HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Könyvesház A százéves ke...

A százéves kertész

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük!

HIRDETÉS

Bálint György és Bánó András közös könyve, a Bálint gazda, a százéves kertész című életrajzi kötet augusztus végén került a könyvesboltokba. Ebből közlünk egy részletet.

Hazajutni, hazajutni

(…)

1945. július 13-án jött értem egy amerikai katonai dzsip a szanatóriumhoz Bad Schallerbachba, amely elszállított egy gyűjtőtáborba, ahol a hazatérő egységeket állították össze. A szanatórium közvetítésével kaptam egy német és orosz nyelvű igazolást, azzal szabadon tudtam mozogni, s azzal fölengedtek a vonatra. Az oldalzsákomat megtöltötték élelemmel a szanatóriumban, pénzem viszont nem volt. Igaz, akkor a pénznek nem is volt értéke. Vonatjegy nem is kellett, a vonat tetején utaztam Sopronig. Nem volt veszélytelen, de a fülkékben már nem maradt hely. Még a földön is ültek. A vonat tetején megtanítottak arra, hogy ha alagút jön, akkor hasra kell feküdni. A tetőn találtunk olyan vasakat, amelyekbe bele lehetett kapaszkodni. Ez paradicsomi állapot volt ahhoz képest, amin én korábban keresztülmentem. Az igazolvánnyal végig tudtam jönni az úton, persze sokszor igazoltattak. Sopronba érkezve leszálltam a vonatról, és bementem a Vöröskereszthez. Kedvesen fogadtak, iszonyú sok munkájuk meg gondjuk volt nekik is, de mindent megkaptam, amire szükségem volt. Megnézték az igazolványt, látták belőle, hogy se csendőrtiszt, se nyilas vezető nem voltam. Adtak vonatjegyet Budapestig és tovább Ludasig, kaptam élelmet és ruházatot is. A családom iránt ott nem érdeklődtem, nem is volt rá lehetőség. Mindenki rohant, sietett, nem lehetett ilyen kérdést feltenni senkinek. Pesten nem is álltam meg, minél előbb haza akartam menni, látni a földet. Gyöngyösön leszálltam, kerestem egy régi ismerőst, akit persze nem találtam meg. Elmentem a házunkhoz, de a bejárat, a nagy zöld kapu le volt lakatolva. Akkor kigyalogoltam Halmajra. Ez egy kilenc kilométeres út, de nem volt más lehetőségem.

Mikor bementem a majorba, láttam, hogy ott egy szovjet lovasezred szállásolta be magát átmenetileg. Furcsa módon valószínűleg egy zsidó–orosz hadnagy volt ott a parancsnok. Nemcsak abból következtettem erre, hogy tudott németül, hanem a külseje is arra utalt, hogy talán zsidó lehetett. Persze nem mertem megkérdezni. Ő viszont megkérdezte tőlem, mit akarok én itt. Mire azt válaszoltam, hogy én itthon vagyok itt. Rögtön meghívtak vacsorára. Valamilyen kincstári ételt kaptam, beszélgettünk, el kellett mondanom, hogy hol voltam az elmúlt években. Hozzátettem, hogy szeretnék itt aludni. Elkísértek egy szobához, amelyben már sokan aludtak. Volt szalma a földön, megmutatták, hol tölthetem el az éjszakát. Ahogy akkoriban megszoktam, a csizmámat a fejem alá tettem. Éjjel, amíg aludtam, ellopták, reggelre már nem volt lábbelim.

Később a faluból hoztak egy bakancsot. Amikor ugyanis a lovasok elmentek, a falusiak kijöttek a gazdaságba, mert elterjedt a híre, hogy visszajöttem. Azt hiszem, hogy némi lelkiismeret-furdalással, de szívesen fogadtak viszsza. Sok mindent vissza is hoztak azokból a holmikból, amiket a halmaji házból elvittek. Közöttük volt az az íróasztal, amelyen most is dolgozom, és a hozzá tartozó karosszék is. Két szép antik ezüst gyertyatartót is visszakaptam, sőt még egy szép meisseni porcelánedényt is – tele paprikás krumplival. Ha másért nem, azért lehetett lelkifurdalásuk, mert szégyellték, hogy nem tettek semmit az ellen, ami itt történt. Gondolom, ezen a környéken is ugyanaz történt, mint máshol, hogy még ki sem értek a zsidók a vasútállomásra, már kirabolták a házaikat, és vittek minden mozdíthatót. Sőt, később azok, akik megszereztek valamit, letagadták, hogy a rablott holmi náluk van. Abban, hogy engem összességében véve szívesen fogadtak Halmajon, gondolom, közrejátszott az is, hogy apámat nagyon tisztelték a faluban. Ő tényleg sok jót tett a helybéliekkel.

