A gyász feldolgozásának egyik legszebb, ugyanakkor talán legtörékenyebb módja az elvesztett személy jelenvalóvá tétele. D. Tóth Kriszta televíziós műsorvezető, újságíró, főszerkesztő éppen ezt teszi Jöttem, hadd lássalak című regényében: édesanyja életéből sző történetet, emléket állítva a fiatalon elhunyt nőnek. „Csodáltalak, és nem értettem, hogy miért nem vagy boldog. Nem értettem, miért iszol, miért eszel úgy, mintha nem volna másnap. (…) De leginkább azt, hogy miért hagytad elmenni apánkat. Miért nem tettél semmit, amikor széthullott körülöttünk a világ (…) A romokon nem találtam magam, arra pedig haragudtam, aki lett belőled. Nem maradt másom, akire haragudhatnék” – írja a szerző a második kiadáshoz készített előszóban.
A gyász élettörténetté tágított feldolgozása terápia ugyan, mégis jóval több annál, egy valóság ihlette fikció, amely a személyes vonatkozásokon túl is megállja a helyét. Annál is inkább, mert D. Tóth Kriszta különleges módját választotta az elbeszélésnek: a regénybeli édesanya egyes szám első személyben eleveníti fel az életét.
Bora, a regény főszereplője gyógyíthatatlan betegsége biztos tudatában mesél. A halál közelsége törékennyé teszi a testet – szinte ünnepi pillanat, amikor a nő hosszú idő után újra lábra tud állni –, ám gyémánt szilárdságúvá az elmét. Bora kíméletlenül néz szembe önmagával, hibás döntéseivel, és értékeli szeretteivel, mindenekelőtt a lányával való kapcsolatát. Ez utóbbi biztosítja a szöveg folyamatos feszültségét. Hiszen legyen bár részleteiben fiktív a történet, mégsem tudunk egy pillanatra sem elfeledkezni róla, hogy Bora a szerző édesanyjának alteregója, így kettejük súlyos traumákkal terhelt viszonyát a lány rekonstruálja, ám az anya szemszögéből ismerjük meg. Ez, a narratív izgalmakon túl, a szeretet kinyilvánításának zavarbaejtő módja, hiszen a másikat saját magában teszi élővé, ahogy az előszóban is írja: „Az anyám vagyok. Én vagyok az anyám.”
Az emlékezés motivációja a törések felkutatása, mintha a szöveg az elkövetett hibák, a rossz döntések számbavétele lenne. Bora a kereszteződésekben látszólag mindig rossz irányba fordul, és nem mindig szabad akaratából. A külső behatás nem erőszak, ám kellően erélyes ahhoz, hogy magával sodorja a nőt. Így kerül az ízig-vérig fővárosi lány vidékre, és éli le életét valódi otthonától távol. Egyetlen valóban autonóm döntésével – hogy visszaköltözik Budapestre – pedig mintha a saját életét dobná el magától.
A regény a szövegben refrénként visszatérő címe idézet az Omega Ha én szél lehetnék című dalából, amely Bora életének állandóságát jelképezi. A Budai Ifjúsági Parktól a kaposvári búcsúztatásig újra és újra felcsendül a dal, amely ugyanúgy utalhat a visszaemlékezés folyamatára, mint a szerző szándékára, hogy feltárja elvesztett édesanyja életét. A munka elsőre talán idegenül ható része egy valódi oknyomozás, amelyben az újságíró átveszi a hatalmat a szépíró fölött, hogy leleplezze a szövegben a Borának udvarló rejtélyes angol nemest. Ez a tökéletes fikciónak tűnő epizód – mint azt a szerző több interjúban is elmondta – a regény egyik legvalóságosabb része, amely kis szerencsével észrevétlenül szervesül az elvesztett élet felidézésével.
D. Tóth Kriszta regénye eredetileg 2013-ban jelent meg, a második kiadás alkalmat ad rá, hogy az olvasók újra felfedezzék maguknak ezt a különleges gyászmunkát.
D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak. Bookline Könyvek, 2019. 3999 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/14. számában jelent meg, 2019. április 5-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/14. számban? Itt megnézheti!
