HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra „Egy gyerekda...

„Egy gyerekdalt úgy kell megírni, hogy a felnőttek életének is részévé váljék”

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük!

HIRDETÉS

Ötvenéves a Kaláka. Az évforduló kapcsán a muzsikusok felelevenítették az elmúlt fél évszázad történeteit: a női ruhában előadott musicaltől az épületek alapján írt zenén és a Vitosa áruház cipőosztályán át Weöres Sándorig. De kiderült az is, miért nem jutottak ki Londonba 1976-ban, mit mondott Latinovits Zoltán, amikor belépett az öltözőjükbe, és hogy miként kell gyerekzenét írni úgy, hogy a szülők se hajítsák ki a cédét a kocsi ablakán.

Az Andrássy úton, kicsivel az Írók Boltja előtt, az egykori Ádám söröző épületének falán márványtábla figyelmezteti a járókelőt: ebben a házban alapította a Kaláka Együttest Gryllus Dániel és Mikó István 1969-ben. Ennek november 26-án éppen ötven éve.

(…)

Hiába lett gyorsan népszerű a zenekar, hiába koncerteztek itthon és külföldön egyaránt, lemezük sokáig nem készülhetett.

Rutkai Bori: A mélyszegénységben élőknek nehezebb zenélni | Magyar Hang

– A hanglemezgyár ingerküszöbét nem sikerült elérnünk – meséli Gryllus Dániel. – Két szerkesztőség működött akkoriban, a komoly-, illetve a könnyűzenei, és a Kaláka egyik elképzeléseibe sem fért bele. Mikor végre megjelent az első lemezünk, amelyből harmincezer fogyott, a kiadónál közölték, hogy még egy ekkora bukást nem engedhetnek meg maguknak. Ma 1500 példány után jár az aranylemez, de akkoriban nem versenyezhettünk a népszerű popzenekarokkal. Később létrehozták az irodalmi szerkesztőséget Tóth Attila vezetésével, akinek a mai napig áldjuk a nevét. Onnantól kezdve a lemezeink az irodalom címszó alatt jelentek meg.

(…)

– Kányádi Sándor híres mondása, hogy nincs gyerekvers és felnőttvers, csak jó vagy rossz költemény – fogalmaz Gryllus Vilmos. – Amikor az asztalos széket készít, a felnőttek és a gyerekek számára is ugyanúgy faragja, legfeljebb a gyerekekét egy kicsivel díszesebbre. Egy gyerekdalt úgy kell megírni, hogy a felnőttek életének is részévé váljék. Amikor az autóban ülve, úton a Balatonra a szülőknek nyolcadszor is meg kell hallgatniuk ugyanazt a dalt, nem árt, ha ők is élvezik, és nem hajítják ki a cédét az ablakon.

HIRDETÉS

(…)

A teljes interjút keresse a Magyar Hang november 22-én megjelent 2019/47. számában!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/47. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

40,610lájkolóTetszik
3,770követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Más embernek ez a mócsing a torkán akadna” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Váncsa Istvánnal, Hegedűs D. Gézával és Kemenesi Gáborral. Riport a Fertő tóról, ahol betonozni tervez a NER. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek