Május 17-én délután fél 6-tól mutatják be a budapesti Három Holló kávézóban a flamand Jeroen Olyslaegers könyvét, a Védőrt. Az Antwerpen náci megszállása idején játszódó regény fanyar humorral és bravúros nyelvezettel eleveníti fel a második világháború őrületét, felvetve a kérdést: hol húzódik a határvonal a politikai-hatalmi téboly passzív szemtanúja és aktív cinkosa között? A szerzővel Konok Péter beszélget.
– Regénye a második világháború idején játszódik Antwerpenben. A háborúról számos mű született már – az öné miben különbözik ezektől?
– Könyvem egy rendőrségi jelentésen alapul, amelyet egy rendőr írt egy razziáról, amiben maga is részt vett. A történet a morális kétségekről szól, arról, hogyan veszünk részt valamiben, amiről pontosan tudjuk, hogy erkölcsi értelemben hibás. A morális szinten a gyakorlat és az elmélet között meglévő különbségről. Miért teszünk olyasmit, amiről tudjuk, hogy helytelen? Hogyan működik a kollegialitás a rendőrök között? Mit jelent az ellenállás? Hát a kollaboráció? Mit ér az erkölcsi ítélet az események után? Mindezekkel foglalkozom a könyvben, és ezek a témák a mai időkre is jól rímelnek szerintem.
– A második világháború, a zsidóüldözés témakörét sok országban máig nem dolgozták fel. Mi a helyzet Flandriában, vagyis Belgium holland nyelvűek lakta részében?
– Bizonyos értelemben azt lehet mondani, hogy ez a feldolgozás még csak most kezdődött el. A regényem nagyon sikeres, és sok olvasót egymás között folytatott vitára ingerel. A Védőr óta is több, hasonló tematikájú könyv jelent meg, amely mind a feldolgozási folyamat felgyorsítását szolgálja.
– Főhőse, Wilfried Wils egyfelől pragmatikus, másfelől viszont idealista. Egy kritikában azt olvastam, hogy a Védőrben „mindenki megcsalja az elveit”. E művével azt akarta kifejezni, hogy drámai időkben az ember sohasem döntheti el egyértelműen, hová álljon?
– Így van. Roberto Calosso új könyvében ezt „unnameable present”-nek, megnevezhetetlen jelennek nevezi, amivel arra utal, hogy sohasem tudhatjuk, a jelenben hozott döntéseinknek, tetteinknek milyen következményei lesznek a jövőben. Tehát még csak drámai időkre sincs szükség, hogy ez így legyen. Egyébként a mi korunkat, például ökológiai értelemben, ugyancsak drámainak tartom. Még soha nem verték át kollektíven ennyire az emberiséget, és az utánunk jövő nemzedékek könyörtelen ítéletet mondanak majd rólunk. És ebből nem maradhat majd ki senki – ettől olyan tragikus, hogy az emberi faj képtelen a közös döntéshozatalra.
– Hazájában azt írták a könyvéről, hogy nyelve ízes, szépen felépített mondatokból áll; úgy ír, ahogy ma már kevesen. Nem tart tőle, hogy túlságosan megnehezíti az olvasó dolgát?
– Én kifejezetten jól olvasható szerzőnek tartom magam. Az, hogy egy mondat szépen felépített, nem jelent szükségszerűen olvashatatlanságot. Elsősorban történetmesélő vagyok, és minden vágyam az, hogy minél többen tudják követni, amit közölni akarok. A stílusom valóban különbözik kollégáim többségéétől, de ez a saját hangom, sokáig fejlesztgettem – arra azonban mindig vigyázok, hogy a stílus ne legyen a befogadhatóság akadálya.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/19. számában jelent meg, 2019. május 10-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/19. számban? Itt megnézheti!
