Kollaboráltunk akkor, amikor átvettük az útlevelünket. Amikor a határon kérdeztek bennünket, válaszoltunk. Amikor kiforgatták a zsebeinket, nem kiabáltunk. Mindannyian a rendszer része voltunk – mondja Presser Gábor, aki szerint inkább irodalmi, mint történelmi kérdés a múlt magyarázata. A zeneszerzővel besúgók és besúgottak történeteiről, C. jelentéseiről, a hat nap alatt felvett Bummm!-ról, a Rolling Stones hitetlenkedő produceréről, a jó dalszövegekről és rossz versekről, valamint A padlás amerikai kalandjáról is beszélgettünk. Az egykori LGT vezetője úgy véli, a Beatlesnek sem volt könnyebb jó lemezekhez jutnia, mint a magyar zenészeknek, és mostanra a zene ugyanolyan lelketlen fogyasztási cikk lett, mint a benzin.
Részletek a Magyar Hang december 6-i (2019/49.) számában megjelenő interjúból!
(...)
– Az ön zenei pályája az átkosban kezdődött és teljesedett ki, aztán jött a rendszerváltás, majd eltelt harminc év. A közéletet inkább nem követi. Jobb nem tudni, mi történik?
– Már nagyon fiatalon kiábrándultam, próbáltam inkább a zenei közéletben maradni. Azt gondolom, hogy ha ismert ember hallatja a hangját a közéleti kérdésekben, az legyen felkészült és elhivatott. Én nem vagyok az. A rendszerváltás időszaka eleinte izgalmas volt, aztán már csak idegesítő. Ma azt látom, hogy az egész világ kezd totálisan meghülyülni, háborúkat közvetítenek, mi meg nézzük, mint a focimeccseket. Lehet, hogy valaki már azon az applikáción dolgozik, amivel otthonról, a fotelból emelt díjas előfizetéssel belelövöldözhetsz az igazi háborúkba. Bocs, ez rossz tréfa volt… Az emberek szisztematikusan irtják maguk körül a világot, aztán pihenésképpen széttárják a karjukat, és sóhajtoznak, hát ez van. Dőlnek a fák, halnak az állatok, s persze az emberek is, a tengereken nemsokára felparcellázhatjuk az első szemétszigeteket. De hát itt van nekünk a Duna és a többi folyónk, erdők, patakok, lehetne még mit tenni.
– Milyen érzésekkel emlékszik vissza a rendszerváltás előtti időkre?
– A zenei élet nem volt tisztább vagy romlottabb, mint bármely más területe a rendszernek, de áttekinthetőbb volt minden. Lehetett tudni, ki miről mit gondol. Mára sokan igyekeznek elfelejteni – ami végül is rendben is van –, de sajna mindannyian a rendszer része voltunk. Itt éltünk. Volt személyink. Átvettük a diplomákat, az útlevelünket. Amikor a határon kérdeztek bennünket, válaszoltunk. Amikor kiforgatták a zsebeinket, nem kiabáltunk. Ha erről az időszakról beszélek, mindig megpróbálom érzékeltetni, hogy ezek a történetek nem ott érnek véget, ahol az erről szóló aktuális beszélgetések befejeződnek. Az, hogy utólag ki hogyan értékeli az akkori világot, hogyan látja, akarja láttatni a maga szerepét, sokkal inkább irodalmi kérdés, mint történelmi. Ha elfogadom azt, hogy az oral history egy létező műfaj, akkor azt mondom, hogy ezek a történetek az új, modern népmesék. Vagyis: variációk egy mesére. Mindenkinek megvannak a történetei, meséi. Azoknak is, akikről jelentettek, és azoknak is, akik jelentettek.
– Kikérte a dokumentumokat?
– Igen.
– Mit talált?
– Semmi olyat, ami korábban ne tudtam volna. Tudtam, hogy a C., a lemezlovas jelentett rólam. De ez ma egy ötvenéves történet, már alig van bennem harag vagy indulat, rosszul kitalált, gyenge és színvonaltalan „novellákba” lettem bekavarva, amelyek köszönőviszonyban sem voltak a valósággal. Nem volt egy nagyon finom kor. Ebben az egész rémálomban mindenki sérült.
(...)
Milyen kincseket rejt az LGT-archívum? Hogy került A padlás a Broadwayre? Mikor lehet bemutató? Mit tudnak kezdeni Amerikában a házmesterkarakterrel vagy a szilvás gombóccal? Hogyan tekint vissza a karrierjére? Mik a következő tervek, maradnak a csendesebb koncertek? Hogy érzi magát, ha a kocsiban bekapcsolja a rádiót, és hallgatja azt, amit adnak? Miért lett kudarc a Magyar Dal Napja? A válaszokat keresse a Magyar Hang december 6-án megjelenő 2019/49. számában!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/49. számban? Itt megnézheti!
