Ha valaki veszi a fáradságot, és egymás után elolvassa Jo Nesbø Harry Hole-sorozatának darabjait, különös tendenciára figyelhet fel. A világhírű norvég krimiszerző egyre tökéletesebbre csiszolta nyomozója történetét, ám minél precízebb a narratíva, annál jobban hiányolhatjuk a szívet a regényekből. A sorozat tizenkettedik darabja, a Kés szerkezetét tekintve a széria legalaposabban kidolgozott műve, sőt talán az egyik legjobban felépített krimi, amelyet valaha olvastam, minden szónak pontosan meghatározott helye van, tökéletes érzékkel adagolja a feszültséget, rejti el és fedi fel a nyomokat, de a démonaitól gyötört rendőr lelki életébe beletörik a bicskája.
Harry Hole hosszú utat járt be az első kötettől mostanáig. Egyszerű nyomozóként egy ausztráliai sorozatgyilkos lefülelésével indult regénybeli karrierje, hogy aztán Thaiföldön, Hongkongon, a Kongó-medencén és a fagyos (vagy éppen afrikai hősgében fulladozó) norvég tájakon át üldözze az ördögi elkövetőket, és meneküljön a saját belső sötétsége elől. Kilátástalan kettős harca a 2017-ben megjelent előző kötettel, a Szomjúsággal véget érni látszott, úgy tűnt, a nyomozó végre megtalálta a nyugalmat a harmadik regényben (Vörösbegy) felbukkant szerelme, Rakel mellett. Mivel azonban a szerző többször is elmondta, hogy amikor lezárja a sorozatot, akkor az le lesz zárva (vagyis Harry feltehetően hat láb mélyen lesz elhantolva Oslo valamelyik temetőjében), már két éve biztosra vehettük, hogy a nyomozó boldogsága törékeny tünemény.
Arra azonban még a legpesszimistábbak sem számíthattak, hogy Nesbø ekkora lendülettel rántja ki főhőse lába alól a szőnyeget. Harry a hátán fekszik, a plafont bámulja, és nem érti, miért nem emlékszik az előző néhány órára. Pedig fontos lenne, hiszen a történések rekonstrukciója vezethetné el a gyilkoshoz. Ez a rövid időszak azonban élete legsötétebb pillanatait sűríti magába, és az agya a felejtést önvédelmi mechanizmusként alkalmazva kitörölte az eseményeket. Lassan aztán rádöbben(ünk), hogy az igazság lényegesen összetettebb és prózaibb ennél.
Harry a démonait eddig is jobbára alkohollal tartotta kordában, függősége azonban a Késben szintet lép, a cél immár az, hogy halálra igya magát. Erre a sorozat elején talán még lett volna esélye, ezúttal azonban már nem engedheti meg magának az életszerű kilengéseket, hiszen neki is pontosan passzolnia kell Nesbø öntőformájába. A nyomozó önfelszámolásában válik egyértelművé, hogy a szerző a tökéletes struktúra kedvéért lemondott a valószerű rendezetlenségről. A káosz, amely belülről és kívülről egyaránt folyamatosan zabálja fel a főhőst, immár tudatosan felépített rendszerben jelenik meg. Nesbø csak annyi helyet hagy az olvasónak, amennyi a nyomozás követéséhez szükséges. Mintha úgy raknánk ki a puzzle-t, hogy mindvégig vezetik a kezünket, hogy még véletlenül se nyúljunk mellé, és csak akkor álljon össze a kép, amikor az utolsó darab is a helyére került.
Csakhogy az olvasás sosem lehet ennyire precíz, még egy krimi esetében sem. Teret kell adni a fantáziának, hogy elkalandozhassunk, hogy hibázzunk és hogy folyamatosan felülbírálhassuk a tévedésünket. De a Kés esetében még tévedni is a szerző téved helyettünk. Ennek a kontrollnak pedig Harry látja kárát, akit fájóan életszerű figurából puszta funkcióvá fokoz le az elbeszélés. Így pedig a fájdalmának mélysége, küzdelmének tétje is relatívvá válik.
Letehetetlenül izgalmas könyv lett a Kés, ám hamar ráébredünk, hogy csakis a megoldás hajszolása, és nem a főszereplő sorsa miatt. Harry Hole elvész a nyomozásban, ami nemcsak azért különösen fájó, mert a bűntény felderítésének tétje a saját élete, hanem azért is, mert a regény egy pontján veszélyesen elvékonyodik a határ a szerző és a főhős között. Sokszor felmerült már eddig is, hogy a nyomozó gyanúsan sok vonását örökölte az írótól, amelyet Nesbø nem is tagadott, a Késben azonban már egyértelmű utalást tesz a kettejük közti hasonlóságra. Ez a gesztus új szintre emelhette volna a sorozatot, kiszakítva a hagyományos kriminarratíva fogságából, ám Harry Hole hiányában a fikciós határok áthágása is értelmét veszti sajnos.
Jo Nesbø: Kés. Ford.: Petrikovics Edit. Animus Kiadó, 2019. 4290 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/1. számában jelent meg január 3-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/1. számban? Itt megnézheti!
