozi helyett sokkal több értelme lenne felvetnünk Luis Ortega rendezése esetében, mennyire relativizál annak érdekében, hogy együtt érezhessünk hősével. Az viszont biztos, hogy Az angyal magas színvonalon megvalósított mozi, ha pedig megfeledkezünk róla, a valóságban mindez hogy nézett ki, még tanulságos is lehet. Amolyan Közöny-mintára, elvégre Camus korszakos regényében szintén ezt a sztorit láthattuk a társadalomhoz hasonlítani akaró, amorális gyilkosról és az őt erkölcsileg elszámoltatni kívánó közegről.
Az idei fesztivál a történelmi drámákról szólt, Filip Bajontól is azt láthattunk. A XX. század első felében játszódó családi dráma, A főlakáj egy kasub fiú és egy porosz arisztokratalány szerelmén keresztül mesél származásról, szolgálatról és arról, milyen a hűség, ami a nehéz időben is kitart. A lengyel-német határvidéken játszódó film ugyanakkor nem könnyű néznivaló, két és fél órás játékidejével, tévéfilmes építkezésével próbára teheti a néző türelmét. A Pomeránia és a kasubok történelme iránt érdeklődőknek viszont érdemes egy próbát tenniük vele, ahogy a több generációt megmutató családtörténetek kedvelőinek is.
Az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál életműdíjait egyébként Jankovics Marcellnek és Gyulai Líviusznak ítélték oda.
További díjazottak
A Láthatóvá Tett Tudomány versenyfilmes kategória díjazottjai
Fődíj
Állatok királya /King of beasts
Rendező: Tomer Almagor
Második díj
Hosszú vágyakozás/Long Yearning
Rendező: Elliot Spencer
Harmadik díj (megosztva)
Föld/Terra
Rendező: Julia Kushnarenko
Carlotta arca/Carlotta’s Face
Rendező: Valentin Riedl, Frédéric Schuld
Dicsérő oklevél
A vonalak meghajlítása – Robert Wiggs szobrászata/ Bending Lines: The Sculpture of Robert Wiggs
Rendező: Allison Bohl DeHart, Peter
A Fiatal rendezők animációs és kisjátékfilm kategóriájának győztesei
Első helyezett
Titokban/Clandestine
Rendező: Gerard Vidal-Cortes
Második helyezett
Átkozott nyári napok/Dog days of summer
Rendező: Nikola Stojanovic
Harmadik helyezett (megosztva)
Zenedoboz/Music Box
Rendező: Veronika Pasterna Szemlova
Szakadék/Chasm
Rendező: Ana Trebše
Dicsérő oklevél
Tetemre hívás/Corpse
Rendező: Pálinkás Barbara
(A díjakat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ajánlotta fel.)
