HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Könyvesház Mécs Anna: Ná...

Mécs Anna: Nálunk a szülők lázadóbbak, mi olykor konszolidáltabbak

HIRDETÉS

Tavaly ő kapta a Margó-díjat, idén pedig vasárnap este héttől lesz hallható az irodalmi fesztiválon Mécs Anna. A fiatal íróval beszélgettünk a bemutatkozó Gyerekzár kötetről, a családi örökségről és arról is, belépne-e a Momentumba.

HIRDETÉS

– Másfél éve lépett fel egy TED-konferencián, ahol elmesélte, hogyan birkózott meg a családi örökséggel. Azzal, hogy már gyerekkorában is mindig azzal szembesült: az ötvenhatos hős Mécs Imre lányaként többet várnának el öntől. Lehet még egyáltalán hatni az ilyen történetekkel, amikor ma minden Instagram-zugban egy influencer rejlik?
– Fel szokott merülni bennem is, hogy van-e értelme 150 karakternél többet írni. De a visszajelzések mindig arról győznek meg, hogy érdemes próbálkozni. A TED-előadás után is nagyon sokan írtak rám, hogy megfogtam őket, tudtak azonosulni még úgy is, hogy nem politikailag érintett családba születtek. A novellák kapcsán szintén jók a visszajelzések. Kevesebb emberre, de mélyebben lehet hatni. Az influencerek helyzetével ezt nem vetném össze. Most egyébként egy reklámügynökségnél dolgozom, így nagyon sokat kell velük is foglalkoznom. Ők inkább folyamatos jelenlétet adnak, ami egyfajta barátságpótlék is a követőik számára.

– Generációs jelenség ez, amilyenből bőven kijutott önnek is. Donáth Anna beszélt még arról, hogy ki kellett mennie külföldre, hogy a neve ne jelentse ugyanazt, mint itthon, és végre ne csak a családja részeként tekintsenek rá. Ön ugyanerről beszélt ezen a TED-előadáson. A nyomasztó elvárások levetkőzése után hozhat valami újat ez a generáció?
– A rendszerváltás környékén születtem, akárcsak Anna, a Donáth családdal pedig a felmenőink közös 56-os és demokratikus ellenzéki múltja is összeköt.

Mindkettőnknek fel kellett nőnünk ahhoz, hogy saját jogon is bekapcsolódjunk a közéleti dolgokba, és hogy a mi generációnk is politikai szereplő legyen. Az pedig nyilván nagy előnye ennek a nemzedéknek, hogy az előző rendszerben koránál fogva nem vett részt semmilyen szinten sem. Apukám néha szomorúan mondja, hogy igaza volt Mózesnek, amikor népével addig bolyongott, amíg ki nem halt a rabszolga-generáció, és csak azután léptek a szabadság földjére. Lehet, hogy itthon is még több idő kell a változáshoz.

Donáth Anna: Nem a „lájkokon” múlik a siker | Magyar Hang

Cáfolja Donáth Anna, a párt frissen megválasztott EP-képviselője, hogy a Momentum lenne az új SZDSZ. A DK választási eredményére érkező reakciók kapcsán pedig fontosnak tartja leszögezni: Dobrev Klára munkájának köszönhető az eredmény. Interjú az EP-választáson 9,9 százalékot szerzett párt alelnökével. Részletek a Magyar Hang június 14-i (2019/24.) számában, pénteken megjelent interjúból!

– Azért hiába sokszor a kor, hiszen emlékezhetünk, a fideszesekről is az a kép élt a nyolcvanas évek végén: ők az újak, ők fogják meghaladni a sérelmi politizálást. A Momentumról is elhangzott már, hogy a fiatal Fideszre emlékeztet egyeseket.
– Abba tényleg nem kapaszkodhatunk, hogy valakik nem olyanok, mint az előzőek, hiszen a tagadás nem egy állítás. Attól még nem fogjuk tudni, ki mit képvisel. Viszont egy új erő, egy fiatal generáció tud reményt adni, ahogy a Momentum is adott sokaknak. Azt még nem lehet tudni, merre fog folytatódni a pályájuk. De ezt csak így kívülről mondom.

HIRDETÉS

– Nem lépne be?
– Gondolkoztam rajta, de a politikától egyelőre igyekszem távol tartani magam.

– Az egyik korai élménye, ahogy a tanítónője beszélt arról az osztály előtt: ön Kodály Zoltánnak is köszönheti az életét, aki közben járt Mécs Imre érdekében. Ez rögtön azzal szembesítette, hogy rögtön méltóvá kell válni Kodály segítségéhez?
– Biztosan ott volt bennem az érzés, hogy meg kell felelnem, vagy hogy egy ilyen család tagjaként nem élhetek annyira hétköznapi életet. A küldetéshit megvolt, amit szerencsére sikerült kicsit levetkőzni azóta. Az írás segített ebben, amit nem azért akartam csinálni, hogy valami nagyot alkossak, hanem mert őszintén ebben tudom megélni magam.

