Tudják, hány filozófus kell egy villanykörte kicseréléséhez? Jó néhány biztosan. Egyikük levezeti: egy új izzó soha nem vetheti ugyanazt a fényt a szobára, mint az előző. Előáll a második, szerinte az égő elménktől független létezéséről sem lehetünk meggyőződve. Mire a harmadik, felemelt mutatóujjal: Parmenidész idejében villanykörte sem létezett, így két társa olyasmit próbál megoldani, ami nem illik a klasszikus bölcseleti hagyományba. Nyilván tehát kontinentális filozófusok, akik csak mellébeszélnek, szemben az analitikusokkal!
Tőzsér János egy negyedik fajta gondolkodó: ő azt bizonyítja be, hogy mindegyik társa sikertelennek bizonyult, miután téziseiket nem tudták elfogadtatni tudományos igazságként, ráadásul még a sötétség sem oszlott körülöttük. Teszi mindezt magával ragadó, olvasmányos módon. Laikus olvasó meg is lepődhet Az igazság pillanatai forgatása közben. Hiszen azt gondolta, a filozófiának valami olyannak kell lennie, aminek ő már a nyelvezetét sem érti. Hogy miután az ember túl van a világirodalmon, és felfogta, miről akart írni Joyce az Ulyssesben, talán bele is foghat Kant-szövegek olvasásába, egyszer pedig még odáig is eljut, hogy érteni fogja a Lét és idő alábbi mondatait: „az igazlét mint felfedő-lét a jelenvalólét egyik létmódja.”
Tőzsérnél eközben még a tárgymutatót is szórakoztató olvasni, a „metafizikai realizmus” mellett olyan kifejezésekkel találkozva, mint a „mismásolás”, illetve a „bullshit/humbug.” Aki még nem háborodott fel kellőképp, majd az esszé hasonló mondatai megteszik a hatásukat: „Ha egy filozófusnak kisebbrendűségi érzése van a természettudományok művelőivel szemben (és ez nem ritkaság), akkor erre csak azt tudom mondani: van rá oka.” A szerző ügyesen provokál, mikor épp nem saját közegét, hát az irodalmárokat. Bő két éve például az Élet és Irodalomban írta meg, hogy József Attila verse, az Eszmélet következetlen és/vagy közhelyes. Több se kellett a versekkel hivatásszerűen foglalkozóknak, siettek megvédeni a költőt a szerintük illetéktelen területre tévedő filozófustól.
Tőzsér ezúttal ismét saját szakmája képviselőit ingerli vitára, a Kalligramnál megjelent kötetében arra jutva: a filozófia gyakorlatilag egy több ezer éves, sikertelen vállalkozás. A filozófusoknak semmilyen problémára nem sikerült megoldást találniuk, nincsenek olyan válaszaik, amelyek megnyugtató módon lezártak egy-egy disputát. Az örök kérdések kapcsán, miszerint létezik-e elmefüggetlen létezés, van-e Isten és szabad akarat, rengeteg elképzelés született, de egyetértés semmiben nincs. Az ELTE egyetemi oktatója szerint pedig semmiképp sem meggyőző válasz, hogy a filozófiának csak kérdéseket kell feltennie, és az benne a szép, hogy mindenről különböző vélemények születhetnek. Szerinte ez épp olyan, mintha az orvostudomány mindeddig egyetlen beteget sem gyógyított volna meg, léteznének viszont jól kidolgozott elméletek a betegségek kialakulásáról.
Kötetében először vitába száll azokkal, akik úgy vélik, a filozófia nem episztemikus (ismereten alapuló) vállalkozás, és akik szerint a célja nem a filozófiai igazságok kimondása. Majd hosszan vizsgálja, hogy a filozófusok sosem jutottak konszenzusra semmiben, és ez miért alakulhatott így. A végére mégis arra jut, hogy a filozófia művelésének van valami értelme: önreflexió, szkepticizmus, az elméletalkotásról való lemondás! Kicsit agnosztikus, kicsit hippi válasz, mely szerint ideje elfogadni ismeretelméleti gyengeségeinket, és ennek tudatában vizsgálni a világ jelenségeit. Mire pedig idáig eljutunk, nyugtázzuk, hogy mégis csak rengeteget megtudtunk az olyannyira sikertelennek tartott filozófiatörténetről, sőt: sok mindent meg is értettünk belőle.
Tőzsér János: Az igazság pillanatai, Kalligram, 2018, 3990 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/7. számában jelent meg, 2019. február 15-én.
