Meghalt a Roxette énekesnője

Meghalt a Roxette énekesnője

Marie Fredriksson 2012-ben (Fotó: Jørund F Pedersen, Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hatvanegy éves korában, hosszan tartó, súlyos betegséget követően elhunyt a Roxette énekesnője, Marie Fredriksson – tette közzé a popsztár menedzsere. A zenész tizenhét éve küzdött rákkal. „A legcsodálatosabb barát voltál negyven éven át” – búcsúzott tőle csapattársa, Per Gessle, hozzátéve: „soha többé nem lesz már semmi ugyanaz.”

Gun-Marie Fredriksson 1958. május 30-án született a svéd Össjöben. Korán érdekődni kezdett a zene iránt, tinédzserkorában már olyanokat hallgatott, mint a The Beatles, Joni Mitchell és a Deep Purple. Zenei tanulmányokat is folytatott, énekesi karrierje előtt pedig egy színházban dolgozott. Akkori barátjával 1978-ban alakították meg a Strul punkcsapatot. Itt már rövid ideig együtt dolgozott Per Gesslével. Később jött a MaMas Barn nevű projekt, majd 1983-ban az énekesnő szólókarrierbe kezdett. Gessle eközben a Gyllene Tilder zenekarral aratott nagy sikereket.

A Roxette-et 1986-ban alapították meg, nemzetközi áttörést pedig második, Look Sharp! című albumukkal sikerült elérni. Ezen már olyan slágerek szerepeltek, mint a The Look, a Listen to Your Heart vagy a Dressed for Success. Rendkívül népszerű lett a harmadik, Joyride című lemez is, rajta többek között a közönségkedvenc Fading Like a Flower-rel. Egyik leghíresebb számuk, az It Must Have Been Love pedig az 1992-es Tourismon szerepelt. A zenekar a kilencvenes években sorra hozta ki lemezeit, a 2001-es Room Service-t viszont csak egy évtizeddel később követte a Charm School. A legutóbbi Roxette 2016-ban jött ki Good Karma címmel.

Fredrikssonnál 2002-ben diagnosztizáltak agydaganatot, miután összeesett otthonában. Akkor, ahogy a The Guardian írja, huszonöt százalék esélyt adtak a túlélésre. Mégis jobban lett, de a sugárkezelés szövődményei élete végéig vele maradtak. Felépülése alatt is jelentetett meg szólólemezeket, például a 2004-es The Change-et, illetve a 2006-os Min bäste vän-t. Élete vége felé, 2016-tól visszavonult a koncertezéstől, és bár három önálló dalt megjelentett 2017-ben és 2018-ban, párja elmondása szerint ezek még évekkel korábban lettek rögzítve. A gyógyulás során fedezte fel magának újra a festést, és kiállításai is voltak Stockholmban és Gothenburgban.

Férjével, Mikael „Micke” Bolyosszal közösen két gyerekük született, Inez Josefin és Oscar.

Az egyik legismertebb Roxette-dal, a Listen to your heart nálunk a rendszerváltás emblematikus slágere lett, miután a Fidesz ezt választotta kampánydalának. „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” – szólt a párt emlékezetes jelmondata.