Néhány kérdéses interjúsorozatunkban a Libri irodalmi díj jelöltjeit kérdezzük arról, mit gondolnak a jelenlegi válságról, amiben élünk, és milyen hosszú távú következményei lesznek szerintük a mostani heteknek, hónapoknak. Ezúttal Bodor Ádámot faggattuk.
– A szabadság és a boldogság megélése, azt hiszem, adottság kérdése, erre való hajlamunk valahol a bordák mögött lakozik, nem mindenki részesül belőle. Szélsőséges példával élve, jelen tud lenni a boldogtalanság a legnagyobb társadalmi biztonság, anyagi jólét és családi harmónia közepette is, míg van, aki sanyarú körülmények között is képes magát szabadnak érezni. Korábban engem is néha a természet közelében kerített hatalmába ilyen érzés, nemegyszer hazáig kísért – mondta Bodor Ádám a Magyar Hangnak adott tavalyi interjújában. A szabadság és annak hiánya az író műveinek alapvető tapasztalata. S bár Bodor szerint „a műnek helyt kell állnia önmagáért, az író alakja csak maradjon valahol az olvasói sejtelmek ködében”, esetében sokak számára nem nehéz a fiatalkori börtönélményeket – kommunizmust támadó röplapok terjesztéséért került a hírhedt Szamosújvári börtönbe – belelátni a novellákba. A bezártság azonban az írásokban mégsem egy konkrét tapasztalat lecsapódása, hanem az emberi lét abszurditásának lenyomata.
Ez a nyomvonal vezet el bennünket – a szerző legismertebb műve – a Sinistra körzet sokszor a mágikus realizmus, sokszor Andrej Tarkovszkij Zónájának világával rokonított buja és kegyetlen tájára. És ugyanez a nyom tűnik fel a tavaly megjelent Sehol kötetében is. Az ember létezésének szélsőségei tárulnak fel a novellákban a banális részletektől – mint egy romlott vargabéles okozta hasmenés vagy egy közönséges hajvágás – egészen az atomrobbanásig.
Bodor Ádám: Valamiért megkutyáltam magam | Magyar Hang– Kezdetben kíváncsiságból és egy hamis kihívásnak engedve – megesett ilyesmi másokkal is – könnyed hangvételű elbeszéléskötetre gondoltam. Írtam csak úgy kedvtelésből két lektűrszerűen leereszkedő hangnemű, az olvasó partneri bizalmát kereső novellát, eközben formálódott bennem az elhatározás egy ilyen írásokból álló kötet iránt. A két elkészült darab után viszont valamiért megkutyáltam magam, már más járt a fejemben. Van az indítékok között valami nagyon autentikus töltés, ami elnyomja a korábbi bizonytalan szándékot. A lektűrkötet ötlete így egyelőre meghiúsult, helyt adtam azoknak a történeteknek, amelyeket igazán élveztem megírni. A két könnyedebb hangvételű szöveg így is bekerült a kötetbe – fogalmazott a Sehol kapcsán Bodor Ádám tavaly.
– Mit gondol, a válság utáni világ ugyanolyan lesz, mint volt előtte?
– Mostanság valóban úgy néz ki, hamarosan más lesz a világ, de nem a vírus megjelenésétől, hanem a klímaváltozás miatt, vagy mind a kettőtől. A jelenlegi válságban ébredezik ugyan a kompromisszumkészség, a szolidaritás, ám az ember ösztönösen felejt, a járvány elmúltával azt gondolja, úrrá lett fölötte, az alapvető társadalmi, gazdasági, kulturális szerkezetek pedig némi zökkenőt követően a bevált gyakorlat szerint működnek majd tovább. A világon végigsöprő, meglepetésszerű esemény élménye nem elég, hogy az ember ilyen rövid idő alatt átértékelje egzisztenciális kilátásait – gondolkodása továbbra is megmarad élete megszokott koordinátái között. Persze lesz, aki a veszteségek nyomán kicsit más szemmel tekint majd hátralevő éveire, az élet értékeire, az emberi és természeti környezetre. Pillanatnyilag ez látszik. Igaz, még nincs vége a járványnak.
