Már az eredeti trilógiában ő szinkronizálta Harrison Ford karakterét, Han Solót, ahogy a kilencedik, záróepizódban is. Csernák Jánossal a szinkronszakma helyzete mellett beszélgettünk a Star Warsról, a színházi tiltakozásokról, zaklatási ügyekről és az Újszínházról, ahonnan tavaly évad közben jött el.
Részletek a Magyar Hang január 17-i (2020/3.) számában megjelent interjúból!
(…)
– Facebook-oldalán számolt be róla, hogy még önnek kellett jegyet kérnie a Skywalker kora díszbemutatójára, és akkor is csak az első sor legszélére kapott. Miközben, mint írta, számos a filmhez nem kapcsolódó celebnek jobb hely jutott. Nem tartott attól, hogy majd azt gondolják az olvasók: bolhából csinál elefántot?
– Nézze, én mindössze szóvá tettem ezt a dolgot a Facebook-oldalamon. Másoknak kellett volna magyarázatot adniuk, ezt viszont nem tették meg. De hiszek abban, hogy ennek mégis volt értelme. Nagyon súlyos ellentmondás feszül abban, hogy az ember harmincöt évig csinál valamit mindenki megelégedésére, aztán mégis szinte félresöprik. És azt gondolják, ezt így megtehetik. Nem is feltétlenül az én személyem a fontos, hanem hogy vannak, akik tevőlegesen hozzátettek ehhez a filmhez, a Star Wars világához. És ennek ellenére nemhogy azonos szinten lennénk kezelve a celebekkel, hanem még alájuk is vagyunk besorolva. Olyan emberek fotózkodtak a vörös szőnyegen, akiknek az égvilágon semmi közük nem volt ehhez a filmhez. Színészeket én ott nemigen láttam.
(...)
– Ön egyébként találkozott az újszínházbeli állítólagos zaklatási esettel, mielőtt az ügy kirobbant? Hiszen az elmúlt években ott játszott több darabban.
– Nekem megvan a saját történetem az Újszínházzal. Amikor ott játszottam, nem találkoztam ilyenféle szexuális zaklatással, nem hallottam a dologról. Annak idején az igazgató hívott fel, hogy szerepeljek egy fontos darabban, a Hangemberekben, illetve játszottam A funtineli boszorkányban. A Hangemberek történetét „rám írták”, nagy lehetőség volt a színpadon. Utána kaptam még egy kisebb szerepet, ami jelzésértékű kellett volna, hogy legyen.
Két év után megkérdeztem az igazgatót, számít-e rám a továbbiakban, vagy megelégszik azzal, hogy megmentettem ezzel a két előadással a színházat. Többféle ígéretet is kaptam, de egyik sem teljesült. Végül már úgy éreztem magam, mint egy zaklató, csak nem szexuális értelemben. Mint aki fut az igazgató után, és elvárja, hogy öntözgesse a színészbonszait, adjon újabb feladatokat. Aztán már nem is reagált a megkereséseimre. Így évad közben felálltam, és eljöttem. Ami azért nem gyakori eset színészek részéről. Nagyon nem örültek neki, így előállt az a helyzet, ami korábban velem is, csak most épp helyettem kellett gyorsan beugrót keresni két szerepre. Úgy éreztem, nincs jövőm az Újszínházban.
(...)
Korábban milyen volt a viszonya az Újszínházat vezető Dörner Györggyel? Zavarta az Újszínház közéleti-politikai megítélése? Lehet ma úgy szerepelni egy Wass Albert-darabban, hogy ne tűnjön politikai állásfoglalásnak is? Hol tudná elképzelni magát a jövőben? Mi a baj a szinkronizálásért kapott pénzekkel? Mennyi idő jut egy film szinkronjára ma, és mennyi néhány évtizede? Hogyan emlékszik Gesztesi Károlyra? Mit szól az új kultúrfinanszírozási törvényhez és a vele szembeni tiltakozáshoz? Ezek is kiderülnek a teljes interjúból, keresse a Magyar Hang január 17-én megjelent 2020/3. számában!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/3. számban? Itt megnézheti!
