Jordán Tamás: Ha nincs a járvány, akkor sem lenne POSZT

Jordán Tamás: Ha nincs a járvány, akkor sem lenne POSZT

Jordán Tamás (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Teljesen szétverték a POSZT-ot, ha nincs a koronavírus-járvány, valószínűleg akkor sem tudnánk megtartani – erről beszélt a Veiszer Alindának és László Pálnak adott videóinterjúban Jordán Tamás. A színigazgató ezt különösen sajnálja, édesgyermekének tekintette a rendezvényt, de „ahogy a Teátrumi Társaság betette a lábát, tudtam, hogy a POSZT-nak vége van, és vége is lett.” Úgy látta, tíz évig szinte zavartalanul csinálhatták, bár néha volt egy-egy kisebb balhé, és a válogatás miatt mindig őt akarták elővenni, pedig semmi köze nem volt hozzá. Persze az tény, hogy nagyon preferálta a fiatalokat.

A Teátrumi Társaság esetében már annak megalakulásakor sem volt derűlátó, érezte, hogy a szakma kettészakítása a cél. Hiába mondta viszont, hogy a két külön érdekvédelmi szervezet nem fog egyszerre működni, Kerényi Imrétől csak az a válasz érkezett erre, hogy majd mindenhol ők lesznek. Jordán szerint mostanra teljesült be igazán ez a jóslat. Azért abban még bízik, hogy ősszel csinálhatnak valamit, aminek POSZT-hangulata van, de igazi nagyobb rendezvényt talán majd csak jövőre.

https://www.facebook.com/watch/?v=2319089711725798&ref=notif&notif_t=scheduled_post_published

A beszélgetésben nála is szóba került az, mint legutóbb Mácsai Pállal: mikor számít a színházak újranyitására? Jordán is októbertől-novembertől reméli a szezon kezdetét, de van a kollégái között, aki abban bízik, már augusztusban tudnak próbálni.

A színművész-rendező egyébként azt hitte, a karanténban rettentő sok mindenre lesz ideje, be tudja például pótolni olvasmány-elmaradásait. Sőt, a Duolingón angollal is elkezdett foglalkozni. Mindez viszont nagyjából három napig tartott, és azóta semmire nincs ideje, rettentő sokat kell a következő szezonnal foglalkoznia.

Nagy bajnak látja, hogy csak mostanában kezdik látni, 2020-ra mekkora költségvetéssel számolhatnak. A járvány miatt Szombathelynek is alig van pénze, könnyen lehet, nem tudják annyival segíteni a Weöres Sándor Színházat, mint szeretnék. Jövő márciusra pedig egyenesen egy My Fair Lady-előadást terveztek 14 zenésszel, már meg is állapodtak a szombathelyi szimfonikussal, de ki tudja végül, ez összejöhet-e. Jordán úgy is aggódik emiatt, hogy jövő év január 31-én búcsúzik az igazgatástól, ráadásul 29 év után. Nemrég viszont a Nemzet Színésze lett, ő vette át az elhunyt Andorai Péter helyét. „Nagyon rossz érzés, hogy ehhez valaki halálával lehet csak hozzájutni”, jegyezte meg, felidézve, hogy Andoraival játszott is együtt korábban.

„Korábban sokan köhögni jártak a színházba" - Veszélyeztetett szakmák | Magyar Hang

Máté Gábor szerint új nézőtéri protokoll kialakítására van szükség, Orlai Tibor a kulturális online tartalmak fizetőssé tételében látja a túlélés egyik esélyét.

A színészeitől Jordán egyébként azt várta, mind úgy éljenek Szombathelyen, ahogy ők korábban Kaposváron. – Mert amíg ott voltunk, mi kaposvárinak vallottuk magunkat. És hihetetlen öröm volt a szombathelyi közönségnek is, hogy látják Trokánt az uszodában, vagy Kiss Marit a piacon alkudozni – mesélte.

Beszélt Törőcsik Mariról is, akivel rendszeresen találkozott az utóbbi időkig, persze most csak telefonon tartják a kapcsolatot. A színésznőnek elmondása szerint nagyon legyengült a szervezete, mégis jól lehet vele beszélgetni, van humora, és elvárja, hogy Jordán egy kicsit pimaszabb legyen vele.

Szóba került az egykori Merlin Színház ügye is. A színigazgató elmondása szerint régi jó barátságban van Karácsony Gergellyel, és még ígéretet is kapott a főpolgármestertől, hogy újra megcsinálhatják a teátrumot. Meg is beszéltek egy találkozót márciusra, de végül a járvány kirobbanása keresztülhúzta a számításaikat, a megbeszélés elmaradt.

Jordán felelevenítette továbbá, hogy előbb lett díszpolgár Zuglóban, mint Szombathelyen, de az utóbbi városban történő hercehurcát sem látja negatívan, sőt. Kegyetlen időszak volt, de tudta, hogy meglesz a szombathelyi díszpolgárság, miután nem is volt elég fideszes, hogy ellene szavazzanak. – És ami tőlem elvehetetlen, hogy tüntettek, kiálltak mellettem sokan – fűzte még hozzá.