– Azért a tehernek érzett elvárásokat végül sikerült teljesíteni, ismerik már az ön nevét is, pozitívak a visszajelzések a novelláira.
Megnyugvást tényleg jelentett, és kicsit fel is szabadított. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy a pályám elején vagyok, ez még nagyon a kezdet. De jó nagyon a tudat, hogy valamit már csináltam, és nem az jut elsőként az emberek eszébe, kinek a lánya vagyok.

– Eszünkbe juthat épp az öccse, Mécs János is, akit a kormánypropaganda próbált egy ironikus szövege kapcsán beállítani úgy, mint aki gyűlöli a vidékieket. Gondolom, ez sem hozza meg az ön kedvét a politizáláshoz.
– Valóban megerősített benne, hogy ez most még nem nekem való. De azt láttam, hogy ő a személyisége miatt nagyon jól viseli ezt a hercehurcát. Érdekes volt beszélgetni arról is, hogy az apukánkat ért támadásokat mennyire különbözőképp éltük meg. Fiatalabb volt, de ő visszaszólt a kétezres évek elején a bekiabálóknak, hogy hagyják békén, én meg elbújtam, és úgy éreztem, teljesen meg vagyok szégyenítve. Ő politikusabb alkat, én pedig az íráson keresztül tudok kapcsolódni a közéleti kérdésekhez.

– Beszélt már ezekről a támadásokról, például arról, ahogy álltak a nemzeti sírkertben, és árulózták az édesapját, sőt, azt kiabálták, hogy nem kellett volna megmenekülnie a halálsorról. Mintha ez a gyűlöletpolitizálás ma mindennél erősebb lenne, de ezek szerint a rendszerváltás óta velünk van?
– Bizonyos fokig lehet ma erősebb, de mégis csak jelen voltak korábban is ezek. Vegyük csak a kokárdahordás kisajátítását, a „ki a magyar?”-típusú vitákat. Apukámat is ’98 után érték ezek a súlyosabb verbális támadások, és én is a bőrömön éreztem, milyen, amikor fel vannak hergelve az emberek.

Mécs Anna (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

– És az édesapja nem kötött egyébként túl nagy kompromisszumot a szocialistákkal? Józanabbak is beszéltek azért a csalódásukról, hogy ötvenhatosok legitimálták az utódpártot.
– Ezek olyan kérdések, amiket nem nekem kell értékelnem, ez az ő politikai pályája volt. Magamnak is fontos volt kimondani, hogy a szüleink személye ránk nézve nem érdem és nem is szégyen, hanem állapot.

– Viszont a kihívással az újabb generációknak is szembesülniük kell, hogy mennyire kötnek kompromisszumot a 2010 előtti vagy utáni hatalommal. Íróként, felteszem, önnek is meg kell válaszolnia ezt a kérdést.
– Ilyen kérdéseken valóban egyre többször kell gondolkoznom. Például, hogy eljön-e az ember a Petőfi Irodalmi Múzeumba fellépni, vagy megpályázom-e a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, amit végül megtettem és megkaptam. A Duna TV műsorába is elmentem végül.

Minden esetben próbálom kikérni a környezetem véleményét. Alapvetően párbeszédkész ember vagyok, és ha csak nem muszáj, nem bojkottálok dolgokat. Iszonyú nagy drámám ezzel kapcsolatban nem volt, de egyre többször előjön a kérdés. Többek között ezért is van ez a piaci munkám, hogy ne kényszerüljek rá ezekre a kompromisszumokra.

– Matematikusnak készült, végül író lett, tehát párhuzamok itt is adódhatnak, például Esterházy Péterrel kapcsolatban. A matematikai tudást fel tudja használni az írás során is?
– Nagyon konkrétan nem, de egy-egy metafora képében meg tud azért jelenni a novellákban. A gondolkodásomra is biztosan hat, arra, ahogy elkezdem a mondataim, de ezeknek nem vagyok annyira tudatában. Az újabb könyvesblogos tárcáimban már a technológia és az emberi kapcsolatok kerülnek középpontba, ami szintén picit, de kapcsolódik a matematikához.

– A matematika úgy jött egyébként korábban, hogy valami kiszámítható, politikamentes dologban gondolkozott. Megáll ez ma még? Amikor mondjuk Lovász László számait kérdőjelezik meg a kormánypárti politikusok?
Elkeseredetten figyelem én is, ami az MTA-val történik, miközben korábban kikezdhetetlen értéknek éreztem az akadémiát. Egyébként igen, a matematika egy nagyon vonzó elefántcsonttorony, ami tiszta és objektív, Esterházynál is közrejátszott a politika, a származása miatt például tanárszakra nem mehetett akkoriban.

