Misszió számunkra, hogy megmutassuk, milyen védtelenül élnek sokan, hogy mennyin múlik egy emberélet – fogalmazott Járó Zsuzsa. A színésznő főszereplésével és Keszég László rendezésében mutatta be az Orlai Produkciós Iroda október elején Dennis Kelly monodrámáját, a 23 percet, amely egy sikeres nő tragédiába torkolló történetén keresztül súlyos társadalmi problémákra világít rá. Az előadás kapcsán Járó Zsuzsával a nők elleni erőszakról, a kiszolgáltatottságról, a férfi társadalom szerepéről és a MeToo mozgalom megítéléséről beszélgettünk.
– Korábbi nyilatkozataiból kiderül, sosem izgatta a monodráma műfaja, legújabb bemutatója mégis egyszemélyes darab.
– A monodrámához sok-sok szerepen túl kell lenni, tapasztalat és önbizalom kell ahhoz, hogy az ember egyedül ki merjen állni. Egy ilyen szerep nemcsak lelkileg, fizikailag is megterhelő, olyan, mintha egy hegyet kellene megmászni. Orlai Tibor régóta szerette volna, ha kipróbálom magam ebben a műfajban, eleinte ódzkodtam az egésztől, de amikor elolvastam a 23 perc szövegkönyvét, tudtam, hogy nekem ezzel dolgom van. S bár nem a legjobbkor jött, az elmúlt időszakban sok minden megváltozott az életemben, szakmailag és magánéletileg egyaránt, mégis azt hiszem, sikerült megküzdenem a kihívással.
– A 23 perc nagyon aktuális témával, a családon belüli erőszakkal foglalkozik. Az elmúlt hónapokban több felfoghatatlan családi tragédia is történt az országban, a statisztikákat tekintve pedig minden ötödik nő bántalmazottként él Magyarországon. Milyen hatással van egymásra a színház és a valóság?
– Beépíteni nem lehet ezeket a tragédiákat egy előadásba, inkább gondolni kell rájuk. Az említett történések is azt mutatják, itthon nem veszik komolyan ezt a problémát rendszerszinten, ezért is muszáj beszélnünk ezekről a helyzetekről. Létjogosultsága van ennek az előadásnak, egyfajta misszió számunkra, hogy megmutassuk, milyen védtelenül élnek sokan, hogy mennyin múlik egy emberélet. A vágyaim között szerepel, hogy az előadáshoz kapcsolódva a jövőben beszélgetéseket, találkozókat szervezzünk, ahol a témában illetékes alapítványok, szervezetek munkatársai segíthetnének a probléma mélyebb megértésében.
– Itthon azért is különösen érzékeny ez a téma, mert számos olyan eset történik, amit épp családon belüli volta miatt nem vizsgál a rendőrség. Több százezer nőnek alig van esélye megúszni az erőszakot. Hogyan lehet erről érvényes módon megszólalni a színházban?
– Mit lehet várni akkor, ha a politikusok nem fogadják el a családon belüli erőszak kifejezést, és inkább párkapcsolati erőszakról beszélnek?! Ez alapvető tévedés, hisz a gyerekek, nagyszülők is hozzátartoznak a családhoz, és ha ők is elszenvedői a bántalmazásnak, akkor ezt nem lehet csak a párkapcsolat számlájára írni. Persze a probléma gyökere lehet az, hogy rossz kapcsolatban élnek az emberek, nyilván ilyenkor tovább kellene lépni, de sokan félnek, és szégyellik bevallani a külvilág számára, hogy baj van. Inkább magukra zárják az ajtót, és a négy fal között próbálnak túlélni.
A saját környezetemben is tapasztaltam ilyet: egyik közeli ismerősömet, egy okos, sikeres, magabiztos nőt a férje, aki egész életében alig dolgozott, pszichésen nyomorított meg. A családja összezárt és melléállt, így végül sikerült maga mögött hagynia ezt a kapcsolatot. Kevés okosabb embert ismerek nála, de ha ő ilyen nehezen tudott talpra állni, kiállni magáért és a gyerekeiért, akkor mit csinálhat egy olyan nő, aki például anyagilag is kiszolgáltatottabb helyzetben van?
– A színházi és filmes világban zajló szexuális zaklatási botrányok hazai és külföldi történéseire, a MeToo mozgalomra hogyan reflektál ez az előadás?
– Ez a probléma bőven túlmutat a színház és a művészvilág keretein. Ez társadalmi ügy. A politikusok, orvosok, ügyvédek közt is vannak olyan férfiak, akik kihasználják, megalázó helyzetbe hozzák a nőket. Tény, hogy a színészek kapcsolata sokkal közvetlenebb, mint egy ügyvédi iroda munkatársai közötti, de akkor sem lehet általánosítani. Másfelől azt gondolom, nem kizárólag a férfiak hibásak ezekért a szituációkért. Nem vagyok MeToo-ellenes, de nem feltétlenül tartom jónak a túlzásba vitt feminizmust sem.
– A szerző egyértelműen a férfiak felelősségeként mutatja be a társadalmi problémákat.
– Nem szerettem volna, hogy a 23 perc férfigyűlölő előadássá váljon, próbáltam puhítani azokon a részeken, ahol a szerző, aki maga is férfi, nagyon sarkos véleményt fogalmaz meg a férfiakkal szemben. Nem hiszem, hogy mindenért csak őket kell hibáztatni. Másrészről persze érzem a két nem közötti különbségeket is. Olyan színész vagyok, aki egy próbafolyamat során erőteljesen fogalmazza meg a véleményét. Észrevettem, hogy a férfi rendezők nem feltétlenül fogadják ezt el. Megsértődnek, beszólnak, mert a férfiúi hiúságukat sérti, hogy egy nő gyorsabban lát rá adott témára. Én ezekben a helyzetekben sokkal jobban érzem azt, ami ellen a MeToo mozgalom létrejött.
Szerencsés helyzetben vagyok, mert ha esetleg valamelyik kollégám a takarásban rácsap a fenekemre, jelezni tudom felé, ha nekem ez nem tetszik, és ne próbálkozzon többé. Sajnos a nők többségének azonban nincs megfelelő eszköze az ilyen helyzetek elhárítására.
– A darabban szó esik arról is, hogy teljesítménytől függetlenül a nők sokkal kevésbé megbecsültek a férfiaknál, ahogy az is sok munkahelyen magától értetődő, hogy egy férfi több pénzt kap ugyanazért a munkáért. Színésznőként mit tapasztal a szakmában e téren?
– Ezt én is észrevettem. Ugyanolyan korú és tapasztalattal rendelkező férfi kollégáimról azt gondolják, nekik több pénz jár ugyanazért a munkáért, mint nekem. Nem tudom, miért ragaszkodunk még ezekhez a beidegződésekhez, de ideje lenne már ezen is változtatni. Noha a társadalom hátráltatja, hogy ilyen irányú fejlődés kezdetét vegye: hisz sok politikus megnyilvánulásából tükröződik az, hogy a nő alsóbbrendű lény. Az „asszonyállat” még létező fogalom számukra. Mindemellett úgy érzem, mi, nők is tehetünk arról, hogy így kezelnek bennünket. Ezért is nagyon fontos nekem az előadás, mert bátorítást nyújthat a nőknek, hogy merjenek kiállni magukért.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/42. számában jelent meg október 18-án!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/42. számban? Itt megnézheti!
