Márciusban kezdte vetíteni a Netflix A levél a királynak című könyv alapján készült sorozatát. Ez ugyanaz a könyv, amely nálunk nemrég bekerült a Nemzeti alaptantervbe is. Komótos, ráérős lovagtörténet 1962-ből. Mégis hatni képes ma is. Mi lehet a titka?
Batávia a holland gyarmatbirodalom egyik legjelentősebb városának számított: 1619-től 1799-ig itt székelt a Holland Kelet-indiai Társaság, majd egészen 1942-ig ez volt Holland Kelet-India fővárosa. Ma Jakartaként ismerjük, Indonézia fővárosa, csaknem tízmillió lakossal.
Itt született, még a holland időkben, 1930-ban Antonia Johanna Willemina Dragt: a később Tonke Dragtként híressé vált írónő édesapja biztosítási ügynökként dolgozott a gyarmaton, és a kislány élete első éveit az akkor ott tartózkodó maroknyi európai elit tagjaként töltötte. Egészen 1942-ig, amikor a második világháborúban a japánok foglalták el a Batáviának is otthont adó Jáva szigetét. Dragtot anyjával és testvéreivel együtt táborba zárták, ahol az addig rengeteget olvasó lány könyvek híján maga kezdett történeteket írni.
A háború után családja visszatért Hollandiába. Dragt, miután elvégezte a vonatkozó művészeti képzést, rajztanár lett egy iskolában, és hogy virgonc diákjai figyelmét lekösse, elkezdett mesélni nekik egy szövevényes, izgalmas történetet. Később ebből született meg legfontosabb műve, a Levél a királynak.
„Amikor tanítottam, nehezen tudtam rendet tartani – mesélte az akkor 88 éves szerző egy tavalyi, a Trouw című holland lapnak adott interjúban. – A háború után 40-50 tanuló volt egy osztályban. Ha meséltem nekik, az hatott. Amikor fákról meséltem, azt mindjárt lerajzolhatták. Meséltem tíz percet, de fogalmam sem volt, hogy fogom folytatni. Ilyenkor adtam a diákjaimnak valamilyen feladatot, és azt mondtam nekik: ha ügyesek lesztek, folytatom a történetet.”
Az átmesélt órák közben Dragt megtanulta, mi az, amit a gyerekek izgalmasnak tartanak. „Jól meséltem: gyerekkoromban a táborban előfordult, hogy egész éjszakán át meséltem a mellettem fekvő beteg gyereknek” – mondta az írónő az interjúban.
Mozgalmas gyerekkor, korán felismert mesélőkedv és kreativitás: Tonke Dragtban minden együtt volt ahhoz, hogy nagyot alkosson. De hogy ekkorát?
A Levél a királynak című könyv lényegében 1962-es megjelenése óta kultikus alapmű a gyerekirodalom terén egyébként kifejezetten jól teljesítő Hollandiában. Szerzőjét 2001-ben lovaggá ütötték, magát a regényt minden idők legjobb és legfontosabb holland gyerekkönyvévé választották.
A könyv fordítójaként, a könyvet gyerekeimnek felolvasó szülőként és egyszerű irodalomkedvelőként is állítom: okkal. Miközben első pillantásra mégis meglepő, mitől működik annyira egy majdnem hatvan évvel ezelőtt írt, a mai értelemben vett korszerű gyerekirodalom ismérveit alig magán viselő szöveg, hogy a világ egyik legnagyobb műsorszolgáltatója többrészes sorozatot készítsen belőle 2020-ban, vagy hogy új anyagként bekerüljön egy ország alaptantervébe.
A történet maga meglehetősen kiszámítható és még lineáris is: egy Tiuri nevű fiú a lovaggá ütése előtti éjszakát a kápolnában tölti a társaival. Korábban a lelkére kötötték: ilyenkor, akármi történik, nem szabad ajtót nyitni, a szent helyet elhagyni szigorúan tilos. Amikor azonban kopognak, és egy elkeseredett öregember kér segítséget, a fiú végül elhagyja a kis templomot. Az öreg – egy lovag apródja – levelet bíz rá, amelyet el kell juttatnia a szomszéd ország uralkodójának.
