„Tatárjaim harcra készen állanak Kipcsakban”

Még hogy a kipcsakról ne tudná senki, mi fán is terem voltaképpen! A XX. század során megesett, hogy az újságíró egyenesen e fogalommal igyekezett megmagyarázni a termelési riportokkal és győzelmi jelentésekkel fárasztott olvasónak, melyik az a kazah nyelv. Pécsi Ferenc tett így a Népszabadság 1963. június 7-ei számában, amikor a határtalan kazahsztáni szűzföldekről jelentkezve álmélkodott, miként mennek a dolgok büszke kazah testvéreinknél.

„Szép, új székházban dolgozik a Celinnij Kraj nevű napilap szerkesztősége is. Kiadnak itt nemcsak orosz, hanem kazah nyelvű napilapot is. Ezt a kipcsak-török nyelvet három és fél millió ember beszéli Kazahsztánban. A celinográdi iskolákban is mindenütt kötelezően tanítják. Orosz gépkocsivezetőnk büszkélkedett vele útközben, hogy kisfiának ötöse van a kazah nyelvből, és a tanító néni megbízásából ő segít tanulni egy kazah kislánynak, akinek csak kettese van, pedig annak anyanyelve” – tette egyértelművé a szerző, hogy mégis csak melyik néptől tanulhatunk ezen a tájékon a legtöbbet.

Akadnak azért irodalmibb források is, ha a kipcsak(ok) nyomait kutatjuk. Fordulhatunk például Karinthy Ferenchez, akinek Nikoláj című elbeszélése 1944-ben jelent meg az Új Időkben. A történet szerint akadt, akinek még a világégés közepette is a kipcsak igekötők kötötték le a figyelmét: „A Belsőázsiai Intézetből is fény szűrődik ki a homályos folyosóra, Bogen doktor úr, a tanársegéd kipcsak nyelvű jegyzeteit készíti. Ott ül már hajnal óta s ott is marad, míg be nem csukják lent a nagy kaput s könyveivel hazafelé ballag. Olykor felemeli a fejét s kitekint az ablakon. Jegenyefák tűnnek a szemébe, de már nem gondol rájuk. Készülő munkájára gondol, a műre, amit hét éve készít: Kísérletek néhány kipcsak igekötő megfejtéséhez.”

Ahogy látjuk tehát, a kipcsak ha elő is kerül, többnyire a nyelvi egységet nevezik meg vele, és ritkábban utalnak a népre, amelyik a XI. század közepétől vált ki a kimek törzsszövetségtől, és csatlakozott a kunokhoz, szárikhoz.

De lehet épp tulajdonnév is, miután a középkori kun szállásterületeket Kipcsak Puszta, perzsa nyelven Desti Kipcsak néven ismerték. És nézzük csak, mit találunk Weöres Sándor 1972-es drámájában (A kétfejű fenevad avagy Pécs 1686-ban): „Szulejman nagyvezir, te sápoló gazember, aki a megvesztegetés dénárjait és tallérjait tíz körömmel kaparod magadhoz: megint mit fizetett néked a bécsi császár? Hogy nem engeded Buda várát megvédeném! Két-három hétbe se tellik, és Abdi basa helett Károly herceg fogja Buda várában az üllepit türülni szultáni hártyapapirossal. Tudd meg, tatárjaim harcra készen állanak Móduvában, Kipcsakban, annyian vannak, mint a felhő, akár a Rajnáig és Szajnáig meg sem állok vélök — s ha nem hagysz cselekednem, te kötnivaló disznóhólag…”

Rajnán és Szajnán innen, a tatárjáráson túl, a kipcsakok megjelentek nálunk, és sokan szenteltek időt a kipcsak nyelvek vizsgálatának. Nézhetjük akár pozitívan is: a kormányfő az egyébként nehezen értelmezhető kipcsakozásával legalább azt elérte, hogy többen keressenek utánuk. És megtudják, amit Veres Péter is írt a Kortárs 1968/8. számában: „IV. Béla unokája jól tudta, mit várhat a Nyugattól. És aztán: az Aranyhorda birodalma akkor nemcsak nagy volt, hanem szilárdnak is látszott. Határos volt Magyarországgal, de akkor még Moszkva is a birtokában volt. Amíg Timur Lenk a Kaukázuson innen, szét nem verte Toktamis kán seregét, meg nem törte ezt a birodalmat és Moszkva ki nem szabadult belőle, vagyis Kun László után még jó száz-százhúsz esztendeig a Kipcsak-tatár-birodalmat komolyan kellett venni.” Hiszen a Kipcsak Puszta területen jött létre az Arany Horda nevű mongol állam, amit amúgy mongolok helyett többnyire kipcsakok, tatárok és kirgizek laktak.

Azért a végére tegyük még hozzá: igazságelemek felbukkantak Orbán Viktor miniszterelnök beszédében is. Ugyan kipcsak önkormányzatokról nem tudunk, ahogy a kelet felé való folyamatos kacsingatástól sem lehetünk boldogok. De tény, hogy hagyományőrző kulturális egyesület például alakult 1998-ban Karcagon. A Népszabadság akkori cikke szerint a Kunszövetség „célja, hogy a magyarországi és a határokon túl élő kun, besenyő és tatár – gyűjtőnevén kipcsák – gyökerű embereket összefogja. (…) A Kiskunság, a Nagykunság és a Mezőség bizonyos részein őrzik az úgynevezett kipcsák eredetű hagyományokat az ott élők. Ez főként népművészeti tárgyaikban, állattartási szokásaikban figyelhető meg.”

Ha pedig felkeressük a Kunszövetség oldalát, megtaláljuk azt a 2007-es közleményt is, ami Nurszultan Nazarbajev látogatásáról adott számot. És arról: a kazah elnök találkozott Szili Katalin házelnökkel, Sólyom László köztársasági elnökkel és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, a kunok pedig tiszteletbeli kunkapitánnyá fogadták. Ha elnökükként nem is, kunkapitányként tehát elfogadhatják őt a Kunszövetséghez tartozók.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/44. számában jelent meg október 31-én.