– Mi lehet az irodalom szerepe a mostani helyzet megértésében, átvészelésében?
– Azt hiszem, semmi. A jelenlegi, jobbára anyagias életszemlélet mellett nem valószínű, hogy kulturális tartalékaink hirtelen felértékelődnének. Erőt meríteni olvasmányokból? Aligha. De mondom, ennek, ami most van, még nem látszik a vége.
– Az örök biztonságba vetett hit elvesztése egy generáció alapélményévé vál(ha)t. Megváltoztathatja az irodalom tónusát ez a krízis, ahogyan történt az elmúlt században több alkalommal is?
– Élete során ki korán, ki később szembesül a ténnyel, hogy nem kivételezett lény, ugyanolyan eséllyel számíthat azokra a próbatételekre, melyeknek kockázatát addig magabiztosan inkább mások sorsába képzelte. Most az lenne a kérdés, hogy ez a kollektív kihívás képes-e, meghatározó nyomokat hagyni egy egyre cinikusabb beállítottságú nemzedék gondolkodásában, Egyelőre ennek nem látszanak a jelei. De lehet, a java még hátra van. Röviden: sejtelmem sincs, mi vár ránk.
Sosem voltam derűlátó alkat, lehet, nem jó rám hallgatni. Ha nem csak a bulvármédia összehangolt akciója játszadozik velünk, és tényleg hinni lehet a fényképekkel dokumentált híradásoknak, az látszik, hogy az állatvilág csalhatatlan érzékenységgel reagál a mindennapok ritmusában beállt változásra, és kész ösztönösen betölteni azokat a tereket, ahol emberi részről bizonytalanságot tapasztal. Bár tekintsük az ilyen eseteket véletlennek, jelképesen ezek akkor is intő jelek. Az előőrsök megjelentek a metropolisok utcáin, szimatolnak, fölmérik a helyzetet. Ők már talán tudják, amit mi még nem, hogy az idő nekik dolgozik.
– A Sehol utolsó novellája egy abszurdba hajló apokaliptikus vízió. A vég, és az azon túli létezés számos írása, így a Sinistra körzet alaptapasztalata is egyben. Vonhatunk párhuzamot a fikció és a valóság között, amikor a kettő megközelíteni látszik egymást?
– Nevezhetjük párhuzamnak is, bár mindössze ugyanannak a dolognak, a létezésnek kétféle látványáról van szó. Maga a történelem is rendre összemossa a fikciót a valósággal, néha olyan fordulatokkal lep meg, mintha csak az ember beteges képzeletének legbrutálisabb pillanatait idézné. Így természetes, ha az apokalipszis képzete a legrégibb időktől része a kulturális gondolkodásnak. Az élet abszurditása folyamatosan gerjeszti a gondolatot, hogy egyszer csak ukmukfukk vége lesz ennek az egésznek, úgy, hogy, nem is marad, aki majd emlékeznék rá.
A sorozat korábbi részeit itt találják:
1. Babarczy Eszter – „A járvány az élet törékenységére mutat rá”
2. Nádasdy Ádám – „Mint egy rémes vihar, ami lefújja a kéményt”
3. Grecsó Krisztián – „Most kellene az inger, nem fél év múlva”
4. Láng Zsolt – Bolyainak volt bátorsága belépni az ismeretlenbe
5. Závada Pál – Hajlamosak vagyunk a történelem tanításait úgy fogadni, mintha egy regényben olvasnánk
6. Tóth Krisztina – Vissza kell térnünk valami egyszerűbb, puritánabb élethez
7. Péterfy Gergely – „Máshogy olvasod Camus-t és az Íliászt”
