„Minden kor szereti a bulvárt, és az emberek a XVI. században is jól eső borzongással értesültek az ismert emberek kegyetlen haláláról. 1539. november elején futótűzként terjedt a hír: a Zrínyiek orvul megölték Hans Katzianer egykori osztrák főhadparancsnokot, a horvát végvidék hős védőjét Kosztajnica várában.”
Így vezeti fel Varga Szabolcs „idősebb” Zrínyi Miklósról (1508–1566) írt biográfiájában a későbbi szigetvári hős életének több szempontból is legsötétebb ügyét. Ugyanis már az kérdéses, pontosan ki, mikor és mit csinált. De az is fejtörő, hogy mi közük lehetett az egészhez a Zrínyi fivéreknek, milyen kapcsolatban álltak az amúgy szlovén származású, Johann néven is emlegetett Hans Katzianerrel, és miért nekik kellett eljátszaniuk a hentes szerepét. Közben pedig látjuk, ahogy Varga is kiemeli: ez a bűn kellett ahhoz, hogy Zrínyi elindulhasson a felemelkedés útján.
Hogy az egyértelműen politikai természetű gyilkosság mennyire játszott kulcsfontosságú szerepet a horvát származású Zrínyi família életében, azt jól mutatja, hogy a száz évvel később a család történetét megíró ír Ágoston-rendi szerzetes, Marcus Forstall is kiemelten foglalkozott az esettel Stemmatographia című művében.
De ki volt Katzianer, és miért kellett vesznie? Életrajzából egy ízig-vérig végvidéki katona képe rajzolódik ki. Már harmincas évei elején, II. Lajos (ur. 1516–1526) alatt boszniai főkapitány, a horvát–szlavóniai csatározásoknál jó hasznát veszi szlovén származásának, és egyre nagyobb hírnevet szerez magának. A mohácsi csatánál azonban nincs jelen, utána pedig Ferdinánd (ur. 1526–1564) oldalán találjuk; 1528 márciusában az országból is kifüstöli az osztrák főherceg ellenlábasát, a Mohács után elsőként magyar királlyá koronázott Szapolyai Jánost.
Karrierje csúcsára azonban egy évvel később ér: Niclas von Salm és Wilhelm von Roggendorf mellett sikerrel védi meg Bécset I. Nagy Szulejmán seregével szemben. Az 1529-es ostrom után főhadparancsnok lesz, 1530 márciusától az alsó-ausztriai, valamint a horvátországi csapatok kapitánya. Korbáviai „Torquatus” János horvát bán – a Zrínyi fivérek nagyapja – 1531-es halála után, mivel egy ideig Ferdinándnak nem sikerül utódot kineveznie, báni ügyekben is többször jár el. Batthyány Ferenc 1533-as lemondását és távozását követően pedig tovább nő a tekintélye, hatalma.
1537-ben aztán megkapja a nagy lehetőséget: egy nagyjából 25 ezres, osztrák, magyar, horvát, német és cseh csapatokból álló sereggel vezethet támadó hadjáratot a törökök ellen, aminek katasztrofális vereség lett a vége. Az Eszék melletti diakovári csatában október 9-én a törökök szétzúzták a haderőt, Katzianer már az ütközet előtt faképnél hagyta csapatait, és menekülőre fogta. Ferdinánd tajtékzott, Katzianert pedig vizsgálati fogságba helyezték. Félve a felelősségre vonástól 1538. január 31-én ismerősök segítségével megszökött bécsi börtönéből.
Álhír, dezinformáció és propaganda Zrínyi téli hadjáratában | Magyar Hang
Kevés hírhedtebb hadivállalkozás akadt a török várháborúk idején ifjabb Zrínyi Miklós 1664-es téli hadjáratánál. Ennek egyik oka az a fajta nyilvánosság, amit e katonai akció a német birodalmi közvéleményben kapott. Még ha túlzásnak tűnik is, de a január 18. és február 9.
Forstall szerint az egykor ünnepelt hadparancsnok „kijátszva az őröket és a téglafalat vésővel átfúrva, majd lóra kapva – amelyet megállapodás alapján előkészítettek neki – szerencsésen biztonságos helyre menekült”. Így jutott el Zrínyi János családi rezidenciájára, a horvátországi Kosztajnica erődjébe.
