Kevés dolog tűnik rémisztőbbnek manapság a csendnél. Amikor minden pillanatban hallatnunk kell a hangunkat ahhoz, hogy a világ tudomást vegyen a létezésünkről, a szándékos némaság kíméletlen önfeladást jelent. Ha nem kiabálunk, végünk. Ezért is futkos a hideg a hátunkon John Krasinski Hang nélkül (A Quiet Place) című filmje láttán. A horrorba oltott családi drámában ugyanis a túlélés egyetlen eszköze a csend: ha kiabálnak, végük.
Krasinski az Office című amerikai sitcom (szituációs komédia) révén vált híressé. A színész-rendező az irodai munka abszurd világát bemutató, itthon is sikerrel vetített sorozat mellett több tucat mozifilmben is szerepelt, jellemzően vígjátékokban, vagy tragikomédiákban bukkant fel. Nagyra nőtt óvodás fizimiskájával nehezen is lehetne elképzelni egy véresen komoly helyzetben. Nem kevés bátorság kellett hozzá tehát, hogy a producerek egy Krasinski rendezésében és főszereplésével készülő horrorra pénzt áldozzanak. De bejött: a Hang nélkül tarol a jegypénztáraknál, minden idők hatodik legjövedelmezőbb ijesztgetős filmje lett, ami igazán szép teljesítmény, tekintve, hogy jóval többről szól egyszerű ijesztgetésnél.
Ez persze ne vegye el azok kedvét, akik csak rémüldözni kívánnak, a film ezen a szinten is kiválóan hozza a formáját, elég csak megkérdezni azt a joviális urat, aki a sajtóvetítésen két székkel mellettem menetrendszerűen rándult össze a szívéhez kapva.
A Hang nélkül története szerint az apokalipszist ezúttal egy rakás szörny hozta el a Földre, az emberiség elveszett, a maroknyi túlélő egyetlen esélye a csend: a földönkívüli lények ugyanis vakok, csak a hallásukra hagyatkozhatnak. Balszerencsére azonban az egész fejük egyetlen hatalmas fül, így elég egy kicsivel hangosabb zaj, máris ott teremnek és felfalják óvatlan áldozatukat.
Az Abbott család alkalmazkodott a körülményekhez, vidéki tanyájukon minden zajforrást kiiktattak, a szülők és gyermekeik mezítláb róják a homokkal felszórt utakat, és csak suttogva beszélnek egymáshoz, de még inkább jelelnek. A kamasz lány siketnéma, a jelnyelv használata így nem hogy nem erőltetett, de alapvető történetformáló erővé válik. A hangnélküliség nem megérteni vagy elfogadni való fogyatékosságként jelenik meg, hanem világállapotként. A szörnyek mindenkit hallgatásra ítéltek, nehezen tehetnénk különbséget tehát a csendek között.
És ha eleinte kétségeink is lennének a horror mélyén megbúvó szeretetről és empátiáról, a történet lassan meggyőz bennünket. Hiszen mi mással lehetne elkergetni a Földet leigázó lényeket, ha nem az egymáshoz forduló figyelemmel? A gesztus a szülői felelősségvállalásban csúcsosodik ki, amely azonban emberfeletti kihívást jelent a posztapokaliptikus világban: az anya terhes, a szülés, és a síró csecsemő jelenléte pedig jelentősen csökkenti a család esélyeit.
A túlélési ösztönt azonban magától értetődően írja felül az új élet ígérete. – Mik vagyunk, ha nem vigyázunk a gyermekeinkre? – teszi fel a film legfontosabb kérdését az anya. Akit nem mellesleg Krasinski felesége, A holnap határa és az új Mary Poppins-film főhőse, Emily Blunt alakít – így válik teljessé a családi kör. A Hang nélkül egy jól megszerkesztett, látványos és minden szinten könnyen értelmezhető válasz a fenti kérdésre, vagy másként: egy másfél órás könnyfakasztó óda a gyermekekért minden nehézséget vállaló szülőkhöz.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 0. számában jelent meg, 2018. május 8-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Ha teheti, kérjük segítse a független sajtót, fizessen elő a Magyar Hangra, vagy támogasson minket közösségi finanszírozási kampányunkon keresztül!
Megvitatná az olvasottakat? Várjuk Facebook-oldalunkon.
