Nincsen nyár az AlkalMáté Trupp előadásai nélkül. Máté Gábor és Horvai István egykori tanítványai minden évben összegyűlnek két hétre, hogy előadást készítsenek egymás életéről. Élveboncolások ezek a darabok, amelyekben zavarba ejtő őszinteséggel vallanak a színészek önmagukról, magánéletük legintimebb pillanatait is a nézők elé tárják, szembesülnek és szembesítenek a hibáikkal.
Olyan darabok is megszülettek ezekből a „szeánszokból”, amelyek szinte leválnak a főhőseikről. Ilyen például a Gál Kristófról, Vajda Milánról vagy a Mészáros Béláról szóló előadás, amely kiragadva kontextusából, önmagában is megállná a helyét, hisz nem is olyan fontos, kiről is szól a történet, mert rólunk emberekről szól. Önmagunkat látjuk viszont, a saját gyengeségeinkkel, vívódásainkkal, rossz döntéseinkkel szembesülünk. Csak mi néha még magunk előtt sem merjük felvállalni ezeket.
Idén Fenyő Iván élete volt a téma (ez már a 12. volt a sorban), de a katarzis most elmaradt. Fenyő néhány évvel ezelőtt döntött, hátat fordít az osztályának, amelyet sokan nehezen dolgoztak fel. Nem is szerették volna, hogy szerepeljen a mostani előadásban. Bár a háttérben részt vett a darab összeállításában (mégiscsak az ő életét szedték volna ízekre), de leginkább csak korlátokat szabott: nem járult hozzá, hogy az osztállyal való kapcsolatának kényes és kínos pillanatai színpadra kerüljenek. Döntésének következményeként pedig épp a lényegét veszíti el az előadás. Elmarad a kitárulkozás, csak töredékek villannak fel a megvilágosodott színész életéből. Személyesség helyett marad az osztálytársak keserű játéka. Persze a humor és a szokásos kifigurázás sem hiányzik: Czukor Balázs zseniálisan hozza Fenyő Ivánt, Dömötör András Máté Gábort, Jordán Adél pedig saját édesanyját, Lázár Katit.
Fenyő Iván nemcsak a közéletben, de a barátai számára is megosztó figura. Egykori osztálytársai (a mostani előadássorozatban Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Szandtner Anna, Czukor Balázs, Dömötör András, Gál Kristóf, Máthé Zsolt, Vajda Milán szerepelt) nem tudnak mit kezdeni Iván életével, a színészethez való viszonyukkal, a spiritualitás felé fordulásával. – Nehéz veled, Iván – éneklik fájdalmasan. Nem értik, egykori barátjuk, hogy veheti komolyan mindazt, amiről szent meggyőződéssel beszél a bulvármédiában. Valljuk be, tényleg elég nehéz mit kezdeni azzal, hogy Fenyő Iván, akit megszólított a búzafű, úgy akart Fény Iván lenni, hogy minél inkább Fény legyen.
Felvillannak ugyan a „főhős” életének terhelt helyzetei, például apja felé az állandó megfelelési kényszere, testvérével való megromlott kapcsolata, barátai elfordulása, de mindegyik csak lóg a levegőben. Életének legnagyobb töréséről is szó esik: Hollywood-i karrier helyett maradt a pofára esés. Persze nem lehetett könnyű feldolgozni, hogy Sam Mendes szinte teljesen kivágta Fenyő Iván karakterét a Bőrnyakúakból, de azt már (talán soha) nem tudjuk meg, hogy Fenyő Iván valójában hogyan élte meg mindezt. Őszintén szólva, ez a legnagyobb hibája ennek az előadásnak. Fenyő Iván hiánya.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 12. számában jelent meg, 2018. augusztus 3-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 12. számban? Itt megnézheti.
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