A hadvezér sose nyert nyílt ütközetben a törökkel szemben, ami még nem is lett volna gond Bécsben vagy épp a horvát–szlavón végeken, ám az, hogy lepaktált a törökkel – miként azzal korábban is gyanúsították –, főbenjáró bűnnek számított. „Minthogy ingadozó jellemű férfi volt, reményét vesztve átpártolt a törökhöz. Nándorfehérvár parancsnoka, Mehmed basa, aki korábban legyőzte, szívesen fogadta, és nagy zsold mellett a vazallus állam mintájára elképzelt Horvátország feletti uralmat ígérte neki, amennyiben őszinte hűséggel segítséget nyújt Szolimánnak az osztrák birodalom városainak meghódításában” – jegyezte meg róla a Zrínyi család udvari történetírója.
Három évvel apósa, Korbáviai János után 1534. március 13-án 44-45 éves korában elhunyt Zrínyi (III.) Miklós; fiainak pedig többfrontos ádáz küzdelmet kellett vívniuk az örökségükért. Ferdinánd például konkrétan kétszer is elkonfiskálta volna a teljes korbáviai hagyatékot, hogy azt a horvát báni székbe ültetni kívánt, egyébként remek katonaként számon tartott, ám a térségben birtokokkal nem rendelkező Pekry Lajosnak adja.
Medvevár, Rakonok és Lukavec megtartása mellett szemben találták magukat Török Bálinttal is. A Szulejmán által Buda 1541-es bevételekor elfogott és a Márvány-tengeri török börtönbe elhurcolt, majd ott elhunyt nagyúr korántsem az a joviális, kizárólag a hazáját szem előtt tartó rettenthetetlen hős volt, ahogy őt Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből nagyjából szinte mindenki ismeri.
– A korabeli forrásokból és leírásokból egy gátlástalan, a céljai érdekében bárkin átgázoló rablólovag képe rajzolódik ki. Bár a korszak bővelkedett a saját érdekeit szem előtt tartó előkelőkben, Török Bálint mindenkit túlszárnyalt. Mindenkinél többször váltott pártot, és átállásának árát minden esetben busásan megkérte Ferdinándtól, illetve János királytól. Katonái élén kíméletlenül pusztította ellenfeleinek birtokait, így a Dunántúlon valóságos kiskirályként uralkodott az 1530-as évek második felében. Ekkor már Szigetváron rendezte be családi központját, és innen tartotta rettegésben a környék lakosságát. Politikai akciói során még a törökkel is szövetkezett – írja jellemzésében Varga Szabolcs.
A Zrínyi fivéreknek vele kellett megküzdeniük a johannita lovagok vranai perjelségének birtokáért, amelyet még apjuk vett zálogba, de Török Bálint is kinézett magának. A harc egészen Török 1536-os Szapolyaihoz történő átpártolásáig tartott.
„Ti ezzel a Koronával mostantól kezdve egyetlen véretekből származó királyt sem fogtok megkoronázni" | Magyar Hang
A magyar történelem egyik legviharosabb időszakában kellett helytállnia. A neki tulajdonított baljós prófécia a mai napig elkíséri: ötszáz éve született és negyven évesen, 1559 szeptember közepén hunyt el az utolsó magyar származású király, Szapolyai János felesége, Jagelló Izabella.
A hányattatások ellenére a családnak sikerült szinte veszteség nélkül megúsznia ezeket a birtokcsatározásokat. Nem mellesleg azért, mert a térség nemessége akár Ferdinánddal szemben is kiállt mellettük. A Zrínyiek gondjait tetézte, hogy udvari kapcsolatok nélkül kellett átvenniük apjuk örökét, de Bécsben az sem számíthatott jó pontnak, hogy az öreg Miklós a törököknek is fizetett adót. Ferdinánd nem bízott a családban, ugyanakkor a szigetvári hős, Zrínyi Miklós már egyértelműen az oszmánok ádáz ellenfele, ahogy azt a Portán többször diplomáciai csatornákon is megjegyezték.
Így jutunk el a gyilkosságig. Hogy pontosan mikor történt, nem tudni, jelenleg az 1539. október 27-ei időpont tűnik a legvalószínűbbnek. Nádasdy Tamás bán – miként Varga írja – egy október 8-ai leveléből még az derül ki, Katzianer él, ám november 6-án Török Bálint már köszönetet mond Nádasdynak, amiért utóbbi korábban értesítette a hadvezér haláláról.
