Éppen egy hónappal a kudarcba fulladt kiugrási kísérlet után, 1944. november 15-én a hétéves Flohr Ágnes anyjával és nővérével a Vadász utcai Üvegház kapuja előtt állt a sorban, menlevélért érkeztek. Keményen fagyott, az emberek órákon át vártak a bebocsátásra. Kettesével lehetett belépni, az őr Ágnes és az anyja után az idősebb lányt már nem akarta beengedni, egy termetes nő azonban hátulról akkorát taszított Ágnes nővérén, hogy berepült az épületbe. Mire védleveleikkel a kezükben kiléptek az Üvegházból, az utca üres volt, a várakozókat, köztük a megtermett asszonyt, nyilasok vitték magukkal, senki sem élte túl. A dokumentum sorszáma alapján később megállapították, Ágnes nővére volt az utolsó, aki Vöröskeresztes menlevelet kapott. A papírokat a Tel-Avivban élő Ágnes (Agnes Misan) a mai napig megőrizte, „ne is kérdezzék, hogyan”.
Az utolsó menlevél történetét a Svájci védelem alatt című, nemrég megjelent kötetből ismerhetjük meg, amely a túlélők beszámolói alapján mutatja be a vészkorszak egyik legjelentősebb embermentő akcióját, és végrehajtóját, Carl Lutz svájci diplomatát.
A német csapatok 1944. március 19-én szállták meg Magyarországot. Április 5-étől kötelezővé vált a sárga csillag viselése a zsidók számára, akiket a hónap végén gettókba kényszerítettek. A tömeges deportálások május 15-én indultak, kevesebb mint két hónap alatt 435 ezer embert adtak át a hatóságok a náciknak, legtöbbjük sosem tért haza. A fővárosi zsidóság egy része megmenekült a deportálástól, Szálasi Ferenc október közepi hatalomátvétele után azonban helyzetük tragikusból kilátástalanná vált, városszerte nyilas csapatok razziáztak, mindennaposak voltak a gyilkosságok.
(...)
A teljes cikket keresse a Magyar Hang július 26-án megjelent 2019/30. számában!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!
