Az értékes életidő értelmes eltöltése – Weiner Sennyey Tibor író tippjei karantén idejére

Lapunk alkalmi szerzője, Weiner Sennyey Tibor eleve sok időt tölt otthon, így van gyakorlata az idő kezelésében. Tanácsai és tapasztalatai hasznosak lehetnek azoknak, akiknek most hirtelen szűkült le a világuk. 

Mielőtt mindezt leírom, szeretném hangsúlyozni, nem mindenki teheti meg, hogy otthon marad, s mindazok, akiknek be kell járnia dolgozni, hogy a betegek meggyógyuljanak, az ország működjön, étel legyen az emberek asztalán: fogadják legnagyobb tiszteletem és elismerésem! 

Mi azonban, nagyon sokan, csak azzal segíthetünk, ha otthon maradunk, és tényleg csak a legszükségesebbek (bolt, gyógyszertár) miatt mozdulunk ki. Alábbi írásom elsősorban az otthon maradottaknak szól, de talán a többiek is meríthetnek belőle, mert témája az értékes életidő értelmes eltöltése.

Most, amikor sokunknak kényszerűségből otthon kellett maradnia, vagy újratervezni életét és munkáját, szembesülhetünk azzal, hogy a jó irodalomnak és művészeteknek milyen nagy jelentősége van a kreatív rekreációban. Nem vagyok sem „életvezetési tanácsadó”, pláne nem „szakértő”, de több mint egy évtizede itthonról dolgozok. Tanítani éppen azért kezdtem el, hogy eljárhassak néha emberek közé, de most már ezt is itthonról végzem. Van néhány apró trükköm, ami segíthet – ezt az egyébként hosszútávon nagyon nehézzé alakulható – „bezártságot” elviselni. 

Persze mindenki úgy vészeli át ezt az időszakot, ahogy tudja és ahogy teheti, de talán mégis jelenthet a kedves néhányaknak valamit, ha elmondom, hogy én miként működök, nem csak most, hanem máskor is. Használjanak belőle annyit, amennyi jólesik!

Van napirendem, amihez igyekszem igazodni, vagyis nem gyötröm magam, ha nem minden pont akkor történik, ahogy megterveztem, így a napirendben hagyok időt a jógára (néha ez nem több, mint néhány nyújtás és légzésgyakorlat, máskor intenzívebb), a meditációra (vagyis az elme lecsendesítésére), a háromszori étkezésre (ebből a reggeli kiadósabb, az ebéd normál, a vacsora szerény, s naponta egyszer „lakok jól”, magyarul nem zabálom magam soha teli), hagyok időt a teázására, a (házi)munka és az alkotói munka tartalmas periódusaira. Így egy tagolt, ritmusos nap jön össze, amiről itt írtam le, hogy milyen, amikor néha tökéletes.

Fontos, hogy a napirendben helye van a spontán pihenésnek, egy-egy családtaggal, baráttal való ráérős telefonbeszélgetésnek, olvasásnak és esetleg filmezésnek. A hírolvasást és a közösségi oldalak használatát igyekszem összesen egy óránál kevesebbre szorítani, mert így is túl sokat aggódunk, miközben a lényeget mindannyian tudjuk: járvány van, és a legkevesebb, amit az egyszerű polgár tehet, hogy vigyáz magára és a többiekre, szolidáris másokkal és igyekszik betartani a viszonylag egyszerű játékszabályokat, amelyeket már mindenki ismer (pl. távolságtartás, kézmosás, otthon maradás). Inkább értelmes elemzéseket, beszélgetéseket, tudományos cikkeket, szépirodalmi igénnyel megírt beszámolókat olvasok a sajtóból, mintsem álhíreket és rettegéssel teli téveszméket, mert csak felhúzom magam rajtuk. 

A másik, hogy van heti rendem is, amiben néhány (számomra) nagyobb feladat elvégzését tűzöm ki magam elé (és most nyugodtan kinevethetnek), mint például rendrakás a ruhásszekrényemben, az üvegház kitakarítása, a szerszámok tisztogatása és megjavítgatása, a fényképek rendezgetése, és végül egy-egy jó könyv elolvasása. Lehetőleg olyan könyveké, amelyeknek semmi, de semmi köze nincs ahhoz, amit éppen kutatok. 

Ez nagyon nehéz feladat, mert általában három-négy kutatásban is benne vagyok párhuzamosan, és mindegyikhez rengeteget olvasok, aminek csak elenyésző részét használom fel. Viszont mindig nagyon inspirálnak azok a könyvek, amelyeknek semmi közük sincs ahhoz, amivel éppen foglalkozom, ráadásul legfontosabb tulajdonságuk, hogy ellazítanak.

