Már amikor délután kettőkor a kertben tettünk-vettünk, az este hét órát vártam. Azok a gyerekkori nyári vakációk: nagyszüleimnél általában hétkor keltünk, a faluban megszokott ritmus szerint telt a nap, a legnagyobb forróságban pedig az ember szívesen tekintett kicsit előre. Megvolt a maga hangulata, mikor már lehűlt az idő, előttünk egy nagy tál frissen szedett cseresznye, és kezdődött a Jóbarátok legújabb része. Még arra is emlékszem, melyik epizódokat láttam ott, a vegasi bonyodalmakat egy kis Veszprém megyei településen követve. Ahogy világszerte megvan azóta is sokaknak, hol és kivel nézték, mikor Monica és Chandler összejöttek, vagy Ross és Rachel épp „szakításban voltak”. A tévézés hőskorában, amikor tényleg a család jött össze, párok és barátok, hogy hétről hétre láthassák a kedvenceiket.
A nosztalgiafaktor persze közel sem minden, a színvonalról még keveset árul el. Hiszen sokan hasonlóképp gondolhatnak olyan sorozatokra is, mint a Dallas és a Vad angyal, az Alf vagy az Egyről a kettőre. Esetleg a Kaliforniába jöttem című Will Smith-szériára, hogy a sokszínűség hiányával se legyünk vádolhatók, de erre még később visszatérünk.
A Jóbarátok korszakos népszerűségét, sőt, mai reneszánszát nem feltétlenül magyarázza, mennyiek fiatalságával, akár kamaszkorával vagy kora felnőtt éveivel fonódott egybe annak idején. Saul Austerlitz magyarul nemrég megjelent kötetében, A Jóbarátok-generációban egy sor hasonló példát találunk még, amik indokolják, de teljes egészében nem magyarázzák a kiemelkedő jelentőséget. Marta Kauffman, David Crane és Kevin Bright 1994-ben debütált szériája megszólította a korszellemet, ez nem vitás. Nemcsak az akkori amerikai fiatal középosztály számára lehettek ismerősek a kávéházi délutánok, a csocsóasztal körül vívott csaták, a később hitetlenkedve emlegetett, fiatalkori őrültségek. („Emlékeztek, amikor még volt majmom? Hogy is gondolhattam?!” – emlékezett vissza pár évaddal korábbi önmagára Ross.) Meglehet, a hálaadásnapi pulyka nem sokat mondott errefelé. A közös baráti vacsorák, és azokon felidézett fiatalkori kínos sztorik annál inkább.
A Jóbarátok receptje, ahogy az Austerliz-könyvből is kiderül, már-már szemtelenül egyszerű volt. Ami persze elsőre meg is téveszthette a felületes nézőt. Így az induláskor a lelkes kritikák mellett ugyanúgy érkeztek keményebb bírálatok. „Nehogy még egyszer végig kelljen néznem, ahogy egy csapat jó barát egymás előtt nyalogatja a sebeit, meg analizálja a szorongásait, és csak azért állnak fel néha, hogy megnézzék, hol tart éppen a korszellem” – írta például John J. O'Connor a The New York Times-ban. A Jóbarátok ez alapján lehetett volna valamilyen megugró népszerűségű, az aktuális trendeket ügyesen meglovagoló sorozat – ez viszont kevés lett volna a kultstátuszhoz.
Kauffman és Crane sorozatától sokat vártak már indulása előtt is. Ennek megfelelően az NBC egyik legjobb műsorsávját kapta meg, az akkor rendkívül népszerű Megőrülök érted-et és Seinfeldet fogta közre, míg utána a szintén óriási népszerűséget szerzett Vészhelyzetet mutatták be. Ma már a Seinfeld népszerűsége inkább az Egyesült Államokra korlátozódik, a Megőrülök érted-é szintén. Sokan meglepve is fedezhetik fel, hogy utóbbiban szintén felbukkant Lisa Kudrow, ráadásul Ursula Buffay szerepében. Pedig Phoebe „ikertestvére” valójában itt debütált, és a Jóbarátok csatlakozott később. Azzal a felvetéssel, hogy furcsa lehet a tévénézőknek egy este kétszer is Kudrow-ba futni, ráadásul két egyaránt New York-i sorozatban. Felvetették hát, hogy a bohókás-hippi lány legyen a Megőrülök érted pincérnőjének ikertestvére.
