A koronavírus-járvány a friss bemutatók, egyáltalán a mozik mellett betett a fesztiváloknak is. Halasztani kellett az olyan nagyokat, amilyen a májusra tervezett Cannes-i Filmfesztivál, de a kisebb szemlék is kénytelenek voltak későbbre áthelyezni magukat. Hogy mikorra? Konkrétumok még nincsenek, ahogy mások, úgy a magyar Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál esetében sem. Deák Dániel fesztiváligazgató a Facebook-on közzétett videóban azt mondta: „több forgatókönyv is van a fejünkben, abban biztosak lehettek, hogy lesz idén Friss Hús.”
Hogy miben lehetünk biztosak, az mostanában ugyanakkor kétséges. A héten jött ki, hogy a Sony például szinte összes tervezett bemutatóját áthelyezi 2021-re, a Paul Weitz rendezte Fatherhood kivételével, amit előre hoztak idén október 23-ra. Eszerint tehát a cég már arra készül, hogy október előtt nem nyitnak ki a mozik. Jobb esetben csak attól tart, hogy még gyér lesz a látogatottság, és jövőre futhatnak jobban a produkcióik.
A Friss Hús szervezői mindenesetre nem hagyták cserben a nézőiket, példamutató módon a fesztivál hetén minden nap online téve közzé néhány éves rövidfilmeket. Miközben a magyar játékfilm egyre jobb helyzetben van, sorra hódítja meg a nagyobb fesztiválokat, addig a rövidfilmeknek még mindig szükségük van az erős marketingre. Hiába Deák Kristóf filmje, a Mindenki Oscar-díja, az elmúlt évek rendkívül színvonalas rövidfilm-termése így is csak egy szűkebb közeghez ért el. Kivételt jelent, amikor a közösségi média felkap egy-egy produkciót, mint Tóth Barnabás rövidfilmjeit (Újratervezés, Susotázs), de a produkciók többsége megmarad a hasonló fesztiválok kedvelőinek látókörében. Emiatt is lehet szerencsés, hogy most a Facebook-ra kerülnek ki a filmek, egy-egy ismertebb ember ajánlásával ráadásul. A munkák között pedig bőven vannak olyanok, amik nem kevés tanulsággal szolgálnak számunkra a járvány idején is.
„Nem szeretem a semmitmondást, a köldöknézést, az üres pöffeszkedést” | Magyar Hang
Elsőként talán Kocsis Ágnes 2005-ös rövidfilmjét, A vírust érdemes kiemelnünk. A Friss levegő és a Pál Adrienn rendezőjének korai munkájában egy virológust látunk, aki kemény árat fizet szakmai lelkesedéséért. Miután ugyanis felfedez egy új vírust, egyre látványosabb, allergiaszerű tünetek lepik el a testét. Az orvosok tanácstalanok, környezete pedig váratlanul elfordul tőle. Kollégái lemondják a vele való kikapcsolódást, munkahelyéről is hazaküldik, barátnője pedig egy időre inkább visszaköltözik a családjához. Hiába mondogatja a férfi, hogy semmi komoly, nem fáj egyáltalán, kiheveri. Heverje csak otthon, egyedül, kapja mindenhonnan.
Amit A vírusban látunk, nagyjából azt éli most át az egész világ. Szép új neve is van az elszigetelésnek, racionális indoklása, miért szükséges a lehető legtökéletesebb izoláció, a minél nagyobb távolságtartás. De, amint a film végén is látjuk: az egészségügyi rendkívüli helyzet elmúlik egy idő után, de amit eközben él át az ember, mélyen megmarad. Talán nem is sejtjük, hogy innen nem lesz egyszerű visszalépni – a járvány elmúlta után sem. Az egymástól való elidegenedés csúcsra járatódik, a depresszió, szorongás, társas érintkezéstől való félelem, az agorafóbia évekig velünk marad. (Most a számos egyéb, gazdasági következményről nem beszélve.)
„A social distancing lett az új jelszó, ez a pozitív üzenet, a ki tudja meddig érvényes életstratégia. Van a filmben egy nagyon vicces, és éppen ezért nagyon kegyetlen jelenet, amikor a főszereplő munkatársai a laboratóriumban a gyógyulása után visszapakolják az elcsaklizott holmikat az asztalára. Ennek azért történelmi áthallásai is vannak, előre-hátra visszhangzik ez a pár mozdulat az időben. És akkor most mi lesz? Mi, ma, kissé irigykedve nézhetjük a 2005-ös házibuli képeit. Mi még nem itt tartunk, és ki tudja, tartunk-e még egyáltalán a közeljövőben” – írta a filmről a Facebook-on Krusovszky Dénes író. Az elorzott munkaeszközök visszapakolásán túl pedig említsük meg azt is, amilyen magától értetődő természetességgel fogadják ezután a virológust vissza. Mintha mi sem történt volna. Hősünk (Bánki Gergely) viszont már tisztában van vele, hogy ez a nagy barátság csak addig tart, amíg ismét valami baj nem éri őt.