A fiú elindul, és megannyi nehézség, jó és rossz emberekkel való találkozás, remek kalandok végén kézbesíti a küldeményt, megmentve a birodalmat a pusztulástól.
– A Levél a királynak valóban nem versenytársa a szuperpörgős, Harry Potter-típusú könyveknek, de letagadhatatlan előnye, hogy irodalom, és úgy tűnik, ezt még mindig értékelik az olvasók – mondja Balázs Eszter Anna, a regényt kiadó Kolibri Kiadó igazgatója, amikor arról kérdezzük, vajon mi ragadja meg az olvasót a műben, miközben ma már sok-sok „gyorsabb” könyv közül válogathatnak. – Feltehetőleg ez mindig is inkább egy kifinomultabb olvasói réteg kultkönyve lesz, marad, és ebben a sikerben fontos ok lehet, hogy nem egyszerű lovagregényről, hanem egyben remekül megírt fantasyről is beszélhetünk. A történetnek jól felépített, komplex világa van, a szerző kiemelkedő a hangulatteremtésben. A vadon, a királyságok, a lovagok élete, a viszály okai, a társadalmon kívüliség mind érzékletesen jelenik meg a könyvben – minden önmagában, a szövegben lesz érthető és következetes.
A szakember szerint amit Dragt elénk tár, az koherens egész egy fiktív, leginkább a középkorra hasonlító lovagi világrendről, ráadásul a könyvben érintett problémák (felnövekvés, lojalitás, hősiesség, ellenállás, összetartás, egyéni döntések, empátia stb.) kellően komplexek, és komplexek a válaszok is.
– Tonke Dragt nagyon jó abban, hogy nem egyszerűsít, nem fekete-fehérben gondolkodik, és nem demagóg módon moralizál – mondja Balázs Eszter Anna.
De vajon mi kell ahhoz, hogy egy mű néhány évvel az adott országbeli megjelenése után bekerüljön az alaptantervbe? A döntést meghozó szakemberek véleményét nem ismerjük, ám Balázs Eszter Anna története a Levél a királynak honi recepciójáról szolgálhat támpontokkal:
– A Levél a királynak eladása csöndesen indult, de aztán a Wmn.hu portálon megjelent róla egy elragadtatott, személyes hangvételű és egyben remek könyvkritika, amelynek hatására megugrott az érdeklődés. Innentől szájról szájra járt a könyv híre: szülők és gyerekek egyaránt lelkesedtek érte, általában a szöveg hatása alá kerültek, megszerették a főhőst, Tiurit, és beszippantotta őket a világ. A mai napig olvasok lelkendező posztokat Facebookon vagy Instagramon a könyv kapcsán, és mindig meghatározó olvasmányélményként emlegetik, ajánlani kezdik egymásnak az emberek. A rajongótábora is így, a könyvet kézről kézre adva alakult ki.
A könyv szerkesztője, Vereckei Andrea szerint a mű mindent egybevetve körülbelül „azt tudja”, amit A Gyűrűk ura tudott a belőle készült film előtt. Az is minőségi fantasy volt, amelyből egy viszonylag szűk réteg kultkönyve lett. Aztán jött a film, és az minden remélt sikert felülmúlt.
Hogy a Netflix feldolgozása hogy sikerült, mindenki eldöntheti már. A politikai korrektségnek maximálisan eleget téve a sorozatbeli Tiurit egy fekete fiú játssza, és számos látványos, izgalmas jelenet került a filmbe. A már idézett interjúban Tonke Dragt a sorozatról azt mondta: „A Netflix nyolc részt gyárt, úgyhogy minden rész végére kell nekik egy csavar. Ezért elég sok mindent hozzá kell tenniük. Volt néhány dolog, amit megtiltottam. Kínzás például nem lehet benne. Ezenkívül ki akarták hagyni Tiuri apródját, Piakot. Én viszont azt mondtam: Piak marad! Tiuri származását is izgalmasabbá akarták tenni, de ebbe sem mentem bele: Tiuri egyszerű, hétköznapi fiú. A gyerekeknek azt kell gondolniuk: ami vele történik, akár velem is megtörténhetett volna.”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/12. számában jelent meg március 20-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál! És hogy mit talál még a 2020/12. számban? Itt megnézheti!