– Az a félelem sincs már meg önben, hogy ha nőként irodalommal foglalkozik, rögtön kékharisnyázni fognak? A tudományos pálya felé részben emiatt indult volna.
– Az első kötettel talán túl is toltam pár dolgot, nehogy azt feltételezzék, hogy nőként majd romantikus, habos szövegeim lesznek. De ezt szerencsére sikerült elengednem, miután a visszajelzésekben ilyesmi nem merült fel. Egy ilyen komment volt csak, hogy biztos azért kaptam meg a díjat, mert valakivel valamit csináltam – feltételezem, egy férfinek ezt nem vetette volna fel senki.

– Gyakran kell szembesülnie ilyenekkel a mindennapokban?
– A saját környezetemben összességében pozitívak a tapasztalataim. De vannak a külvilág számára nehezen érzékelhető jelenségek; amikor egy kis lekezelést kell éreznem prezentáción, baráti beszélgetésen vagy bárhol, ahol bejöhetnek ezek a sztereotípiák. Nem is feltétlenül tudatosan teszik ezt a férfiak, csupán megszokásból, vagy mert erre vannak sablonszövegeik. Ha pedig az ember reagál, akkor úgy tűnhet, hogy túllihegi a dolgot.

Már olyan apróságokban is érzem, amikor egy munkamegbeszélésen felmerül, hogy nőként határozottan nyújtsam-e a kezem a másiknak, ha úgy látom, furcsa lenne számára. Nem nagy dolog, de mégis csak számít. Persze azt látom, hogy az ilyen méretű problémákkal szerencsés vagyok. Közéleti szinten viszont szörnyű állapotok vannak. Kiakasztó, amit sokan megengednek maguknak például a parlamentben a nőkkel kapcsolatos megszólalásaikban.

Mécs Anna (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

– Nemcsak a szüleit ismerhetjük, ott volt édesapja nagybátyja, Mécs László papköltő is, akinek korábban bizonyos kultusza volt még. Ez él ma is? Nem várják, hogy a rokonaként azért ne írjon mindenféle szabados történeteket?
Sajnos őt már kicsit elfelejtették, így engem sem próbálnak hozzá kötni. Apukám is katolikus, de liberális is, így családi szinten sem jelent problémát, hogy épp milyen szexuális tartalom van a szövegeimben. Én magamat nem tartom egyébként vallásosnak, de abban nőttem fel, hogy „Jézus a legnagyobb liberális”, apukámnál a hit az irgalmasságot, a szeretet és az elfogadást jelenti, amivel abszolút tudok azonosulni.

Politikai tanácsokat szokott adni?
– Annyira nem, azt sem szokták elvárni, hogy mi is ugyanolyan aktívak legyünk. Tüntetésre is csak ritkán megyek. Érdekes módon nálunk a generációk kicsit fordított helyzetben vannak: a szülők lázadóbbak, mi néhány dologban inkább konszolidáltabbak. Szóval nem kérik számon, de néha persze összefutunk. Előfordult pár éve, hogy barátokkal kint voltam a Pride-on, és egyszer csak felbukkant apa egy fa mögül a fényképezőgépével, nagyon megörültünk egymásnak.

– Első kötetével, a Gyerekzárral sikerült teljesítenie a várakozásokat?
– A visszajelzések nagyon pozitívak, nem is vártam volna ennyire elismerő megszólalásokat. Az biztos, hogy nem tökéletes a kötet, vannak benne sikerületlenségek, de debütálásként elégedett vagyok vele.

– A különböző szerepekbe bújás miatt is szeret elmerülni az irodalomban, ebből a szempontból pedig érdekes mondjuk a Robbantott halak című írás, amiben az elbeszélő szülei elváltak, édesanyjával talán kevésbé közeli is a viszony az elején. Nagy családban felnőni milyen volt? Biztonságos háttérnek érezte, vagy néha azért sajnálta, hogy nincs hova visszavonulni, mert minden sarokban akad egy testvér?
– Előfordult ez utóbbi is, miután 80 négyzetméteren nőttünk fel a négy testvéremmel. Abszolút megvolt, hogy kamaszként sem tudtunk elvonulni, nem volt privátszféra. De az otthonosságot a társaság adja már, írni is kávézókba járok, hogy legyen körülöttem valami élet.

Az biztos, hogy emiatt jobban bele tudok helyezkedni más emberek perspektívájába. Annyi szempont volt a családban, én pedig hajlamos voltam közvetíteni emberek között, a másikat képviselni a harmadik előtt. Persze volt, hogy ez a sok szempont, vagy éppen a szüleim személye feszültséget okozott bennem, ilyenkor humorral próbáltam oldani a dolgot, kamaszként és most is sokszor parodizálom a családtagjaimat.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,441lájkolóTetszik
2,289követőKövetés
16,210feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ugrás a mély vízbe – Magyar Hang-ajánló

Interjú György Péterrel, Ungváry Krisztiánnal, Rékasi Károllyal és Zsigmonddal, valamint a Fridays for Future hazai szervezőivel. Itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

A boldog csirke és a halálmadár

Állítsuk át új barátainkat kukoricára, búzára és zöldre, imádni fogják és meghálálják. Biztosítsunk számukra megfelelő nagyságú területet a kapirgáláshoz és egyéb tornamutatványokhoz.