Most rögtön három régebbi és három újabb ilyen könyvet is ajánlanék, megfelelve a Magyar Hang megtisztelő felkérésének. A régebbi – polcomon lévő könyveim – közül Mandeville A méhek meséjét, Marcus Aurelius elmélkedéseit és Az élet kertje című kertészeti szakkönyvet olvasom újra. Mindhárom nagyszerű mű, mindhármat csak ajánlani tudom. 

Az újabb könyveim közül leginkább Bill Bryson kortárs amerikai esszéíró a testről szóló csodálatos könyve nyűgöz le, amely igen alaposan és szórakoztatóan világosít fel mindarról, amiről a biológiaórákon lemaradtam, mert a szomszéd padsorban pihegő kislányokról ábrándoztam épp. 

E szorongató és kényszerű bezártság nagyszerű alkalom Hamvas Béla Karneváljának (akár az új kiadás) újraolvasására, amit időről időre érdemes elolvasni, ráadásul jó hosszú, úgyhogy kitart. 

Végül pedig Joseph Campbell mítoszkutató beszélgetőkönyvecskéje az, amely nekem nagyon betalált, mindjárt idézek is belőle, de előtte írásom végén, engedjék meg, hogy szót emeljek – s tekintsék ezt akár reklámnak, nem számít – Budapest egyik legjobb könyvesboltjáért, az Írók Boltjáért!

Mint minden könyvesbolt, az Írók Boltja is zárva van most, de internetes áruházuk működik, s akár az általam említett új könyveket, akár más könyveket meg lehet tőlük rendelni, ezáltal is életben tartva őket. Ez az időszak minden egyénnek és az egész közösségnek is nagyon nehéz és nem egyhamar lesz vége, gazdasági következményei éppen úgy beláthatatlanok, mint minden egyéb. Viszont a kölcsönös szolidaritás nagyon sokat segíthet a totális katasztrófa elhárításában. Szinte biztos vagyok abban, hogy egy új korszak van kialakulóban, amiben a szellem olyan értékes és kultikus helyeit, mint az Írók Boltját nagyon fontos lenne megmentenünk. 

Kultúra, irodalom és könyvek nélkül éppenséggel lehet élni, csak hát nagyon unalmas, szörnyű és igen kellemetlen. Nem javaslom senkinek a barbárságot, mint életopciót.

Végül az említett Joseph Campbell A mítosz hatalma című könyvből az ígért idézet:

„Ma az a feladunk, hogy ismét összhangba kerüljünk a természet bölcsességével, és újra felismerjük az állatokkal, a földdel és a tengerrel való rokonságunkat. Ha azt mondjuk, hogy az istenség átjárja a világot és benne minden dolgot, akkor ezt panteizmusként elutasítják. Csakhogy a panteizmus félrevezető szó. Arra utal, mintha egy személyes isten lakozna a világban, de itt egyáltalán nem erről van szó. Ez az eszme valójában transzteológiai. Vagyis egy meghatározhatatlan, felfoghatatlan misztérium fejeződik ki benne, amelyet olyan erőként igyekszünk megragadni, ami egyszerre minden élet és létező forrása, célja és talapzata. (…) De ha úgy akarunk gondolni magunkra, mint akik a földből származnak, nem pedig úgy, mint akiket egy másik helyről penderítettek ide, akkor látni fogjuk, hogy mi magunk vagyunk a föld, mi magunk vagyunk a föld tudata. Ez itt a föld szeme és ez itt a föld hangja. (…) És az egyetlen mítosz, amelyről a közvetlen jövőben érdemes gondolkoznunk az, amelyik a bolygóról beszél, nem pedig a városról és emberek egy bizonyos csoportjáról, hanem a bolygóról és mindenkiről, aki rajta él. A jövő mítoszának szempontjából ezt tekintem a legfontosabbnak.

Ennek is ugyanazzal kell majd szembenéznie, amivel minden korábbi mítosznak is: az egyén felnövekedésével, a függésből a felnőttkorba való átmenettel, az érettséggel és aztán a távozással. Aztán azzal, hogy az egyén miként viszonyulhat ehhez a társadalomhoz, és miként viszonyulhat ez a társadalom a természet világához és a kozmoszhoz. Ez az, amiről a mítoszok mindig is beszéltek, és erről kell majd beszélnie az új mítosznak is. Csakhogy a társadalom, amelyről ennek az új mítosznak kell majd beszélnie, immár a bolygó társadalma lesz. És amíg ez nem történik meg, addig semmink sincs.”

Weiner Sennyey Tibor (1981) költő, író, a DRÓT főszerkesztője, a Magyar Hang rendszeres szerzője. Legutóbbi könyve Hamvas Béla életéről szóló esszéket tartalmaz