Utólag visszatekintve lenyűgöző látni, mennyi hasonló döntés múlott ennyin, pillanatnyi benyomásokon és azokon a tévénézői szokásokon, amiket rég elsöpört az internet és a streaming-szolgáltatók kora. Míg ma már elképzelni sem tudnánk Monicát a rendmániája nélkül, annál kevésbé volt magától értetődő az első rész előtt, hogy ez is a karaktere része lesz. Chandlerrel való későbbi kapcsolata pedig csak egy néhány részes sztorinak indult.
A rajongók persze kívülről fújják a színfalak mögötti eseményeket. Azt, hogy Courteney Coxnak először Rachel szerepét ajánlották fel, vagy hogy kezdetben Monicára és Joeyra gondoltak potenciális szerelmespárként. Aztán a sorozat alakult a maga organikus módján, a színészek közötti összhangra, váratlanul jól fogadott fejleményekre épülve. Utóbbiak közül talán a legszívmelengetőbb az, ahogy a folyton szarkasztikus Chandler és Monica egymásra talált, egy generációnak bizonyítva, hogy az ellentétek olykor valóban vonzzák egymást.
Ross és Rachel évődése eközben nem volt előképek nélkül való, egyfajta szappanopera-jelleget is adott az egésznek, plusz tényleg lehetett hétről hétre izgulni értük. A recept annyira illett ebbe a szitkom-közegbe, hogy később az Így jártam anyátokkal például teljes egészében ezt aknázta ki.
Ahogy pedig a fordulatokat a Jóbarátok írói kiötlötték, az tényleg tankönyvbe illő. Austerlitz felidézi könyvében, hogy az Annie Hall mintájára szerették volna zárni az első évadot, Woody Allen és Diane Keaton párosát megidézve. Jeff Greenstein író viszont más véleményen volt. Ő egy régebbi kulturális mintához nyúlt vissza: „Tudjátok, hogy nézne ki a sztori, ha Jane Austen írná? Rossnak el kéne utaznia munkaügyben, valami ásatásra, vagy ilyesmi, ezért nem tudna ott lenni Rachel születésnapján, viszont hagyna neki egy kis ajándékot. (...) Rachel megkapja, és annyira tetszik neki, hogy beleszeret Rossba. Most már alig várja, hogy Ross hazatérjen, mert el akarja mondani neki, hogy szereti, erre Ross egy másik nővel száll le a gépről..." Valóban igazán telenovellás fordulat, ami akár idegesíthette is volna a rajongókat, egymás több évadon keresztül zajló kerülgetésében csak nyüglődést látva. De nem így történt, miután a nézők megszerették őket külön-külön és együtt is, hogy aztán lelkesen szurkoljanak a végső egymásra találásért. Látva a sorozat 2004-es, megindító fináléját, elmondhatjuk: volt értelme az egésznek.
Mindez azért is működhetett olyan tökéletesen, és azért érhet el mindmáig annyiakat, mert a hat különböző karaktert egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Hiába, hogy nagyon eltérőek voltak, mintha csak klinikai pontossággal válogatták volna őket össze, egyfajta sikerrecept alapján felépítve az önironikus srácot, a kissé flúgos hippilányt, a folyton tudományos értekezéseket tartó paleontológust és barátaikat. Ma gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartjuk, hogy valamelyiküket más alakítsa, esetleg kiessen a képből. Épp emiatt nem tudott működni az utódsorozat sem, a csak Matt LeBlanc karakterét továbbvivő Joey.
