Grecsó Krisztián: Most kellene az inger, nem fél év múlva

Néhány kérdéses interjúsorozatunkban a Libri irodalmi díj jelöltjeit kérdezzük arról, mit gondolnak a jelenlegi válságról, amiben élünk, és milyen hosszú távú következményei lesznek szerintük a mostani heteknek, hónapoknak. Ezúttal Grecsó Krisztiánt faggattuk.

Ha cáfolja is a szerző, mégis részben Ifjúsági regény, de nemcsak az – írta a Veráról szóló tavalyi kritikánkban Nagygéci Kovács József. Grecsó Krisztián hőse ezúttal egy fiatal szegedi lány, az ő indulását, kamaszos beavatódását olvashatjuk, az első nagy szerelem, a szülőkkel való feszültség, az életre való rácsodálkozás történetét. Családregény is ez a nyolcvanas évekből, hitelesen és pontosan átadva a kor miliőjét és azt, ami mindabból leszivároghatott egy vidéki gyerekhez. Amit ő megérthetett mindebből, és egyáltalán a felnőttek sokszor számunkra is érthetetlen és bonyolult, máskor teljesen kiszámítható és egyszerű világából.

„A regény világa, a Tátrai család élete minden eltitkolt igazságával együtt is szerethető, már-már idilli. Ott vannak a mélyben a (nem is annyira mikro-) tragédiák, de a szülők, ameddig lehet, remekül egyensúlyoznak, így Verának egyszerre kell megismernie a felnőttek világát (úgy, hogy maga is elkezd felnőni közben), benne megtanulni, hogy van rossz is, van hazugság és fájdalom” – ahogy a könyv kapcsán kritikusunk tavaly kifejtette. Grecsó Krisztián akkori interjúnkban egyébként elmondta: nem a világra való naiv rácsodálkozásért lett főhőse egy 11 éves kislány. Még ha nagyon is élvezte a megírásakor, hogy bizonyos dolgokat reflektálatlanul hagyhat. Azt, hogy „nem kell mindent érteni, noha mindent lehet látni.”

A családi titkok feltárása, a múltban való nyomozás egyébként sem áll távol a szerzőtől, ahogy máskor az önéletrajzi ihletés sem (még ha nem is önéletrajzi regényekről van szó), vegyük csak a rendkívül népszerű Megyek utánad kötetet. Vera pedig nemcsak környezetére csodálkozik rá, de megrémül saját gondolataitól is, ahogy felfedezi magában a gonoszságot, a bántás képességét. „A Vera hangsúlyozottan nem ifjúsági regény attól még, hogy a hőse kiskamasz. De az ifjúsági irodalmat olvasva nekem gyakran volt az az érzésem, mintha idealizálnánk a gyerekeket. Ezzel együtt pedig a narratívát butábbra vesszük, mint amilyen az a gyerek valójában. Egy előolvasó barátom kérdezte, hogy szerinted tényleg ilyen komoly dolgokkal foglalkozik egy 11 éves? Visszakérdeztem: téged milyen problémák kötöttek le ötödikes korodban? Pontosan ugyanazok, mint most, csak más nézőpontból” – jegyezte meg tavalyi interjúnkban az író, akitől azóta kijött egy új verseskötet (Magamról többet) is.

Néhány kérdéses interjúsorozatunkban a Libri irodalmi díj jelöltjeit kérdezzük arról, mit gondolnak a jelenlegi válságról, amiben élünk, és milyen hosszú távú következményei lesznek szerintük a mostani heteknek, hónapoknak.

– Mit gondol, a válság utáni világ lesz-e, lehet-e ugyanolyan, mint előtte?
– Nem tudom, de borzasztóan várom már, hogy kiderüljön. Én eddig is úgy éltem, hogy figyeltem a környezetemre, jelentsen ez konkrét környezetvédelmi ügyeket, és egyéb rajtad álló döntéshelyzeteket. Sajnos nem vagyok harcos alkat, hogy másokat is erre biztassak, így csak azt tudom mondani, halkan, szinte suttogva, hogy nagyon látványos eredményeket lehet elérni! Érdemes belevágni. Jó érzés, ha az ember soha nem fogad el se táskát, se zacskót, helyi terméket vesz, beosztóan él és például komposztál. (A lakásban is lehet, tényleg nem büdös!) Elképesztően eredményes!

– Mi lehet az irodalom szerepe a mostani helyzet megértésében, átvészelésében?
– Semmi. Az irodalom maga a csoda, a befogadó egyenrangú az alkotóval, benne képződik meg az olvasat, az ő szíve, lelke, fantáziája kell hozzá. Tőle lélegzik, él a regény, a próza, a vers. Ha az olvasó ideges, szorong, ha retteg, akkor nem tudja magát odaadni egyetlen szövegnek sem. Sajnos minden más csak duma és reménykedő önáltatás.

– A Vera című regényben egy 11 éves kislány érettebbé válását, felnövekvését figyelhetjük a nyolcvanas években. Hogy érzi, a mai gyerekek fiatal- és kamaszkorát mennyiben változtathatja meg ez a mostani időszak?
– Remélem, nem okoz jóvátehetetlen károkat se közvetlenül (életre szóló szorongást, családon belüli sérüléseket, és így tovább), se közvetve, azáltal, hogy kapcsolatok romlanak meg, családok és kisvállalkozások menne tönkre, és fel kell adni iskolát, hobbit, életet, otthagyni barátokat, reményeket. Nekünk nagyon pici a lányunk, de már látványosan vágyik társas kapcsolatokra, és egy egész hónapja csak minket lát. Most kellene neki az inger, nem fél év múlva. Egy 11 évesnél is az a helyzet, hogy van, ami most kell, hogy megtörténjen vele! Most lett volna a nagy vizsga, a mindent eldöntő verseny, fellépés, felelés. Később is lehet valami más. De ez nem.

– Mi az az akár hétköznapi apróság, korábban mindennaposnak tekintett dolog, aminek a visszatértét leginkább várja a járvány utáni időkben?
– Nagyon vágyom a nyugodt, lassú sétáinkra Hannával. Ő szunyókál, én meg körözök némán a parkban, és leengedem a lelkem. Istenem, de hiányzik.

A sorozat korábbi részeit itt találják:
1. Babarczy Eszter – „A járvány az élet törékenységére mutat rá”
2. Nádasdy Ádám – „Mint egy rémes vihar, ami lefújja a kéményt”