Demokráciaimport Amerikából – Avagy hogyan alakult ki az előválasztás rendszere?

Az elmúlt hetekben egyáltalán nem volt biztos, lesz-e ellenzéki előválasztás, és kik vesznek benne részt. Most úgy tűnik, három komolyabb jelölt között dől el a küzdelem, az őszi nagy megméretésen pedig külön elindul függetlenként Puzsér Róbert és Sermer Ádám is. Összességében tehát félig beváltotta a rendszer az előzetes reményeket: aktivizálta az ellenzéki tábort, ám nem sikerült elérni, hogy Tarlós Istvánnak csak egy kihívója legyen majd ősszel.

Az ellenzék a 2018-as választási vereségből azt szűrte le, hogy ha sikerül egy kihívóra szűkíteni a választás lehetőségét a Fidesz jelöltjével szemben, akkor már szinte garantálva is van a győzelem, és a kritikus közvélemény is a szélesebb koalíció felé terelgeti az ellenzéki politikai szereplőket. E szereplők közül többen programok készítése, hiteles jelöltek felépítése vagy terepmunka helyett a háttérben zajló alkudozásaik során elsősorban azon agyaltak eddig, melyik párt milyen erős, a várható megállapodásban kinek hány hely juthat, szem elől tévesztve a képviselet leglényegesebb vonását: magát a képviseletet.

A mostanra kialakult helyzet mindenképpen pezsdítő jellegű ilyen szempontból, ugyanis három, viszonylag erős bázissal rendelkező politikus vesz részt a budapesti előválasztáson, és rivalizálásuk visszahozta a politikába azt, amiről annak szólnia kéne: a választók megszólítását, megnyerését. Ilyen értelemben az előválasztásnak mint politikai innovációnak van haszna, főleg akkor, ha majd a vesztes jelöltek tényleg beállnak a győztes mögé. Azért azt szögezzük le, hogy az USA-ban sem egyik pillanatról a másikra alakult ki ez a rendszer: lássuk hát röviden, hogyan!

Az első elnökválasztás idején, 1789-ben még nem rendeződtek pártokba a politikai klikkek. Az alapító atyák ódzkodtak a pártstruktúrától és a közvetlen demokráciától is; úgy vélték, rátermettségi alapon kell kiválasztani az állam vezetőit, nem pedig a könnyen befolyásolható köznép hangulata alapján – talán emiatt is alakították ki az elektori rendszert. Az USA-ban ugyanis nem közvetlenül elnököt, hanem elnökválasztókat választanak csak, így az elvi esélye megvan annak, hogy ezen elektorok ne a legtöbb szavazatot kapó jelöltet, hanem a legrátermettebbet válasszák elnöknek.

Az elektori rendszer még nem generálja automatikusan az előválasztást, ám mivel az elektorok többségi szavazattal választanak elnököt, és ha első próbálkozásra nem sikerül ilyen döntést hozniuk, a választás joga átszáll a kongresszusra, ez gyakorlatilag belekódolta a rendszerbe, hogy csak két jelölt küzdjön az elnöki címért, különben egyiknek sem lesz többsége a szavazatok megoszlása miatt.

Az előválasztási rendszer kialakulása felé vezető úton az első lépés az 1824-es választás volt. Andrew Jackson hiába kapta a legtöbb szavazatot, elektorjainak szavazatai nem érték el az 50 százalékot, mivel a demokrata-republikánus pártból négyen is (!) elindultak az elnökválasztáson. A kongresszus pedig John Quincy Adamset tette meg elnöknek. Jackson és hívei csalást kiáltottak, új pártot hoztak létre, hogy aztán az 1828-as választást már biztosan megnyerjék. Ez az 1824-es választás kényszerítette ki azt, hogy egy-egy pártból csak egy elnökjelölt legyen, különben lehetségessé válhatott, hogy a jelöltek egymás elől happolják el az elnöki címet.

A következő lépcsőfokra az újonnan alakult Szabadkőművesellenesek Pártja lépett fel, amely megtartotta az első nyílt jelölőgyűlést 1831-ben. Korábban a pártok kongresszusi képviselői zárt körű kaukuszt tartottak, és ők döntötték el, kit támogatnak. Ezt a jelölőgyűlési rendszert a többi párt is átvette, így még demokratikusabb lett a választás.

Az újabb mérföldkő 1912-ben jött el. Teddy Roosevelt, miután korábban hét éven át már volt az USA elnöke, nem volt megelégedve utódja, William H. Taft politikájával, ezért újra jelöltette magát. Bár Roosevelt az előválasztást tartó 12 államból 9-et megnyert, azon államok, ahol a helyi pártok jelölték a delegáltakat, Taftot támogatták, aki így már az első körben bebiztosította a jelöltségét a republikánus jelölőgyűlésen. Roosevelt a Progresszív Párt színeiben indult ekkor elnöknek; ám mivel a republikánus szavazatok megoszlottak, a demokrata Woodrow Wilson lett az elnök. Ez a választás bizonyságul szolgált arra, hogy egy olyan politikai erőtérben, ahol a többségi szavazatot kapó mindent visz, csak a kétpártrendszer lehet a megoldás, a jelöltállító gyűlésen vesztes félnek saját pártja sikere érdekében nem szabad harmadik párti jelöltként elindulnia.

A rendszer kezdett kialakulni, de még mindig nem volt elég demokratikus, így New Hampshire állam vezetői úgy döntöttek 1949-ben, több választópolgárt vonnak be a jelölési folyamatba, és állami szinten szervezték meg az előválasztást. A példa gyorsan terjedt, ma már minden államban tartanak előválasztásokat, többnyire ilyen primaryt a pártok által szervezett kaukuszok helyett. De 1949-ben ez még mindig csak egy jelöltszépségverseny volt, a jelöltállító gyűlésen részt vevőket nem kötelezte semmire.

1968-ban, a demokraták gyűlésén kisebb botrány tört ki, mivel Hubert Humprey úgy lett a párt jelöltje, hogy egyetlenegy előválasztáson sem indult, a helyszínen, háttéralkukkal győzte meg a delegáltakat. Ekkor vezették be azt, hogy az előválasztáson az államot képviselő delegáltaknak kötelező leadniuk szavazatukat a győztes jelöltre, ezzel elkerülhetetlenné tették az előválasztáson való indulást. A demokrata párt mellett a republikánus is hasonlóan módosította saját előválasztási szabályait, amelyeket majdnem minden négy évben módosítanak is.

Az a fajta előválasztás tehát, amelyet ma látunk az USA négyévente esedékes elnökválasztásakor, egyáltalán nem egy régi hagyomány, annak ellenére, hogy közel két évszázada finomhangolják. Így nem meglepő, hogy elsőre a hazai ellenzéknek sincs könnyű dolga.

Nádasi Balázs Amerikával foglalkozó blogját itt olvashatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/25. számában jelent meg, 2019. június 21-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/25. számban? Itt megnézheti!