Ezért nevetséges az is, amikor a politikai korrektség bajnokai azzal jönnek: kellett volna közéjük egy fekete is, esetleg egy ázsiai, így kiegyensúlyozandó az etnikai viszonyokat. A Jóbarátoknak egyébként is előszeretettel rótták fel akkor és ma még inkább, milyen kevés feketét láthattunk benne. Ezt a kritikát Austerlitz könyve is átveszi, nem látva, milyen kínos bőrszín alapján elkezdeni számolgatni a karaktereket. A meglévő feketéket egy „azért igyekezett olykor a sorozat"-mappába berakva, Ross és Joey tudós barátnőjét (Aisha Tyler) is úgy kezelve például, mintha csak valamiféle rászorultsági alapon bekerülő kvótaszereplő lett volna.
Vicces állítások persze akadtak még: volt, aki például homofóbiával vádolta azt a sorozatot, amiben még egy leszbikus esküvőt is látunk. (Ahol Carolt annak exférje, Ross kíséri az oltár elé.) Más amiatt háborgott, hogy a Jóbarátok szerinte hozzájárul a tudományellenességhez, amikor Ross-t unalmas, tudálékos figuraként jellemzi. (Ennyi erővel persze hozzájárulhat a masszőrellenességhez is, csak mert Phoebe-t lököttként ábrázolja, esetleg a séfellenességhez, miután Monica-t meg elviselhetetlenül pedánsként.) De az a szép, hogy ezek az erőtlen támadások is leperegnek a sorozatról, annyira megkérdőjelezhetetlen népszerűségű ma, az okostelefonok, a streaming és a kicenzúrázott epizódok korában ugyanúgy. Austerlitz könyve tökéletesen bemutatja, miért is lehet az.
Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció, 21. Század Kiadó, 2020, 4490 Ft
Emlékezetes poénok:
Chandler: Nem az én súlycsoportom. Magyarázd el neki!
Ross: Ilyen nő sosem állna szóba vele.
Phoebe: Mennyi csodás nő fut nulla pasival. Te is lehetnél egy ilyen!
*
Chandler: Észrevetted, hogy amióta csirkénk van, sokkal többet veszekszünk, mint azelőtt?
Joey: Lehet, hogy még nem vagyunk érettek egy csirkéhez?
*
Rachel: Ugyan apu, figyelj rám, ez olyan, mintha eddig mindenki azt mondta volna nekem, hogy te egy cipő vagy. És én egyszer megállok és azt mondom: és ha én nem akarok cipő lenni? Mi van, ha táska akarok lenni? Vagy egy egy sapka. Nem akarom, hogy sapkát vegyél nekem, azt mondom, hogy sapka vagyok, ez egy metafora.
Ross: Én értem, hogy miért nem érti.
*
Rachel: Jó napot, elnézést, az apámhoz jöttem, Rachel Green vagyok.
Ross: Én meg Dr. Ross Geller.
Rachel: Ross, kérlek! Ez egy kórház! Itt ez jelent is valamit!
*
Joey: Én színész vagyok, valószínűleg látott már az Életünk napjaiban.
Sarah: Sajnálom, de nincs tévém.
Joey: Nincs tévéje? De akkor merre néznek a bútorai?
Jóbarátok-visszatérés: augusztusban indulhat a folytatás
A koronavírus-járvány miatt halasztani kellett, de augusztus közepén várhatóan elindulhat a Jóbarátok új, különleges epizódjának forgatása. Minderről a Ross-t alakító David Schwimmer nyilatkozott a The Tonight Show-nak, hozzátéve, hogy remélik, a vírus most már nem fog közbeszólni. A visszatérő részt is valódi közönség előtt tervezik felvenni, ahogy a tíz évad során az összeset.
Az epizódot az HBO Max májusi indulására szerették volna időzíteni, miután felkerült ide a teljes sorozat. Magyarországon egyébként jelenleg is elérhető még a Netflixen a széria.
A Jóbarátok 1994 és 2004 között futott, tehát tizenhat évet kellett várni a visszatérésre. Igaz, nem mindenkitől búcsúztunk még el akkor: két évad erejéig futott a Joey című sorozat, amiben Matt LeBlanc karakterét vitték tovább. Bár eredetileg úgy gondolták, ez akár a kétezertízes évekre is átnyúlhat majd, de végül a nézők nem rajongtak érte, így 2006 nyarán le is zárták a történetet.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/27. számában jelent meg július 3-án.