Ugyan a gyilkosság pontos menete máig nem tisztázott, talán Istvánffy Miklós leírása állhat legközelebb a történtekhez. A korszak ismert történetírója szerint a Katzianert köröztető Ferdinánd egy idő után megelégelte, hogy volt hadvezére Zrínyi Jánosnál „vendégeskedik”, ezért levelet írt testvérének, amelyben tulajdonképpen arra szólítja fel őket, ugyan nem tennék-e már el láb alól. Miklós Kosztajnicába ment, és egy lakoma után két horvát katonáját, Krabus Györgyöt és Hojsics Jánost küldte fel hozzá, míg ő maga elterelte az őrök figyelmét. Míg előbbi egy kétélű tőrrel, handzsárral halálra sebezte, utóbbi azért egy baltával még fejbe verte. Testét a várpiacra aláhajították, majd a fejét vették, és elküldték Bécsbe.
Hogy nem nyereségvágyból elkövetett emberölésről volt szó, azt Forstall is bizonyítja: Katzianer birtokait, javait Ferdinánd engedélyével három fia, Boldizsár, Farkas és János örökli. A kortárs Forgách Ferenc állítása, hogy Katzianert annak saját tőrével maga Miklós szúrta volna le, már csak azért sem tűnik hitelesnek, mivel a váradi püspök nem volt túl nagy rajongója Zrínyinek.
Azt továbbra is homály fedi, ha végül megölték, a hadparancsnok miként tölthetett el előtte majd két évet János vendégeként? Főleg, hogy egyes feltételezések szerint Katzianer Miklóst is a törökkel való kokettálásra csábította, miközben – hogy még jobban bevágódjon az oszmánoknál – valójában tálcán nyújtotta volna át nekik, hogy tegyen vele a Porta, amit csak akar. Forstalltól lehet sejteni, a vendégeskedés nem feltétlenül számított barátinak, ám amikor Ferdinánd dühösen szóvá tette, miért bújtatják, Zrínyi János úgy replikázott: addig örüljön a király, amíg az ellenségei nála tartózkodnak, mert akkor messzebb nem is lehetnének attól, hogy neki bajt, galibát okozzanak.
Rejtélyes Janus Pannonius-kézirat az ifjabb Kolumbusz könyvtárában | Magyar Hang
Velencében veszett nyoma, egy áthúzott név árulkodhat az eredtéről. Egy végül soha ki nem nyomtatott kötet nyomában.
Varga Szabolcs szerint Bécs egykori védőjének sorsáról nyártól alkudozás folyt a két fél között, s ennek lett az eredménye az őszi gyilkosság. Likvidálása pedig úgy tűnik, mindenkinek jól jött. Hogy a viszony Ferdinánd és a Zrínyiek között javulni látszott, mi sem igazolja jobban, mint hogy az osztrák főherceg mindig mentegette őket.
Forstall szerint „törvényben hirdette ki, hogy (Katzianer) megöletése jogszerű volt”. Ferdinánd egy 1542-es oklevele szerint mivel Katzianer Kosztajnica mellett Sztubicát és Szomszédvárt, valamint fogolyként Zrínyi Miklóst is török kézre adta volna, ezért a kereszténység és a haza érdekében igen hasznos volt a hadparancsnok eltávozta.
Érdekes adalék, hogy ebből is nagyon úgy tűnik, a buzgón vallásos Ferdinándnak nem jelentett gondot eltenni láb alól a számára nem kívánatossá vált figurákat. Hasonlóképp gyilkoltatta meg 1551 év végén Szapolyai, majd felesége, Izabella királyné mindenható kincstartóját, Fráter György erdélyi helytartót.
A gyilkosság közben Zrínyi szempontjából – miként arra Varga is felhívta a figyelmet – „új fejezetet nyitott a család történetében, Miklós üstökön ragadta a szerencsét, és az utódok következő generációi el sem engedték azt”.
Felhasznált források, szakirodalom
• Forgách, Ferenc: Emlékirat Magyarország állapotáról Ferdinánd, János, Miksa királysága és II. János erdélyi fejedelemsége alatt – Ford.: Borzsák István – Szöveggondozás: Kulcsár Péter. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1982.
• Forstall, Marcus: A Zrínyi grófok hősi családjának története – Ford.: Kiss Béla Károly. In: A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában, 321-384. Zrínyi Kiadó, Budapest 2007.
• Istvánffy, Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája – Tállyai Pál XVII. századi fordításában I/2. Balassi Kiadó, Budapest 2003.
• Varga, Szabolcs: Leónidasz a végeken, Zrínyi Miklós (1508-1566). Kronosz Kiadó – Magyar Történelmi Társulat, Pécs-Budapest 2016.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/1. számában jelent meg január 3-án.
Ha a történelemi témáju cikkek érdeklik, akkor Időgép rovatunkat érdemes figyelnie! Ha pedig a tudományos írásainkat keresi, azokat itt találja!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/1. számban? Itt megnézheti!
