Még a Szikla sem bújhat Bruce Willis bőrébe

Dwayne Johnson a Felhőkarcolóban (Fotó: IMDb)

Dwayne Johnson a világ legjobb színésze. Legalábbis, ami a bevételeket és a fizetést illeti. A Szikla néven híressé vált egykori amerikaifocis és pankrátor ma a legbiztosabb befektetés a filmstúdiók számára. A hegyomlásszerű színész jelenléte garantálja, hogy lehet a történet bármilyen kínosan rossz, a pénztáraknál nem mond csődöt. Ezt pedig bőkezűen honorálják is a stúdiók, Szikla évente több mint 60 millió dolláros (16 milliárd forint) fizetésével túlszárnyalja összes hollywoodi kollégáját, még ha ehhez az is kell, hogy akár 5-6 műben is felbukkanjon főszereplőként.

Hirdetés

A szabály alól úgy tűnik, legújabb mozija, a Felhőkarcoló lesz a kivétel. A július közepén a mozikba került akciófilm egyelőre gyászosan teljesít Amerikában (és nálunk sem hasít), így elképzelhető, hogy Dwayne Johnson először fut nagyobb buktába. Persze ezek csak a tengerentúli adatok, a filmnek pedig van egy titkos esélye: Kína. Egészen pontosan nem annyira titkos, hiszen a Felhőkarcoló a kínai fennhatóság alatt álló Hongkongban, a városállam közepén álló (fiktív) toronyházban játszódik. A helyszín mellett a számos kínai színész jelenléte is arra utal, az alkotók számára a roppant ázsiai piac igencsak fontos.

Tekintve, hogy Kína tavaly túlszárnyalta az Egyesült Államokat a mozikapacitás tekintetében, vagyis immár a közel 1,4 milliárd lakosú országban találjuk a legtöbb mozitermet, és egyben moziülést, nem lehet kétségünk, egy ottani siker bármilyen filmet kihúz a csávából. Még egy nem túl eredetit is. Mert valljuk be, a Felhőkarcolóban egy apró jelenet nem sok, annyi eredetiség sincs. Számos helyről lopták össze (vették kölcsön) a dolgokat az alkotók a Pokoli toronytól kezdve a Mission: Impossible-filmekig, a leglátványosabb azonban a Bruce Willis nevével fémjelzett Die Hard-sorozat jelenléte.

Felhőkarcoló – új, magyar nyelvű előzetes

Országos bemutató: 2018. július 12. Will Sawyer (Dwayne Johnson), aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt Hongkongba utazik, amikor a világ legmagasabb épülete hirtelen kigyullad, és őt kiáltják ki felelősnek.

A történet szerint a világ legmagasabb felhőkarcolóját terroristák támadják meg. Pusztításuk azonban csak látszat, igazából el akarnak lopni valamit, amit a „Gyöngy”- nek nevezett torony rejt. Pechjükre azonban váratlanul szembe találják magukat egy önjelölt hőssel, aki, bár még FBI-ügynök korában elveszítette a lábát, minden akadályon átverekszi magát, hogy megmentse a gonoszok által fenyegetett családját (és a világot, természetesen). Ugye milyen ismerős? Mintha csak az éppen harminc éve, 1988-ban bemutatott Drágán add az életed! (Die Hard) újrajátszása lenne. Az egyetlen apró különbség, hogy Dwayne Johnson lehet bármilyen vicces, meg sem közelíti Bruce Willis pofátlan lezserségét, amely a mai napig megkerülhetetlen alkotássá tette a Die Hardot.

Pedig a mára kultikussá vált ötrészes akciószériánál nem volt borítékolva a siker. Akkoriban Bruce Willist még csak A simlis és a szende című sorozat alapján ismerte a közönség, a 20th Century Fox nem akart rábízni egy akcióhős főszerepet. De miután az összes aktuális sztár visszautasította őket Sylvester Stallonétól Harrison Fordig, Willis mégis eljátszhatta a New York-i rendőrt, aki Los Angeles-i karácsonyi kiruccanása alatt számol le az őrült gonosztevőkkel. Eleinte rá sem kerülhetett a plakátokra, csak az után jelent meg a képe a reklámokon, amikor kiderült, a film óriási siker a mozikban.

És a siker, ha más formában is, de azóta tart. Filmek tucatjai fordultak segítségül az időközben ötrészesre duzzasztott Die Hardhoz, ha elfogyott a kreativitásuk, egyszerűen lekoppintották John McTiernan rendező ötleteit. Az 57-es utas című alkotástól az Úszó erődön, a Hirtelen halálon és a Cliffhangeren át szinte minden hollywoodi akcióhős magára öltötte már a Bruce Willis által megalkotott figurát, de egyikükre sem illet tökéletesen. Hiába próbálkozik derekasan Dwayne Johnson is, még a filmipar jelenleg legjövedelmezőbb alakja sem pótolhatja Bruce Willist.

Felhőkarcoló (Skyscraper) amerikai akciófilm, 102 perc, 2018

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 10. számában jelent meg, 2018. július 20-án.

Hirdetés

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.