Ahogy a falu lakóival találkoztam, rögtön kezdtem tőlük érdeklődni, hogy mi lett a családom tagjaival. Sajnos nem nagyon akadtak, akiktől kérdezni tudtam. Azok pedig vagy nem akartak, vagy nem tudtak válaszolni. Gyöngyösön próbáltam érdeklődni, hogyan vitték el a nővéreimet, de senki nem mondott semmit. Arról többen beszéltek, amikor anyám a szekéren bevette a mérget, az legendává vált a faluban. Végül írtam a Vöröskeresztnek, hogy próbálják megtudakolni, hogy a nővéreim élnek-e, s végül tőlük kaptam értesítést, hogy Bözsi, az idősebbik nővérem Svédországban van. Megadták a címét, írtam neki, ő válaszolt. Azt hiszem, a harmadik levélváltás után írta, hogy nagyon szeretne hazajönni. Hosszú folyamat volt, sok pénzt fizettem a Vöröskeresztnek adományokra, de végül fél év után a szervezet hazahozatta. Pesten a Vöröskeresztnél találkoztunk újra. Megöleltük, megcsókoltuk egymást. Odajött hozzánk, nálunk lakott egy darabig, nagyon egyedül volt, nagyon ránk szorult, de azután állásba ment, szóval megélt. Sokaknak furcsa lesz, de vele sem beszélgettem az átélt szörnyűségekről, sem arról, ami velem, sem arról, ami vele történt. Például arról sem váltottunk egyetlen szót sem, hogyan élte túl a bergen-belseni haláltábort. Az kiderült, hogy Lilivel ellentétben őt nem vitték el Auschwitzba. Bizonyára több deportálási periódus is volt. Egymás között nem kellett volna szégyellnünk azt, ami velünk történt, mégsem hozta szóba a témát egyikünk sem. Számomra még mindig rejtély, hogy miért nem beszéltek soha ezekről a dolgokról az emberek, még a jó barátok sem. Én sem mondtam semmit a borzalmakról. Se az első feleségemnek, Annának, se később a másodiknak, Editnek. Nincs erre magyarázat, talán csak a szégyenérzet. Szégyenérzet amiatt, hogy egy józan, egészséges, munkaképes embert mások nem tekintettek embernek. Tényleg szégyelltünk erről beszélni. Mariska néni, aki akkor volt kénytelen elhagyni minket, amikor egy 1944-ben megjelent rendelet értelmében a zsidók nem tarthattak háztartási alkalmazottat, szintén nem tudott semmit a családomról. Amikor azonban hazaérkeztem, nagy örömömre visszajött hozzám.

Bálint György: Egy szívhez szóló levéllel kaptam díszpolgári címet a néptől | Magyar Hang

Zsákutca volt, rossz döntést hoztam a politikai szerepvállalással. Az idén százéves Bálint gazda ma is kertészeti tanácsokat ad, elnéptelenedett falvak felélesztésében vesz részt, és előadásokat tart. Interjú.

Viszonylag rövid időn belül jutányos áron hozzájutottam egy kerékpárhoz, azzal bebicikliztem Gyöngyösre. Szerencsére ott találtam barátokat, Polgár György orvost és Somogyi János közgazdászt. Ők már az ügyeiket intézték, náluk is voltak hagyatéki ügyek, mint az én esetemben. Velük sem beszéltem az átélt eseményekről.

HIRDETÉS

A gyöngyösi házba nem mentem be. Sem akkor, sem később. Máig nem tettem be oda a lábam! Volt benne egy virágüzlet, egyszer vettem ott virágot valamilyen ünnepségre, talán egy szál szegfűt. Meg-megfordult a fejemben, hogy mégis meg kéne nézni, hogyan is alakították át, de mindig visszariadtam ettől a lépéstől. Tudomásul vettem, hogy az már nem az enyém, hiszen a zsidótörvényeknek köszönhetően az állam rátette a kezét. Két házunkat is államosították. Azt a gyöngyösi házat is, amelyben a nagyszüleim laktak, és azt is, amelyben mi laktunk. A halmaji ingatlannak csak egy részét vették el, a zsidótörvények szerint 100 holdig maradhatott a zsidóknál tulajdon. A ház, a lakóház megmaradt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/30. számában jelent meg, 2019. július 26-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

41,110lájkolóTetszik
3,824követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Nyíljon ki végre az emberek szeme!” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Herczeg Zoltánnal! Mészáros Lőrincet sejtik a milliárdos őrizetbe vétele mögött. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Schilling Árpád: Vidnyánszky kezdetektől hiányos érvkészlete mára puszta önsajnálattá merevedett

A rendező szerint a kuratóriumi elnök is leiratkozott a „sorosista, libernyák, szabadkőműves” mantrát hajtogató nemzeti radikálisok színvonalára.