Irigykedve nézhetjük a Rossz színész zárójelenetét is, amiben a szereplők épp az általuk készített rövidfilmet tekintik meg a moziban. De nemcsak erre igaz ez: a hétköznapi élet jelenetei most torokszorító érzéssel töltenek el minket, vágyakozva figyelünk egy egyszerű kocsmajelenetet, egy hol vidámabb, hol feszültebb filmforgatást ugyanúgy.
Önreflektív munka ez Márton Dánieltől, ami nemcsak elbeszélésbeli érdekesség lesz, de a film humorát is adja. Ezt persze könnyedén el lehetne rontani, olcsó poénkodássá silányítva a kérdést, mikor nézzük a Rossz színészt, és mikor azt a rövidfilmet, amit a történet szerint forgatnak. De szerencsére ennél okosabb darab ez, jut bele bőven önkritikus fricskáknak is. Könnyedén eszünkbe juthatnak róla Reisz Gábor filmjei, főleg a Rossz versek. Nem csoda, hogy a rendező dicsérte a szintén egyedi humorú, csetlő-botló főhőst mutató, nagyon XXI. századi filmet. Ami úgy képes tabuk nélkül viccelődni, hogy közben nem lesz sértő, közönséges sem.
Szintén jó, hogy végre láthatjuk Lengyel Balázs rövidfilmjét, a Hármasban-t, amiben közel fél évszázaddal a Szerelmesfilm után újra együtt játszik Bálint András és Halász Judit. Ezúttal már egy nyugdíj előtt álló, a férfi születésnapját köszöntő házaspárt. Az ünneplés viszont nem várt fordulatot vesz, amikor Veronika ajándéka férjének egy prostituált lenne, illetve egy hármasban eltöltött alkalom. A filmbeli Tiborral együtt hitetlenkedünk a meglepetésen, miközben Veronika lelkesen ismételgeti: de hát erre vágyott, nem?
Hamar rájövünk viszont, hogy de, a férfi valóban ezt emlegette, s gyorsan fel is oldódik, amitől aztán már a feleség jön zavarba. Hogy aztán nem sokkal később — a néző teljes ámulatára — végül a hívott nő, Boróka (Sztarenki Dóra) számára váljon kényelmetlenné az egész. Rendkívül játékos, finom humorú, bensőséges film ez, olyan, amit nézve kicsit jobb kedvre derülhet mindenki, aki ezekben az időkben nincs egyedül. Hisz az otthon melege megmaradhat akkor is, amikor minden más elveszni látszik.
Akad két izgalmasabb, viszont már jóval nyomasztóbb rövidfilm, ha rá tudunk ilyesmire hangolódni mostanában is. Csoma Sándor három évvel ezelőtti rendezése, a Nem történt semmi egy kisfiúval megesett szexuális bántalmazás sztorija, míg Molvay Norberttől a Jövő szerdán az abortusztanácsadás nyomasztó gyakorlatát mutatja meg. Aki szereti mondjuk a kisrealista román drámákat, az mindenképp tegyen próbát ezzel a két filmmel.
Kétségbeesett, esendő embereket látunk mindkettőben, olyan szülőket és fiatal nőt, akik felett a néző akár könnyedén ítélkezne, ha csak távolról hall róluk, mikor semmit nem tud az életükről, félelmeikről, döntéseik hátteréről. Mert amíg nem kerül ilyen helyzetbe valaki, könnyebb kategorikusan kinyilatkoztatnia, nem is sejtve, mennyire egyedül, végtelenül egyedül maradna a kétségeivel, ha ő jutna ide.
A Jövő szerdán egyébként a tavalyi Friss Húson elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó kisdíjat, akkor írtunk is róla. Ugyancsak kitértünk Szeleczki Rozália Rozgonyiné-jára, amit szintén ajánlunk az olvasó figyelmébe, akárcsak Hegyi Olivér különleges humorú, egyben fájdalmas szakítássztoriját, az animációs Take me please-t.
Amikor az fáj, hogy a szív nem szakad meg | Magyar Hang
Ahogy a két évvel ezelőtti fesztivál produkcióját, az Anyák napját is. A filmért Für Anikó akkor a legjobb színésznőnek járó elismerést kapta. Itt egy személyesebb reflexióval élve: az erről szóló hír volt az egyik utolsó, amit a Magyar Nemzet oldalára megírtam. A 6. Friss Hús győzteseiről 2018. április 8-án, azaz a választás vasárnapján beszámolva. Persze, kishírnek számított ez aznap, de örömmel feledkeztem bele az akkori termésbe, a győztes munkák ismertetésébe akkor, amikor sejteni lehetett, mennyi minden függ a választási eredménytő. Mondjuk, az ember munkája, a teljes jövője. Bizonytalan időkben is érdemes viszont a kultúrához menekülni, és bármennyire is másról szól minden, akkor is figyelni azokra az értékekre, amik akár az elmúlt években vagy hónapokban születtek itt, a szemünk előtt.
